18. fejezet

Justin nyűgös hangjára ébredtem, még jóval az ébresztőórám csörgése előtt. Nem örültem neki, mivel tudtam, hogy ma be kell mennem az egyetemre és szerettem volna kihasználni azt a kevés alvásra maradt időmet, tekintve, hogy az éjszaka nagy részében sem ez volt az elsődleges elfoglaltságunk.
- Em - motyogott közvetlenül a fülem mellett Justin erőtlen, rekedtes hangon.
Rögtön felpattantak a szemeim, mert tudtam, hogy ez nem az általam annyira imádott reggeli rekedtség, és mikor ránéztem, beigazolódott a gyanúm. Justin rosszul nézett ki, a szeme karikás volt, az arca pedig túl piros.
- Justin, mi a baj? - hajoltam fölé és óvatos puszit nyomtam a homlokára. Egyből megéreztem, hogy szokatlanul forró a bőre.
- Nem érzem jól magam. Hoznál valamit inni?
- Persze - bólintottam, aztán percek múlva a kezébe adtam a gőzölgő teával teli bögrét. - Mid fáj?
- A torkom - válaszolta suttogva, aztán beleivott a teába. Láttam rajta, hogy nem igazán tudja ülőhelyzetbe tornázni magát, és a bögrét is bizonytalanul tartotta a kezében. Őszintén szólva, sosem láttam még ilyen gyengének.
Simogattam a haját, amikor visszafeküdt a párnára. Halványan elmosolyodott, lehunyta a szemeit, én meg azon kezdtem töprengeni, hogy mit tehetnék érte. Fél 6 volt, ilyen korán az orvos még szóba sem jöhetett. Amikor úgy tűnt, visszaaludt, kimentem a szobából és felhívtam Scootert. Morogva szólt bele a telefonba, de mikor felvázoltam neki a helyzetet, aggodalmaskodni kezdett, és mondta, hogy később átküldi Justin orvosát hozzánk.
- Hol voltál? - kérdezte Justin szinte hangtalanul, mikor visszafeküdtem mellé.
- Beszéltem Scooterrel, átküldi majd Dr. Collinst, és parancsba adta, hogy maradj ágyban - mosolyodtam el halványan, de aztán egyből el is komorultam. - Téged nézve ezt most nem lesz nehéz teljesítened.
- Idefekszel még? Fázom - emelte fel a takaróját, hogy bújjak oda.
- Inkább hozok egy lázmérőt és gyógyszert - javasoltam és a fürdőből behoztam az említett tárgyakat. Ahogy sejtettem is, Justin belázasodott. Mivel a torokfájáson és a lázon kívül nem volt más tünete, így csak lázcsillapítót adhattam neki. Justin grimaszolt, mikor a kezébe adtam a tablettát, de azért lenyelte.
- Utálom a gyógyszert - durcáskodott, a hangja elcsuklott közben.
- Shh. Ne beszélj - kértem, mire ő megint csak felemelte a takarót jelezve, hogy a némaságának ára az, hogy átöleljem. Ránéztem az órára és úgy döntöttem, van még fél órám mielőtt készülődni kezdek. Amúgy is túlságosan nehezemre esett itt hagyni őt, főleg ilyen állapotban, így ki nem hagytam volna az alkalmat, amíg még vele lehetek.
- Nem akarlak egyedül hagyni betegen - motyogtam a mellkasának. - De két nap múlva vizsgám lesz, muszáj bemennem az előadásra.
Tudtam, hogy nem fog válaszolni, mivel én kértem rá, ezért csak a karomat kezdte simogatni, amit úgy értelmeztem, hogy nem akarja, hogy aggódjak érte.
- Remélem, nincs semmi komoly bajod - néztem fel rá féltőn. Megrázta a fejét és a hajamba fúrta az arcát. Figyeltem a légzését, abban reménykedtem, hogy újra elalszik, de gyanítottam, hogy a torokfájása ezt nem hagyja, csak percekre.
Valószínűleg én is visszaaludhattam, mert következőleg Justin köhögésszerű hangjaira kaptam fel a fejem. Gyorsan az órára néztem, ami szerint a tervezett fél órám lejárt, úgyhogy kibújtam Justin karjai közül, aki erre kinyitotta a szemét.
- Készülnöm kell - magyaráztam neki.
Gyorsan felöltöztem, rendbe szedtem magam, összepakoltam a jegyzeteimet és minden szükséges holmit egy táskába. A telefonomat kétszer is megnéztem, hogy elraktam-e, mert mindenképpen tudni akartam, hogy mit mond Justinnak az orvos.
- Szükséged van valamire? - kérdeztem Justint, aki eddig csendesen figyelte a ténykedésem a szobában. - Enned kéne valamit, de nem tudom, mit szabad és mit nem - néztem rá tanácstalanul.
- Nincs étvágyam.
- Tudom - nyomtam puszit az arcára, aztán odakészítettem az éjjeliszekrényre a teát, mert biztos voltam benne, hogy erre szüksége lesz. - Hívj fel, miután járt itt a doktor úr. Vagy tudod mit? Inkább írj.
Justin elmosolyodott - még a betegség ellenére is imádtam ezt a mosolyt -, aztán lehúzott az ágyra egy búcsúpusziért.
- Siess haza - kérte, mire csak mosolyogva még egy csókot nyomtam a szájára, aztán nehezen ugyan, de otthagytam.
Justin feltűnő autói mellett elhaladva, inkább az én egyszerűbb autómat szemeltem ki, és percek múltán máris az egyetemhez vezető úton haladtam. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy a fél napomat az előadásokon töltsem. Sokkal szívesebben lettem volna Justinnal, de mint kötelességtudó, felnőtt ember kénytelen voltam ezt tenni.
Majd' szívrohamot kaptam, mikor az első előadásom kezdetén megrezzent a táskámban a mobilom. Gyorsan előhalásztam, és láttam, hogy Justin írt.
Máris hiányzik az én gondoskodó nővérkém.
Elfojtottam egy nevetést, mire a mellettem ülő lány csúnya pillantásokkal jutalmazott.
Nővérke? - írtam vissza azonnal.
Igen, a nővérkék szexik, de az enyém a legszexibb.
Justin, Justin... Még betegen is imádnivaló vagy.
Remélem, azért az ügyvédi talárt is legalább olyan vonzónak tartod, mint a nővérke ruhát.  Nekem is hiányzol.
Tudtam, hogy erre szinte azonnal érkezik a válasz, ezért a telefont a kezembe szorongatva figyeltem tovább az előadást, és próbáltam mindent leírni.
A ma reggelből kiindulva lehet, pályát tévesztettél, kicsim.
Erre már nem válaszoltam rögtön az egyre sűrűbben felém pillantgató professzor miatt, csak az előadás végén.
Inkább hagyd a nővérkédet, hogy tanuljon, mert különben sosem diplomázik le. Pihenj!
Persze ez a figyelmeztetés Justint nem gátolta meg abban, hogy további üzeneteket küldjön. Nap végére, már szinte kételkedtem abban, hogy tényleg egy gégegyulladással szenvedő - időközben megírta azt is, hogy az orvos szerint ez a baja - Justint hagytam otthon. Az üzenetei vidám hangvételűek és flörtölősek voltak egészen délig. Onnantól nem érkezett több, így gondoltam, végre megfogadta a tanácsom, és pihen. Egészen délután háromig az egyetemen voltam, aztán az előadásaim végeztével, beugrottam a könyvtárba, hazafelé pedig bevásárolni.
A házunk udvarában ott parkolt Scooter kocsija. Sejthettem volna, hogy nem hagyja ki a látogatást.
A nappaliba belépve láttam, hogy Justin egy takaróval együtt átköltözött ide, Scooter pedig egy fotelben üldögélt, Justin másik oldalán meg Pattie volt. Az első dolgom az volt, hogy jól megnéztem Justint. Úgy tűnt, valamivel jobban nézett ki, mint reggel.
- Sziasztok - léptem be, a papírzacskókkal egyensúlyozva. Scooter szerencsére rögtön mellém lépett és segített lepakolni a konyhában. - Mi a helyzet Justinnal? - kérdeztem tőle, mert biztos voltam benne, hogy az említett beteg szépítve adná elő nekem a dolgokat.
- Gégegyulladás. Megerőltette a hangszálait a sok stúdiózás alatt, meg a tegnapi hangoskodás sem tett túl jót neki. Nem szabad beszélnie, és leginkább folyékony, vagy legalábbis könnyen nyelhető ételeket kell ennie. Túl komolytalanul veszi, szóval neked kell odafigyelned rá - mondta, mire én csak bólintottam. Scoo valószínűleg láthatta rajtam az aggodalmat, mert mosolyogva hozzátette. - Ne aggódj, egy hét alatt rendbe jön.
- Rendben. Készítek neki valami ételt.
Scooter visszament a nappaliba, de alig néhány percig maradtam csak egyedül, mert utána Pattie csatlakozott hozzám. A fáradt molyosából láttam, hogy legalább annyira aggódott egész nap Justinért, mint én.
- Segítsek valamit? - kérdezte, mire közöltem, hogy jó lenne, mert fogalmam sincs, mihez kezdjek. - Azt hiszem, nehéz hét elé nézel - mondta halvány mosolyal az arcán.
- Én is úgy gondolom, nem vagyok konyhatündér, de így még nehezebb dolgom van.
- Nem erre értettem. Justint rá kell venned, hogy pihenjen - nézett rám jelentőségteljesen. - Tudod, hogy nem tud sokáig egy helyben maradni - nevetett.
Ebben igaza volt, Justin még a pihenést sem tudja rendesen kiélvezni.
Mikor félórával később visszamentünk a fiúkhoz, Justin szeme egyből felcsillant. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon a kajának örül-e ennyire, vagy nekem, de amikor magához húzott és jól összepuszilgatott, biztos lettem benne, hogy nekem. 
 - Justin, kérlek egyél egy kicsit - kérlelte Pattie, miután már percek óta csak turkálta az ölében lévő ételt.
Justin csak rázta a fejét, én meg nem bírtam ki mosolygás nélkül a jelenetet. Azt hittem, nem lehet már ennél édesebb, de mégis. Kezébe vette a telefonját és gyorsan pötyögött rajta, majd odaadta Pattienek.
- Tudom, hogy nincs étvágyad, de muszáj enned - válaszolta Pattie. Ó, szóval Justinnak ez az új kommunikációs eszköze.
A tv felé fordította a tekintetét, és úgy tűnt, megmakacsolta magát, hogy márpedig ő nem eszik. Pattie sóhajtva, Scooter meg szem forgatva figyelte őt.
Justin füléhez hajoltam, és suttogni kezdtem, hogy csak ő hallja.
- Nagyon aggódtam miattad egész nap, és fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék érted. Kérlek egyél, úgy örültem, amikor készítettem, hogy legalább így gondoskodhatok rólad.
Felvont szemöldökkel nézett rám, és én próbáltam nagyon komoly lenni, hogy ő is komolyan vegye a szavaim. Felsóhajtott, aztán belekanalazott az ételbe. Pattie elégedetten rám mosolygott.
- Emmára jobban hallgatsz, mint ránk, kölyök, úgyhogy magatokra is hagyunk benneteket - állt fel Scooter. - De azért holnap is jövök, ne hidd, hogy megúszod a rutin ellenőrzést.
Justin csak megforgatta a szemét erre, de biztos voltam benne, hogy örült neki, hogy nem hagyták egész nap egyedül unatkozni. Miután kikísértem Pattiet és Scootert, visszamentem Justinhoz, aki addigra majdnem mindent megevett, ami a tányérján volt. Bementem a szobánkba, hogy átöltözzek, aztán kivittem Justin tányérját a mosogatóba. Türelmetlenül nézett rám, ahogy jöttem-mentem a házban.
- Mi az, Justin?
Ő csak intett, hogy menjek oda hozzá, megint felemelte a takaróját és a mellkasára vonva átölelt. Kicsit le volt gyengülve még mindig, de szerencsére nem volt láza. Újra előkapta a telefonját, így tudtam, hogy mondanivalója van.
Milyen volt az egyetemen?
 Hát, persze, beszélgetni akar - mosolyodtam el magamban.
- A szokásos, azt leszámítva, hogy valaki nagyon jól elszórakoztatott az üzeneteivel - nevettem.
Nocsak, ki üzenget neked, Em?
Pontosan eltudtam képzelni, ahogy ezt mondaná, és ekkor döbbentem rá, hogy mennyire fog hiányozni napokon keresztül a hangja.
- Valaki, aki szexi nővérkékről ábrándozik, míg a barátnője tanul.
Nagyon szemtelen pasi lehet. Én biztosan nem cserélnék le egy okos és gyönyörű jogász lányt ezer nővérkére sem.
 - Ez a szerencséd - mondtam és megpusziltam az arcát. - Jobban érzed magad?
Persze. El sem tudod képzelni, hányszor hallottam ma már ezt a kérdést - írta, és közben látványosan felsóhajtott.
- Bocsánat - mosolyogtam rá. - Akkor többet nem teszem fel.
Meg fogok őrülni, amíg nem beszélhetek...
- Dehogyis. Nézhetnénk valami filmet - javasoltam, mire mosolyogva felvonta a szemöldökét, aztán gyorsan újra írni kezdett.
Az orvosom azt mondta, nem fertőző a betegségem.
- És? - kíváncsiskodtam, mert nem tudtam, hova akar kilyukadni.
Eldobta a telefont, aztán a hajamba túrva a száját az enyémre nyomta. Nem engedtem, hogy elmélyítse a csókot, mivel úgy gondoltam, nem helyénvaló, amit tervez.
- Nem is tűnsz annyira betegnek - szakadtam el tőle, hogy ránézhessek. Ő csak elvigyorodott és újra megcsókolt. - Justin, pihenned kell - figyelmeztettem, mire türelmetlenül a telefonjáért nyúlt.
Hiányoztál. Csak egy kicsit legyél engedékenyebb. Ígérem, jó leszek.
Felnevettem az édes megfogalmazáson, amit ő rögtön ki is használt. Ledöntött maga mellé a kanapéra, átölelt és újabb csókot kezdeményezett. Finomabban, mint az imént, így rájöttem, hogy tulajdonképpen nem akar továbblépni. Az pedig, hogy ölelkezzünk és csókolózzunk egyáltalán nem volt ellenemre. Rég volt már ilyen, hogy anélkül lettünk volna ilyen közel egymáshoz, hogy ne a szex járt volna mindkettőnk fejében végső célként. Justin nem próbált vetkőztetni, az ujjai csak néha siklottak be a felsőm alá, hogy finoman simogassák a bőröm, és én is csak amiatt tértem vissza újra és újra a mellkasára, mert egyszerűen szerettem érezni a feszes bőrét és izmait a kezem alatt. A szobában csak a csókjaink hangjait lehetett hallani, emiatt úgy éreztem magam, mint a kapcsolatunk első pár hetében, amikor még bizonytalanul, de annál nagyobb vággyal értünk egymáshoz, de valahogy végül mégis mindig megálltunk, és ez a várakozás izgalmas volt.
- Nagyon szeretlek - suttogtam neki, amikor hosszú percek, vagy talán órák után elhúzódtunk egymástól.
- Én is téged - suttogta  válaszul, és bár nem akartam, hogy beszéljen, mégis örültem, hogy ezt nem írásban viszonozta. Bármilyen formában imádom, mikor biztosít az érzéseiről, de annál semmi sem jobb, mint mikor hallom tőle.
- Jöhet a film? - mosolyogtam rá, mire bólintott, én pedig kerestem valamit azok közül, amit tudom, hogy szeret. Miután elindítottam, visszamásztam mellé a kanapéra, ahol elnyújtózott. Háttal feküdtem neki, ő pedig ránk borította a takarót és újra átölelt. Éreztem a lélegzetvételeit a nyakamnál, amelyek alig 10 perc múlva egyenletessé váltak, és felváltotta őket Justin édes szuszogása. Én is nyugodtan hunytam le a szemem, mert rájöttem, valójában nagyon könnyű dolgom lesz, ha Justint ágyban akarom tartani. Egyszerűen csak csatlakoznom kell hozzá.

17. fejezet

A tegnapi kosármeccs a vártnál sokkal jobban sikerült. Az elején kicsit bántott a dolog, hogy Justin elfeledkezett a közös napunkról, de nem számított, hiszen így is együtt voltunk és remekül éreztük magunkat. Nagyon jól szórakoztunk, Fredo jelenléte sem zavart, szeretek vele lógni. A játék után meghívott minket kajálni, de mi azt elutasítottuk. Vagyis inkább Justin, mondván, hogyha már elfelejtette a mai napot, akkor megpróbál kiengesztelni azzal, hogy legalább az este további része csak a miénk. Noha én már többször is biztosítottam róla, hogy semmi baj, nem tiltakoztam a dolog ellen, így miután hazavittük Fredot, mi is hazamentünk. Imádtam ezt a napot, így utólag belegondolva jobban nem is  telhetett volna. Voltunk a szüleimnél, szórakoztunk kicsit, aztán otthon végigszeretkeztük az éjszakát.
Reggel mosollyal az arcomon ébredtem, és amikor megéreztem a a derekam köré fonódó karokat, a mosolyom még szélesebb lett. Óvatosan fordultam meg, hogy ne ébresszem fel a még alvó Justint. Annyira nyugodtnak tűnt az arca, mint amilyennek már tényleg régen láttam. Figyeltem őt pár percig, gyönyörködtem benne, aztán kiügyeskedtem magam a szorításából. Amikor megmozdult megálltam egy pillanatra, de szerencére nem ébredt fel, csak átfordult a másik oldalára. Halkan felkeltem az ágyról és magamra kaptam Justin tegnapi pólóját, ami a földön hevert, aztán gyorsan kiiszkoltam a szobából. Egyenesen a konyhába mentem, mivel nagyon éhes voltam, és úgy döntöttem, hogy meglepem Justint.  Gondolkodtam, hogy mit csináljak, végül a palacsinta mellett döntöttem. Miközben a reggelit készítettem halkan énekeltem a rádióval együtt, és már majdnem kész voltam, amikor megéreztem, hogy két kar fonódik a derekam köré, és nem sokkal utána egy puszit is kaptam a nyakamra. Először megijedtem, és majdnem elejtettem a kezemben lévő tálat, de aztán rájöttem, hogy csak Justin az, így csak elmosolyodtam.
- Jó reggelt. - suttogta a fülembe, nekem pedig azonnal megfeszült a testem rekedtes, érzéki  hangjától, amilyen az ébredés után szokott neki lenni. - Miért keltél fel ilyen hamar? Tudod, hogy szeretek melletted éredni.
- Nem tudtam már aludni, és nem akartalak felébreszteni, ezért kijöttem, hogy csináljak reggelit. - mondtam, és közben megfordultam, hogy szemben legyek vele. Ő hátrapillantott a vállam felett, és azonnal felcsillant a szeme.
- Palacsinta? - kérdezte, mire én vigyorogva bólogattam - Mondtam már, hogy mennyire szeretlek?
- Hm, ma még nem. - vontam vállat, és úgy csináltam, mintha gondolkodtam volna a válaszon, aztán elnevettem magam, és a nyaka köré fontam a kezemet. Nem mondott már semmit, csak lehajolt, és hosszan, szerelmesen megcsókolt. - Jó reggelt. - köszöntem neki én is utólag, miután elváltunk egymástól. - Éhes vagy?
- Nagyon. - bólogatott, aztán újra megcsókolt, ám ezúttal rövidebb ideig tartott, de nem távolodott el tőlem, hanem helyette elkezdte puszilgatni a nyakamat, mire én halkan felsóhajtottam. A csípőmnél fogva közelebb húzott magához, aztán egyik kezével benyúlt a pólója alá, amit viseltem, felvezette kezét a hasamon, majd belemarkolt a mellembe, másik kezét pedig lesimította a fenekemre, én egy újabb sóhajjal reagáltam, és kissé hátrahajtottam a fejemet, hogy jobban hozzáférhessen a nyakamhoz. Olyan hirtelen történt az egész, hogy szinte észre sem vettem, egyik pillanatban még szorosan előttem állt, aztán kezei eltűntek rólam, már nem éreztem ajkait a nyakamon, és ő sem volt ott.
- Mikor eszünk? - kérdezte, én pedig hitetlenkedve nyitottam ki a szememet, és akkor láttam, hogy már az asztalnál ül, kaján vigyorral az arcán. Gonoszan, kicsit fenyegetőan néztem rá, amikor rájöttem, hogy ezt pont így tervezte, mire ő csak megrántotta a vállát. - Éhes vagyok, bébi.
Bólintottam egyet, és biztos voltam benne, hogy ezt még visszakapja.
- Mit csinálsz ma? - kérdeztem tőle, miközben már mindketten az asztalnál ültünk, és reggeliztünk.
- Nem tudom, Scooter azt mondta, hogy majd felhív. Te?
- Tanulást terveztem délutánra, de ha itthon leszel, akkor átteszem holnapra.
- Édes vagy, de két szabadnap nekem egymás után? - felvont szemöldökkel nézett rám, aztán megrázta a fejét. - Ugyan.
Már válaszolni akartam, amikor megszólalt Justin telefonja.
- Ez biztos ő lesz. - mondta, miközben a zsebébe nyúlt, hogy kivegye onnan a telefont. Jó volt a megérzése, valóban Scooter hívta.
- Igen? - szólt bele, és próbáltam figyelni, de semmit nem hallottam abból, hogy mit mondott a másik fél, így csak Justin szavaiból próbáltam kivenni, hogy mit akar. - Ma? Komolyan? Rendben, persze én benne vagyok. Azt hittem, hogy a stúdióban kell szenvednem ma egész nap, úgyhogy nem utasíthatom ezt el. - nevetett. - Persze, megkérdezem Emmát, de biztos lesz kedve.  - itt kérdőn néztem rá, de ő csak egy mosollyal válaszolt és megfogta a kezemet. - Jól van, felhívom Ryant is, azt hiszem LA-ben van a barátnőjénél. Jól van, majd hívlak.
- Mi az? - kérdeztem kíváncsian miután Justin elköszönt, és letette a telefont.
- Képzeld, Scooter kitalálta, hogy menjünk ma valami hajóra, kicsit lazulni.
- Lazulni? - vontam fel a szemöldökömet zavartan. - Tegnap nem kellett dolgoznod, ma pedig lazulni akar? Mi van vele?
- Fogalmam nincs, de ne akadékoskodjunk inkább. Én benne vagyok, te? - kérdezte.
- Persze. - bólogattam. - Elhívhatnánk Ellát is. Szerinted lehet?
- Aha, Scootert nem hiszem, hogy zavarni fogja, Fredo pedig biztos örülni fog neki. - mondta, és felnevetett.
- Ezt, hogy érted? Fredo mondott valamit Elláról?
- Lényegtelen kicsim. - rázta meg a fejét, majd adott egy puszit a homlokomra és felállt.
- De... - kezdtem, ám mivel tudtam, hogy nem fog mondani semmit, ezért nem fejeztem be a mondatot. - Mikor kell mennünk?
- Majd még beszélek Scooterrel, de szerintem olyan 2-3 körül. Addig menj, és tanulj kicsit, jó? Nem akarom, hogy miattam elhanyagold a sulit. Majd én itt elpakolok, és a szobánkban is.
- Komolyan? - néztem rá hálás szemekkel, ő pedig csak bólintott. - Köszönöm, szeretlek. - mondtam, majd megcsókoltam, és mosolyogva engedtem el, aztán hagytam ott. Szeretem amikor ilyen édes és figyelmes. Végül a könyvtárban telepedtem le a könyveimmel és a füzeteimmel. Semmi kedvem nem volt ezekhez a jogi dolgokhoz most, főleg, hogy tudtam nemsokára egy csodás hajón lehetünk, de igaza volt Justinnak. Nem hanyagolhatom el a tanulást. Végül, hogy még egy kicsit húzhassam a dolgot, felhívtam Ellát, aki örömmel mondott igent a meghívásra, és a rövid beszélgetésünk után bele is fogtam a tanulásba.
Ahhoz képest, hogy nem volt hozzá kedvem az elején, mégis sikerült belemerülnöm, észre sem vettem, hogy elszaladt az idő, csak amikor Justin bejött szólni.
- Édes, már fél 2. Nem mész készülődni? Nemsokára indulhatunk - mondta.
- De, persze.- bólintottam, aztán felálltam és kinyújtottam a végtagjaimat, majd köröztem egyet a fejemmel. - Úgy belemerültem, hogy észre sem vettem, mennyi az idő.
- Azt észrevettem. - kuncogott. - Beszéltél Ellával?
- Igen, mondtam, hogy majd elugrunk érte. Nem gond?
- Dehogyis. - rázta a fejét, majd átkarolta a nyakamat és magához húzott.
- Te így jössz? - kérdeztem.
- Aha, miért? Ez így nem oké? - nézett le magára, mire felnevettem.
- Tökéletes. - nyugtattam meg, aztán lábujhegyre álltam és adtam egy puszit az ajkaira.
Mivel Justin már kész volt, nem akartam őt megvárakoztatni, ezért zuhanyzás után csak felkaptam egy kis nyári ruhát, és a sminkelést sem vittem túlzásba, a hajamat pedig hagytam leengedve miután végig szaladtam rajta egy fésűvel. Nem tudtam, hogy fogunk-e fürödni, de a biztonság kedvéért betettem egy fürdőruhát a táskámba. Justin megdicsért amiért ilyen gyorsan elkészültem, és azt is hozzátette, hogy tetszik neki az eredmény, aztán végre elindultunk. Ella már kész volt amikor odaértünk, így szerencsére nem várakoztatott meg minket, ami mondjuk meglepő, mert ha valaki nem a pontosság mintaképe, akkor az ő.
Jókedvűnek tűnt, látszólag teljesen fel volt pörögve és már alig várta, hogy odaérjünk. Kérdezősködött, hogy hová megyünk, kik lesznek ott, Justin pedig készségesen felelt a kérdéseire, ám amikor kimondta, hogy Mike is a meghívottak között van kissé meglepődve és feszülten fordultam felé. Eszembe sem jutott, hogy esetleg ők is ott lehetnek majd. Azután a múltkori után egyáltalán nem akartam velük többet találkozni.
- Mike? Mike is ott lesz, és a többiek? - kérdeztem.
- Igen, miért? - nézett rám furcsán.
- Erről nem volt szó, a múltkor olyan bunkón viselkedtek, egyáltalán nincs hozzájuk kedvem.
- Kicsim, kérlek.
- Nem értem, azt hittem, hogy csak mi páran leszünk ott.
- Mike hívott fel, hogy este bulizni mennek, és nincs-e kedvem csatlakozni, de mondtam, hogy már van programunk és akkor meghívtam én.
- De...
- Édes, ne csináld. Nem muszáj vele jóba lenned, én nem kérem, hogy legyetek barátok, csak kérlek ne veszekedjetek, jó? Ő sem fog bunkón viselkedni, megígérte nekem. Kérlek. 
Olyan szemekkel nézett rám, hogy nem mondhattam mást, így kelletlenül ugyan, de beleegyeztem.
- Rendben. - sóhajtottam.
- Köszönöm. - mondta, és  közelebb hajolt, hogy adjon egy puszit az arcomra.
Ella csendben hallgatta végig a beszélgetésünket, majd amikor hátrapillantottam rá, ő összevont szemöldökkel, kicsit aggódva nézett, mire én csak megrántottam a vállamat, és újra előre figyeltem. Így, hogy tudtam, hogy ők is ott lesznek, kicsit elment a kedvem az egésztől, de aztán mosolyt erőltettem az arcomra, és próbáltam pozitívan gondolni a mai napra. Lehet, nem lesz olyan rossz, és lehet, hogy tényleg jó fejek. Ha pedig nem, akkor lesz még rajtuk kívül elég ember azon a hajón, nem kell velük foglalkoznom. De azért reménykedtem benne, hogy most kicsit jobb lesz, mint a múltkor abban a klubban. Szerettem volna jóban lenni Justin barátaival, hiszen ahogy mondta is, neki ez fontos.
Gondoltam, hogy a hajó amire hivatalosak voltunk nem lesz kicsi és csúnya, de ez felülmúlta a számításaimat. Gyönyörű volt, és fehér. Szájtátva bámultam rá, majd vigyorogva Justin felé fordultam, aki mosolyogva nézett engem.
- Húha. - állt meg mellettünk Ella, amikor ő is kipattant az autóból. - Nem semmi.
- Nem bizony. Na gyertek. - mondta Justin, aztán nekem megfogta a kezemet, Ellát pedig átkarolta a nyakánál, és magához szorította, de ő kelletlenül felmordult és ellökte magától, mi pedig csak kinevettük. Nem mi érkeztünk elsőnek, sőt, szinte már tele volt a hajó mire mi ideértünk.
- Justin!
Scooter kiáltott oda nekünk, majd vadul integetett, így odamentünk hozzá.
- Sziasztok, örülök, hogy idetaláltatok végre. - mondta, aztán Justinnal lekezelt, minket pedig egy puszival üdvözölt. - Nemsokára megyünk, megvárjuk Ryant és még Alfredo sincs itt.
- Ö, meghívtam Mike-ot és a többieket. Nem gond, ugye? Csak jó lenne őket is megvárni.
- Nem, dehogyis. - rázta a fejét. - Majd szólj, ha indulhatunk.
- Rendben. - bólintott.
- Megjött Fredo. - mondta Ella egy vigyorral az arcán, és igaza volt. Tényleg megérkezett, és éppen felénk tartott. Üdvözölt minket, és úgy gondoltam, hogy talán Justinnal beszélgetésbe elegyednek, de a figyelmét azonnal Ella felé fordította, majd rövid időn belül el is mentek mellőlünk. Ez végül is nem volt meglepő, hiszen ha együtt vagyunk ők ketten végül mindig elvonulnak. Többször rákérdeztem már Ellánál, hogy mi ez, de mindig azt mondta, hogy csak barátok. Az igazat megvallva tényleg csak beszélgetnek, szóval nem mondhatok semmit.
Gondolataimból végül Justin keze rángatott ki, amit megéreztem a derekamon, így kérdőn néztem fel rá.
- Ott van Ryan és a barátnője. Köszönünk nekik? - kérdezte, én pedig bőszen bólogattam. Már nagyon kíváncsi voltam a lányra. Miközben közeledtünk feléjük sikerült szemügyre vennem. Félénk mosollyal az arcán nézett minket, miközben feléjük közeledtünk, és jobbjával Ryan kezét szorongatta. Egy kék, pántnélküli ruha volt rajta, ami különösen jól állt neki. Szép volt, ránézésre illett Ryanhez. Amikor odaértünk hozzájuk, Ryan kezet fogott Justinnal, engem pedig megölelt, és csak aztán mutatta be nekünk a barátnőjét, aki eddig kicsit idegesen ácsorgott ott.
- Srácok, ő itt Chloe, a barátnőm. Kicsim, ők pedig Justin és Emma.
- Szia. Örülünk, hogy végre megismerhetünk. - mosolyogtam rá, üdvözöltük őt egy puszival, és a lehető legbarátságosabban néztem rá.
- Én is, örülök, hogy itt lehetek és végre találkozhatok Ryan barátaival. Már rengeteget mesélt rólatok. - mondta kedvesen, és felnézett a barátjára, aki kicsit közelebb húzta őt magához és adott egy puszit a homlokára. Chloe nagyon aranyosnak tűnt, és az is tisztán látszott rajtuk, hogy oda vannak egymásért.
- Ryan is sokat mesélt rólad. - vigyorgott Justin. 
- Tényleg? - kérdezte csillogó szemekkel, Ryan pedig elpirult.
- Igen, ezért is vártam már, hogy találkozzunk. Kíváncsi voltam, ki vette el ennyire az eszét.
- Fogd be. - nevetett Ryan, aztán gyengén vállba ütötte Justint.
- Na, ne legyél zavarba, ez édes. - nyugtatta meg Chloe, aztán megpuszilta az arcát. Máris imádtam őket együtt.
 - Helló, egy kis figyelmet kérek. - szólalt fel Scooter kis idő után, miután mindenki megérkezett, és végre elindulhattunk. - Szóval, örülök, hogy mind eltudtatok jönni, hogy velünk töltsétek a mai napot. A fő ok amiért megszerveztem ezt, az Justin. - mondta, és felénk mutatott. Justin értetlenkedve nézett rá vissza, nem értette, és én sem. - Ti talán nem tudjátok, de én igen, hogy milyen keményen dolgozott az utóbbi hetekben, nem egy éjszakát töltött a stúdióban, ezért úgy gondoltam, hogy megérdemel egy kis pihenést a barátai társaságában.
Így már minden világossá vált számomra, és még hálásabb voltam ezért a napért Scooternek, hogy tudtam az okát. Igaza volt, Justinra ráfért a pihenés.
- Köszönöm, haver. - mondta Justin, és felemelte a poharát Scooter felé, aki ugyanígy tett a sajátjával.
- Nincs mit, megérdemled.
- Látod, mégsem olyan kőszívű. Ez igazán kedves volt tőle. - mondtam Justinnak nevetve, aztán kézen fogtam és lehúztam őt a hajó széléhez, hogy helyet foglaljunk. Krémszínű bőr ülőhelyek voltak mindenhol, asztalok rengeteg ennivalóval. Scooter elég jól összehozta ezt az egészet.
- Valóban. Igazából én csak annak örülök, hogy még egy napot együtt tölthetünk.
- Igen, annak én is. - bólintottam.
- Remélem, jól fogod magad érezni.
- Veled leszek, szóval biztosan. - mosolyogtam, ő pedig mióta itt vagyunk, most először végre megcsókolt.
- Haver, végre meg vagy. - zavart meg minket Mike, így kelletlenül ugyan, de elhúzódtam Justintól.
- Szia. - köszönt, aztán felállt, és kezet rázott vele. Én nem mozdultam a helyemről, csupán intettem neki miután észrevette, hogy én is itt vagyok.
- Szia, Emma. Hogy vagy? - kérdezte tőlem.
- Köszönöm jól, és te?
Igazából nem nagyon érdekelt, hogy van, de Justin kedvéért próbáltam úgy csinálni, mintha nem kívánnám őt a hátam közepére, és kedvesen szóltam hozza.
- Én is, és köszönjük a meghívást. - intézte ezúttal a szavait Justin felé, aki már újra visszaült mellém, de sajnos Mike is követte a példáját, és ő is helyet foglalt. Méghozzá pont mellettem. - Figyelj, Emma. Tudom, hogy a múltkor kicsit bunkón viselkedtem. Szeretnék elnézést kérni.
Bevallom, ezzel kicsit, sőt inkább nagyon meglepett, és szinte biztos voltam benne, hogy azért kért bocsánatot mert Justin megkérte rá, de nem törődtem vele. Rámosolyogtam, majd megnyugtattam, hogy semmi baj. Tudtam, hogy barátok soha nem leszünk, én legalábbis nem szeretnék barátkozni vele, de azt hiszem, hogy elviselni azért el tudom. Justin kedvéért.
- Hagylak is titeket, csak köszönni akartam. Majd még beszélünk. - mondta, aztán felállt, és távozott.
- Kibírtad?
- Ne gúnyolódj. - forgattam a szemem, mire ő nevetve az ölébe húzott.
- Mit is szakított félbe Mike?
- Nem is  tudom. Ezt? - pár pillanatig gondolkodó arcot vágtam, aztán ezúttal én csókoltam meg őt.
A nap további része igazán kellemesen telt. Justin szinte egy percre sem mozdult el mellőlem, végig nagyon édesen viselkedett, amitől sikerült teljesen boldoggá tennie. A legjobb az volt, amikor naplementekor Justin a hajó orrába vezetett, és onnan néztük meg együtt. Szeretem amikor ilyen romantikus és figyelmes. Még akkor sem engedte el a kezem, amikor teljesen másokkal beszélgettünk, így tényleg nem volt rá semmi panasz, sőt még Mike és a többiek is egész elviselhetőek voltak. Este aztán, amikor besötétedett az elfogyasztott alkoholoknak hála kicsit bulisabbá vált a hangulat, Fredo például nagyon vicces volt, amikor elénekelte a Boyfriend felét és próbálta leutánozni Justint. Természetesen kevés sikerrel, de mindenki nagyon jól szórakozott rajta, még ő maga is. Chloeról kiderült, hogy tényleg nagyon aranyos, pont Ryanhez való, még Ellának is szimpatikus volt, de ő szinte mindenkit szeretett ma, Fredoval nem kevés alkoholt elfogyasztottak együtt. Nem tudom pontosan hánykor, de valamikor az éjszaka közepén kötöttünk aztán ki, és miután hosszas ölelések és puszilkodások után elköszöntünk egymástól mindenki elindult hazafelé. Mivel Justin is ivott kicsit, ezért hazafelé én vezettem, ő pedig folyamatosan beszélt nekem, hogy mennyire jól érezte magát, és, hogy gyakrabban kellene ilyen napokat tartanunk. Egyet kellett vele értenem, hiszen valóban csodás volt. Rengeteget nevettünk, és olyanokkal is beszélgettem végre akikkel már nagyon régen találkoztam. Szóval megérte eljönni, és én is bíztam benne, hogy a mai után Scooter szervez majd még nekünk pár ilyet.
- Te is jól érezted magad, ugye? - kérdezte tőlem Justin amikor már otthon voltunk a szobánkban.
- Nagyon. - bólintottam és közelebb mentem hozzá.
- Akkor jó, örülök neki. Tudod... egyedül azt sajnálom, hogy nem láttalak abban a nagyon szexi új fürdőruhádban. - mondta, és úgy nézett rajtam végig, mint aki mindjárt felfal a szeméve. - Vagy akár nélküle.
- Tudod, ahhoz, hogy úgy láss, nem kell egy hajón lennünk. - mondtam, majd kicsit meglöktem a mellkasát, mire ő lehuppant az ágyra, én pedig az ölébe másztam. Először meglepődve nézett rám, ám amikor lerántottam róla a pólóját rögtön rájött, hogy mik a terveim, és szinte azonnal átakarta venni az irányítást, de nem hagytam. Ezúttal én irányítottam.

16. fejezet

Emma

Reggel azzal a szokásos jó érzéssel keltem, amit az vált ki belőlem, hogy Justin ott fekszik mellettem és magához ölel. Pár másodpercig élveztem ezt, aztán kinyitottam a szemem, és rájöttem, hogy valami nem stimmel. Nem a saját szobánkban, hanem az én régi szobámban feküdtünk, és Justin egyáltalán nem volt még mellettem, mikor lefeküdtem. Óvatosan megfordultam a karjában, hogy szemben legyek vele, mire mocorogni kezdett ugyan, de nem ébredt fel. Az arcára fektettem a tenyeremet és a hüvelykujjammal finoman simogatni kezdtem, de még ekkor is mélyen aludt.
- Justin - ébresztgettem. A hangomtól kicsit összerezdült, aztán kinyitotta a szemét és rájött, hogy csak én vagyok.
- Em, hagyj még aludni - nyöszörögte, és jobban magához vont, majd az arcát is a hajamba fúrta.
- Mikor jöttél?
- Nem tudom - motyogta. - Anyukád engedett be.
- És hogyhogy eljöttél? - kérdeztem,  ő pedig a hátára fordult és álmosan pillantgatott felém.
- Hiányoztál - felelte végül. Elmosolyodtam a válaszán, és felé hajoltam, hogy megcsókolhassam.
- De édes vagy - súgtam neki, aztán megcsókoltam újból.
- Tudom - mormolta a számra, mire felnevettem és elhúzódtam tőle.
- Milyen volt a stúdiózás? Sok dalt felvettetek?
- Nem volt rossz, de most nem akarok a munkával foglalkozni - zárta le a témát.
- Hát akkor mit szeretnél? - mosolyogtam rá.
- Aludni - jelentette ki, aztán ránk húzta a takarót úgy, hogy még a fejünk se látszódjon. - Gyere, bújj ide - kérte, én meg szinte a mellkasához tapadtam, annyira öleltem.
- Sötét van - panaszkodtam.
- Nem baj. Majd megvédelek, ha félsz - motyogta, és szerintem máris félálomban volt újra.
- Justin - szólaltam meg néhány perc múlva.
- Hm?
- Ma nem mész be a stúdióba?
- Nem tudom.
- Hétvége van - közöltem vele.
- És?
- Semmi - mondtam, majd kis idő múlva felsóhajtottam. - Március 10-e.
- Emma, aludj már - szólt rám, és átfordult a másik oldalára.
Erre nem válaszoltam semmit, inkább csak felálltam és elővettem a zuhanyzáshoz szükséges holmimat.
- Most hova mész? - nézett rám a takaró alól Justin.
- A fürdőbe - mutattam az ajtóra, majd hátat fordítva el is indultam.
Beléptem a zuhany alá, és a hatalmába kerített a csalódottság érzése. Justinnak fogalma sem volt róla, hogy milyen nap van. Én hülye meg azt hittem, velem akarja tölteni ezt a napot és ezért jött utánam.
- Hé, bébi - hallottam a hangját váratlanul, aztán máris ott állt mellettem a zuhany alatt. - Miért hagytál ott?
- Azt hittem, piheni akarsz.
- Igen, de veled - válaszolta, és mindkét karjával magához ölelt.
- Velem? - kérdeztem vissza reménykedve, és közben a mellkasán lévő tetoválást rajzoltam körbe az ujjaimmal.
- Aha. Tudod, hogy imádom az ilyen napokat - súgta a fülembe, én pedig a szememet lehunyva elmosolyodtam. - Amikor csak a családunkkal vagyunk. Arra gondoltam, hogy itt maradhatnánk ebédre. 
- Ó, hát oké - egyeztem bele meglepetten. - És van még valami más terved is?
- Hm, nem tudom még - mosolygott csábítóan. - Egyelőre csak arra tudok gondolni, hogy mit teszek veled a következő percekben - mondta, aztán a hajamba túrva magához húzott és megcsókolt.

Szombaton délelőtt már apa is hazaért, és mivel mostanában nagyon ritkán volt alkalmunk arra, hogy együtt legyen a család, így a szüleim is örültek a közös ebéd ötletének.
Apa és Justin a nappaliban beszélgettek, amíg én segítettem anyának a főzésben. Bár volt bejárónőnk, anya imádott főzni, és ragaszkodott hozzá, hogy ma az ő főztje kerüljön az asztalra, amit mi nem is bántunk, mert isteni ételeket készített.
Nagyon felemás érzéseim voltak a reggellel kapcsolatban. Justin édes volt és titokzatos. Nagyon reménykedtem benne, hogy csak meglepetést akar szerezni nekem, és igazából nem is feledkezett meg a mai napról.
- Emma, bánt valami? - nézett rám a konyhapult túloldaláról anya.
- Nem, dehogy - ráztam a fejem. - Csak elgondolkodtam.
- És min? - mosolygott kedvesen.
- Hát, tudod, tavaly ilyenkor volt az a kiborulásom. Miután hivatalossá vált, hogy együtt vagyunk, és nem volt nyugtunk a média felhajtás miatt. Féltem, hogy rámegy az egész kapcsolatunk.
- Az egy nagyon nehéz időszak volt - bólogatott megértően.
- Aztán Justin ezen a napon valahogy elintézte, hogy szinte teljesen átlagos párként együtt töltsük az egész napot - folytattam. - Végre nem kellett a négy fal között bujkálnunk, elmehettünk egy étterembe, sétálhattunk, és bár megbámultak minket, nem kellett egy fotóstól sem tartanunk. Szigorú biztonsági intézkedésekre volt szükség, de nekünk nagyon sokat jelentett az a nap, és mivel Justin tudta ezt, megígérte, hogy bármi lesz is, ezen a napon teljesen kizárjuk a médiát, és ez a mi napunk marad.
- Ó, ez nagyon aranyos - mondta anya.
- Igen, de nem vagyok biztos benne, hogy emlékszik az egyezségünkre - sóhajtottam fel.
- Lehet, hogy van valami meglepetése a számodra - biztatott anya, az örök optimista.
Én csak megvontam a vállam, mert nem akartam beleélni magam semmibe, és másra tereltem a témát.
- Megtaníthatnád nekem annak a finom barackos pitének a receptjét. Az Justin kedvence.
- Igazán? Akkor akár elkészíthetjük most is.
- Az jó lenne. Apa és Justin imádni fogják - mosolyogtam.
Anya nagyon szeret precíz lenni mindenben, és ez most sem volt másképpen. Pontban délkor asztalhoz ülhettünk, és anya úgy szolgált ki minket, mintha csak egy étteremben lennénk. Egyszerűen nem engedte, hogy bármiben segítsünk neki.
- Justin, hogy vannak Jeremyék? Olyan régen láttam őket - kezdett anya beszélgetést.
- Jól vannak. Jazzy imádja a sulit. Jaxon meg ugyanolyan kis rosszaság, mint volt - nevetett Justin.
- Arra jól emlékszem - szólt közbe apa is nevetve. - Nem mertem lerakni sem a telefonom, sem a kulcsaim, mert fél percen belül eltüntette őket a kölyök.
- Jó lenne újra egy közös nyaralás, nem? - néztem Justinra.
- Majd meglátjuk, hogy mit hoz a nyár - mosolygott vissza.
- Szerintem is nagyon jó lenne - szólt közbe anya. - Imádtam látni, ahogy a kicsikkel bántatok. Meg persze én is szerettem velük lenni, alig várom, hogy ebben a házban is újra gyerekek szaladgáljanak - mondta, Justin és én pedig félrenyeltük a leveset ettől a kijelentésétől.
Hosszas köhögések után egymásra néztünk Justinnal, és láttam rajta, hogy ő is ugyanolyan zavarban van, mint én. Apa szerencsére megmentett minket.
- Szóval, Justin, hogy alakul az új albumod?
Tudtam, hogy ma nem akart a munkával foglalkozni, de abban is biztos voltam, hogy ezerszer szívesebben beszél erről, mint anya elképzeléséről a jövőbeli családunkról.
Miközben Justin egyre többet mesélt és mesélt, csakhogy oldja a feszültséget, és ne kerüljön elő újabb kínos téma, én próbáltam elkapni anya pillantását, hogy üzenjek neki, ezt igazán nem kellett volna, de úgy tűnt, tudja magától is, mert az ebéd további részében nem nézett rám.
- Úgy örülök, hogy itt voltatok - ölelt meg anya, mikor menni készültünk.
- Biztos nem maradtok még egy kicsit? - kérdezte apa Justintól.
- Nem lehet - rázta a fejét. - Terveim vannak még mára - nézett rám féloldalas mosolyával, amitől én is egyből elmosolyodtam. Ezek a célozgatások nem lehetnek véletlenek - gondoltam.
Elköszöntünk a szüleimtől, aztán máris hazafelé tartottunk. Justinnak kifejezetten jó kedve volt. Végig együtt énekelt az előadókkal, akiket éppen hallgattunk, én meg igyekeztem nem túl feltűnően bámulni, de párszor még így is rajta kapott. Ilyenkor csak elmosolyodott és a térdemre simította a kezét egy rövid időre. Hiába próbálkoztam tenni ellene, mire hazaértünk, szinte teljesen beleéltem magam abba, hogy Justin készül valamire.
- Végre itthon - lépett be Justin az ajtón egy nagy sóhajtás kíséretében.
- Hiányzott az otthonunk? - mosolyogtam, mire ő hozzám lépett és átölelte a derekam.
- Igen. Sokkal jobban szeretek itt élni, mióta ez a te otthonod is.
- Nekem a ház mindegy, a lényeg az, hogy melletted ébredek reggelente - válaszoltam, mire Justin elmosolyodott és puszit nyomott a számra. - Elárulod, hogy mik azok a bizonyos tervek? - kérdeztem halkan, néhány centire az ajkától.
- Nem árulhatom el.
- Miért? Meglepetés? - kérdeztem izgatottan.
- Hát vehetjük annak is - engedett el nevetve, majd a szobánkba indult.
- Mondd el, kérlek - indultam utána én is.
- Nem tehetem, bébi - szórakozott jól továbbra is, miközben kibújt a pólójából.
- Várj. Le kell vetkőzni hozzá? - húztam egy kisebb vigyorra a szám.
- Most, hogy mondod, ez sem egy rossz ötlet - töprengett Justin és megnyalta az ajkát, csakhogy még elképesztőbben nézzen ki. - De nem, ehhez jó lenne, ha lenne rajtad ruha. Akármilyen gyönyörű vagy, örülök, hogy bizonyos helyzetekben csak én látlak, és ez maradjon is így, oké? - vigyorgott.
- De akkor mit vegyek fel? - türelmetlenkedtem.
- Bármit. Valami egyszerű ruha pont elég lesz. Fél óra múlva indulunk.
Mialatt próbáltam eldönteni, hogy mit vegyek fel, továbbra is faggattam Justin a terveiről, de persze sikertelenül. Induláskor megállapítottam, hogy Justin sem öltözött ki, szóval biztosan nem valami elegáns helyre megyünk.
Az autóban sem adtam fel, és egészen addig, míg meg nem szólalt Justin telefonja, én fáradhatatlanul kérdezgettem őt. Justin kihangosította a telefont, így egyből hallhattam, hogy Fredo hívta.
- Hol vagytok már, haver? Ezer éve rátok várok - szólt bele köszönés nélkül.
- Mindjárt odaérünk hozzád.
Fredohoz? Mégis mit csinálunk mi Fredonál?
- A hajadat csináltad eddig vagy mi? Biztos, hogy lemaradtunk a meccs kezdésről - morgolódott a vonal másik végén levő srác. Miféle meccs?
- Oké, nyugi - nevetett Justin. - Még 5 perc - bontotta a vonalat.
- Milyen meccsről beszélt Fredo? - fordultam felé. - Miért megyünk hozzá? És egyáltalán miért megyünk mi meccsre?
- Kosár meccs, Fredot fel kell vennünk, és azért megyünk, mert az egyik kedvenc csapatunk játszik.
- Kinek a kedvenc csapata? - kérdeztem vissza gorombán. - Mert nekem aztán biztos, hogy nem.
- Most mi a baj, bébi? - lassította le Justin egy kicsit az autót, és rám nézett egy másodpercre.
- Nem értem, hogy miért megyünk mi éppen ma meccsre - sóhajtottam fel ingerülten.
- Most mondtam. Fredo és én szeretjük a csapatot, és eddig úgy tudtam, hogy te szeretsz velem meccsekre járni.
- Akkor muszáj volt elhitetni velem, hogy valami meglepetésre készülsz?
- Ez tulajdonképpen meglepetés, nem?
- Hát abban biztos lehetsz, hogy meglepődtem - morogtam az ablaknak.
Justin hirtelen félrehúzódott, és elkapta a karomat, hogy ránézzek.
- Elmondanád, hogy mi ez az egész? Nem igazán értem a hisztid okát - mondta mindenféle él nélkül, amiből tudtam, hogy valóban nem érti. Valóban fogalma sem volt a mai nap jelentőségéről.
- Justin - néztem a szemébe komolyan, és halkan folytattam. - Tényleg egyáltalán nem jut eszedbe semmi a március 10-ről? Semmi, ami kettőnkkel kapcsolatos? Semmi ígéret?
Egy pillanatra összevonta a szemöldökét, aztán szinte láttam, hogy hogyan kattan a helyére minden a fejében.
- Úgy sajnálom, Em - húzott magához váratlanul, és a nyakamba fúrta az arcát . - Hihetetlen, hogy ezt elfelejtettem. Megígértem, hogy ez mindig a mi napunk lesz, és alig voltunk kettesben ma. Ráadásul elrángattalak volna egy meccsre, ahol nyilván nem hagytak volna békén minket - mondta, aztán rám nézett és a két kezével végigsimított az arcomon. - Szörnyen érzem magam. Tudom, hogy már elcsesztem, de természetesen nem megyünk a meccsre. Csak mondd, hogy mit szeretnél, oké?
Lehunytam a szemem, és csak hagytam, hogy Justin újra magához öleljen. Nem tudtam válaszolni, mert nem volt semmi konkrét tervem. Csak azt akartam, hogy legyen egy olyan jó napunk, mint múlt évben.
- Nagyon dühös vagy? - suttogott, és közben a hajamat simogatta. - Kiment a fejemből, Em. Nincs mentségem, egyszerűen csak elvesztettem az időérzékem a stúdióban. Tudom, hogy éppen attól féltél, hogy a munkám miatt nem lesz időnk egymásra, ezért tettem azt az ígéretet, és utálom magam, hogy nem tudtam betartani.
- Talán túlreagáltam - szólaltam meg halkan. - Igen,  örültem volna, ha nem felejted el, és szerettem volna egy olyan remek napot, mint egy évvel ezelőtt, de összességében nem ez a lényeg - elhúzódtam tőle, hogy újra a szemébe nézzek. - Az a fontos, hogy együtt vagyunk, és azóta sem hagytuk, hogy a hírneved közénk álljon.
- Sosem hagynám, Em. Nagyon szeretlek, tudod?
- És te tudod, hogy én is? - mosolyodtam el, mire ő lassan felém hajolt és édesen megcsókolt. Éreztem rajta, hogy bűntudata van, és nem akartam, hogy így érezzen. - Menjünk, nem akarok lemaradni egy pontszerzésről sem.
- Tessék? - nézett rám meglepetten. - Te el akarsz menni a meccsre?
- Tudod, hogy szeretek meccsre járni veled - vontam vállat, és az utolsó szót kicsit jobban kihangsúlyoztam, hogy érezze mi a fontos az egészben.
- Meg sem érdemlek egy ilyen tökéletes barátnőt, mint te - motyogta, mielőtt újra megcsókolt volna.
- Egy feltételem van - mondtam, mikor újra elindította a kocsit. - Te ülsz Fredo mellett, mert én nem bírom elviselni még egyszer az üvöltését.
Justin nevetve beleegyezett, aztán tovább vezetett. Tudtam, hogy még mindig rosszul érzi magát, amiatt, hogy elfeledkezett a napunkról, de én képtelen voltam neheztelni rá. Eldöntöttem, hogy akármi is lesz, jól fogjuk érezni magunkat ma este, és egy percre sem hagyom, hogy bűntudatos legyen. Olyan természetesnek vettem, hogy Justinnak meg kell lepnie engem, hogy elfelejtettem, hogy nem is ez a lényeg egy kapcsolatban. Egyszerűen csak értékelnünk kell, hogy itt vagyunk egymásnak, és élvezni minden együtt töltött percet.

15. fejezet

  
Lacey

Lassan sétáltam a munkahelyem felé, mivel még volt bő 20 percem, ezért nem siettem. Nem foglalkoztam senkivel, csak mentem előre, miközben a fülemben ordított a zene, csak erre figyeltem.
Késő délután volt még csak, amikor beléptem a munkahelyem ajtaján, és mivel ide főként este járnak az emberek alig akadt egy-két ember elvétve a helységben. Nem is igazán néztem szét, egyenesen a pult melletti ajtóhoz mentem, ahol lerakhatom a cuccomat és átöltözhetek, de Adam megállított.
- Lacey, valaki rád vár. - mondta.
- Kicsoda? - húztam fel a szemöldökömet érdeklődve, mire ő az egyik távolabbi boxra mutatott, ahol egyedül ült valaki. Először nem tudtam teljesen kivenni, hogy ki lehet ő, mivel kicsit sötét volt a helyiségben, de miután jobban szemügyre vettem, rájöttem. Meglepődötten fordultam vissza Adam felé, majd megkérdeztem, hogy nem téved-e.
- Nem. Téged keresett, még a nevedet is mondta.
- A nevemet? - kérdeztem csodálkozva, de választ már nem vártam meg, újabb kérdést tettem fel. - Régóta vár?
- 15 perce, körülbelül. Kicsit talán idegesnek tűnt.
- Érdekes. Mindegy, odamegyek hozzá.
- Rendben, de ne felejtsd, hogy mindjárt váltasz. - figyelmeztetett, mintha nem tudnám.
- Oké. - bólintottam, de már csak a hátamat láthatta, mivel elindultam Justinhoz. Háttal ült nekem, így nem láthatta, hogy jövök, ezért kissé megrezzent, amikor leültem vele szemben, de amint észrevette, hogy én vagyok az, rendezte a vonásait, és kicsit kihúzta magát.
- Nem gondoltam, hogy valaha is találkozunk még. Azt pedig főleg nem, hogy te fogsz felkeresni. - mondtam köszönés nélkül. - Minek jöttél ide?
- Én csak... szóval... nem tudom. - sóhajtott, miközben a szavak után kutatott. Igaza volt Adamnek, valóban zaklatott volt kicsit. - Beszélni szerettem volna.
Majdnem felnevettem ezen a kijelentésén, hiszen mégis miről beszélgethetnénk mi ketten?
- Most csak viccelsz ugye? A múltkor elhajtottál, most pedig ide jössz a munkahelyemre, hogy te beszélgetni szeretnél? Velem? Szerintem rossz helyen jársz. Miért nem keresed meg az egyik haverodat és kérszt tőle egy kis füvet, mint a múltkor? - kérdeztem tőle, ő pedig meglepődötten nézett pár pillanatig a szemembe. Álltam a tekintetét, aztán észrevettem, hogy mennyi szomorúság van benne. Megsajnáltam, ahogy láttam fáradt, kimerült tekintetét, és már bántam amiért úgy leteremtettem. Nyilván nem ezért jött.
- Igazad van, nem kellett volna idejönnöm. Hiba volt, nem értem, hogy mit képzeltem. - mondta.
- Jó, menj csak. - vontam vállat, és hagytam, hogy elmenjen. Igazából nem értettem, hogy miért jött ide, de így jobban belegondolva talán akkor sem kellett volna ilyen gorombán beszélnem vele. Nem tudtam, hogy mit csináljak, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy utána megyek, de elvetettem ezt az ötletet, és visszamentem a pulthoz. Adam kérdő tekintettel nézett rám, de én figyelmen kívül hagytam, és hátramentem, hogy átöltözzek. Nem tartott sokáig, pár perc múlva kész voltam, és miután a hajamat felfogtam, visszamentem, hogy elkezdhessek dolgozni, de meglepetés ért, amikor a pultnál megláttam Justint. Nem gondoltam, hogy visszajön, de azért odamentem hozzá.
- Lacey, tudom, hogy nem ismerjük egymást, de muszáj meghallgatnod. Muszáj beszélnem valakivel. Szükségem van arra, hogy valaki meghallgasson. - mondta, és szinte könyörögve nézett rám.
- De miért nekem? Miért nem beszélgetsz a barátnőddel? Ő biztosan jobban tudna segíteni, mint én.
- Ő nem értené meg. - rázta a fejét. - Elítélne, ha tudná, és csalódna bennem. Nem akarom ezt.
- Nekem dolgoznom kell, Justin.
- Megvárlak. - ajánlotta. - Nincs semmi dolgom már, itt leszek.
- Egész éjszaka? - vontam fel a szemöldököm.
- Ha kell, akkor igen. - mondta határozottan, és bólintott is hozzá. Én csak sóhajtottam egyet, majd megvontam a vállamat.
- Rendben, de ha lehet, akkor ne a pultnál ülj, keress valami boxot, ahová nem lát az egész klub. Nem akarunk feltűnést.
Ő elment, és ezután már nem is nagyon figyeltem rá, mivel sorra jöttek az emberek, és egy egészen szép tömeg gyűlt össze, nem volt időm foglalkozni vele. Azt sem tudtam, hogy hol van, melyik boxban. Vártam, hogy vége legyen az éjszakának, bevallom, kíváncsi voltam arra, hogy mit szeretne. Fáradt voltam, amikor végeztem, de mégis megkerestem még Justint, aki egy eldugott helyen ült. A telefonját nyomogatta, de előtte az asztalon volt már pár üveg, ezért feltételeztem, hogy nem volt már józan. Lassan odasétáltam hozzá és megérintettem a vállát, mire felnézett rám. A szeme már csillogott az elfogyasztott alkoholtól.
- Végeztem.
- Az... az szuper. - bólogatott. - Akkor gyere, menjünk. - mondta, majd nehezen ugyan, de felállt.
- Hová akarsz menni? - kérdeztem, mire ő értetlenkedve nézett rám, aztán pedig gondolkodóvá vált az arca.
- Nem tudom, hozzám nem mehetünk. - vont vállat.
- Akkor menjünk hozzám. Tudsz jönni?
Bólintva jelezte, hogy igen, de amikor elindult, a biztonság kedvéért inkább mégis megfogtam a karját, és úgy vezettem őt ki a klubból.
- Ott az autóm. - mutatott egy fekete Range Roverre, ami nem messze parkolt tőlünk.
- Így nem vezethetsz, Justin. Mi lenne, ha inkább visszamennék a klubba? Most oda úgysem fog jönni senki. Csinálok egy kávét, na gyere. - mondtam és visszamentem a helyiségbe, ő pedig készségesen követett. Leült az egyik bárszékre, én pedig megkerültem a pultot, hogy elkészítsem a kávét mindkettőnknek. Nem hiszem, hogy enélkül kibírtam volna még, nagyon fáradt voltam. 
- Csak egy kérdés. A nevemet egyébként honnan tudod? - jutott hirtelen eszembe.
- Anya mondta, azt hiszem. - vont vállat.
- Értem. - bólintottam, majd megkerültem a pultot és leültem mellé, amikor kész lett a kávé. - Tudod, nem igazán tudom elképzelni az okát annak, hogy füvezel, vagy, hogy egy idegen lánnyal szívesebben megbeszéled a problémáidat, mint a családoddal vagy a barátnőddel.
- Miért? Azért mert gazdag vagyok, vagy mert sikeres? - kérdezett vissza, és a hangjából tisztán lehetett hallani a keserűséget. - Mindenki azt hiszi, hogy ha ez a két dolog megvan, akkor már semmi baj nem lehet, és magától értetődően boldognak kell lenned, nem panaszkodhatsz. Hülyeség.
- Szóval azt mondod, ezek ellenére nem vagy boldog? - kérdeztem és valóban nem tudtam elképzelni, hogy mi vette rá arra, hogy hozzám forduljon.
- Nem arról van szó, hogy ne lennék boldog. Vannak pillanatok, amiket nem cserélnék el semmiért, például, amikor a színpadon lehetek és énekelhetek a rajongóimnak, láthatom az örömöt az arcukon, vagy amikor Emmával lehetek és a családommal... De a többi? Mindenki azt akarja, hogy a legjobbat nyújtsam minden pillanatban, elvárják tőlem, hogy soha ne hibázzak, ha pedig mégis megtörténik, rögtön ott vannak, mint a keselyűk, érted? Mintha várnák a pillanatot, hogy mikor csinálok már valami helytelent. Néha úgy érzem, hogy szándékosan keresik mindenben a rosszat, mintha azt szeretnék, hogy megbukjak, ezért minden lépésemet figyelik. Bármi történik, másnap az már megjelenik az újságokban.
- Ki akarsz szállni? - kérdeztem, mire hirtelen rám emelte a tekintetét.
- Dehogyis! - csattant fel.  - Voltak már olyan pillanatok, amikor tényleg azt kívántam, hogy bárcsak rendes életem lehetne, de akkor miért dolgoztam eddig? Akkor minden eddigi munkám felesleges lenne, ha csak így feladnám. Azt nem tehetem. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen tényleg a semmiből teremtettem ezt mindet elő magamnak, és hálás is vagyok, azoknak az embereknek akik segítettek nekem. Én csak szeretném, ha kicsit nagyobb teret kaphatnék, amikor úgy érezhetem, hogy egy átlagos ember vagyok. Szeretnék rendes életet biztosítani Emma számára. Félek, hogy egyszer megunja ezt. Szeretem őt, nagyon és tudom, hogy ő is tudja ezt, de félek, hogy egyszer ez nem lesz már elég neki, hogy elege lesz a körülöttem lévő felhajtásból, a lesifotósokból. Tudod, milyen érzés lehet, amikor nem viheted el egy normális randira a barátnődet, mert azonnal letámadnak az utcán, és az arcodba nyomják a fényképezőgépeket? Amikor elkezdtem ezt még 15-16 évesen, nem tudtam, hogy ez vár majd rám.  Azt hittem, hogy minden csak a zenéről fog szólni. Azt szeretném, hogy olyan legyen mint az elején, amikor még élveztem az egészet és nem voltak problémák, pletykák és találgatások. Minden olyan egyszerűnek tűnt, most meg... - sóhajtva rázta meg a fejét, miközben beszélt - Régebben el sem tudtam volna képzelni, hogy olyanhoz nyúljak mint a fű, de nem tehetek róla. Egyszerűen kell néha kiút ebből a sok rosszból, és így legalább pár pillanatig jól érezhetem magam. Utána persze megbánom, és rájövök, hogy nem ér semmit, mégis újra és újra beleesek.
Nem gondoltam, hogy egy kérdésre egy ilyen hosszú monológot kapok válaszul, de nem szóltam közbe, csak hagytam, hogy kiadja magából, szinte dőltek belőle a szavak, és miközben hallgattam elcsodálkoztam párszor, de így belegondolva már érthető volt a kiborulása. Tényleg nem lehet valami egyszerű, ha mindig a sarkadban vannak, és egy kis magánéleted sincs.
- Justin, szerintem ne add fel, hiszen mindenki életében vannak nehezebb időszakok, csak bíznod kell magadban, hogy képes vagy túlvészelni ezt. Nem vagy olyan rossz helyzetben, hiszen rengetegen állnak melletted, akik szeretnének neked segíteni. Szükséged van most a családodra, a barátaidra és legfőképpen a barátnődre, szóval ne fordíts nekik hátat. Ne menekülj el tőlük, mert attól nem lesz jobb, hidd el nekem.
- Hogyhogy ilyen jártas vagy a témában? - kérdezte érdeklődve.
- Az egy másik történet, amit csak kevesen ismernek - mondtam félig elmosolyodva, ő pedig bólintott. Tudta, hogy nem fogom most ezt elmondani neki, ezért nem is kérdezett többet. Tudtam, hogy ő őszinte volt velem, de én nem vagyok az a fajta ember aki ilyen könnyen megtud nyílni másoknak, és nem is voltam biztos benne, hogy Justinnal leszek-e valaha olyan kapcsolatban, hogy megismerje a történetemet. 

14. fejezet

Justin

- Gyere ki, kölyök - szólt Scooter hangja az üveg túloldaláról.
- Rossz volt, tudom - előztem meg, mielőtt alkalma lett volna leszúrni, amiatt, hogy nem teljesítek jól.
- Lehetne jobb is - jegyezte meg, de nem volt neheztelő a hangja.
Én viszont annál jobban nehezteltem magamra. A kezembe vettem egy ásványvizes üveget, aztán kimentem a folyosóra, és leültem azt ajtó mellett a földre. A hátam a falnak támasztottam, és elővettem a mobilom. Legszívesebben felhívtam volna Emmát, de tudtam, hogy előadáson van éppen, és már így is túl sokat mulasztott miattam. Nem lehettem önző vele szemben.
Bentről hallatszott a többiek halk beszélgetése, nyilvánvaló volt, hogy mindenki legszívesebben hazamenne már. Én lényegében napok óta itt élek, és ha az énekléssel végeznénk is, még várna rám a gitárom, hogy javítsak egy két dallamot. 
- Folytathatjuk? - kérdezte Robert, mire bólintottam, és újra elfoglaltam a helyem a mikrofon mögött.
Ez alkalommal úgy éreztem egy fokkal jobb voltam, de nem eléggé. Szóltam, hogy kezdjük újra, és sokadszorra is nekifutottam a második verzének. Nem igazán éreztem azt a felhőtlen szórakozást és bulis életet, amiről a dal szólt, viszont a szerelmes dalokkal sem voltam jobb helyzetben. Pedig Emmel minden rendben volt. Legalábbis ebben reménykedtem a legutóbbi paparazzis esetünk ellenére is, ami eléggé megviselte őt.
- Justin, elugrunk ebédelni valahová? - kérdezte anya, mikor újra csatlakoztam hozzájuk.
- Nincs kedvem - ráztam a fejem. - De ti menjetek csak - mosolyogtam rá.
- Nem is ettél még ma - nézett rám anyai szigorral. - Jönnöd kell!
- Akkor csak hozzatok valamit - hagytam rá. - Nem akarok kimenni.
Még láttam, ahogy Scooterrel tanácstalanul összenéznek, de aztán kezembe vettem a gitárom, ők pedig magamra hagytak, csak Robert maradt a szobában.
Egy ideig szótalanul próbálgattam egyik akkordot a másik után, míg egyszer csak megszólalt.
- Hé, ez tetszik. Játszd le újra - kérte, én pedig így tettem.
- Tényleg jó - értettem egyet, majd gyorsan lejegyeztem, mielőtt elfelejteném.
Rezegni kezdett a telefonom a zsebemben, és azonnal felvettem, mikor megláttam, ki hív.
- Szia, Em! Hívtalak volna már, de nem akartalak zavarni.
- Sosem zavarsz, Justin - hallottam vidám hangját a vonal másik végén. - Most éppen átvágok az egész épületen a következő órám miatt - sóhajtott nagyot. - Te mit csinálsz?
- A stúdióban vagyok, anya és a többiek kimentek ebédelni.
- Te miért nem mentél?
- Nincs kedvem a társasághoz - vontam vállat.
- Ez nem hangzik túl jól. Úgy tűnik mégis csak meg kell látogassalak.
- Miért amúgy nem jöttél volna? - lepődtem meg.
- Anya áthívott magához, mert egyedül van, és gondoltam mivel te úgyis a stúdióban vagy... - elharapta a mondat végét, de nem is kellett befejeznie.
- Persze, nem gond - nyugtattam meg. - Tényleg bent maradok, és nem akarom, hogy unatkozz, vagy egyedül legyél otthon.
- De te jól leszel? - aggódott egyből.
- Persze, kicsim. Érezd jól magad, és üdvözlöm Claire-t.
- Átadom - nevetett fel halkan. - Szia, Justin - tette hozzá, majd bontotta a hívást.
Letettem a telefont magam mellé, és próbáltam elfelejteni azt a nevetséges gondolatot, amit Em hívása keltett bennem. Arra számítottam, hogy bejön hozzám, mert az utóbbi napokban keveset voltunk együtt, ami persze az én hibám, de mégis... Féltem, hogy menekül előlem.
- Mire jutottál? - tette anya a vállamra a kezét hirtelen, mire összerezzentem.
- Már vissza is értettek?
- Már? Egy órája, hogy elmentünk - mosolygott rám, közben észrevettem, hogy szépen lassan mindenki elfoglalja a helyét. - Szóval? Van dal?
- Alakulgat - válaszoltam, és közben azon tűnődtem, hogy veszíthetem el ennyire az időérzékem.
- Scooternek dolga akadt, és egy kicsit nekem is el kell mennem még. Csak ezt akartam odaadni - nyújtott felém egy ételes dobozt. - Néhány órán belül visszajövünk. Egyél! - utasított, majd megpuszilta az arcom és ott hagyott a srácokkal, akikkel újra belevetettük magunkat a felvételbe.

- Szeretnéd meghallgatni az egészet? - fordult felém Robert.
- Még szép - bólogattam, mire ő elindította a még átdolgozásra váró dalt. Közömbösen hallgattam a saját hangom, de azért egy kis elégedettség töltött el a dal végére.
- Én imádom - hallottam egy ismerős hangot magam mögül, majd hátra fordultam és Ushert láttam az ajtóban.
- Hé! - adtam hangot meglepettségemnek. - Te hogy kerülsz ide?
- Nem is tudom, kölyök - kezdte, miközben vigyorogva hátba veregetett. - Talán felhívott valaki, aki nagyon szereti azt a depressziós képedet - mondta, én meg értetlenül néztem rá. - A barátnőd - közölte, és a homlokomra koppintott.
- Em? Miért hívott? - értetlenkedtem tovább. - Amúgy meg nincs nekem depressziós képem.
- Hány napja nem érte napfény a bőröd? - vonta fel a szemöldökét. - Úgy hallottam bezárkóztál a stúdióba.
Ezt a pillanatot választotta anya és Scoo is a visszatérésre, csakhogy ne maradjanak le a fejmosásról, amit Usher készült előadni.
- De jó, hogy itt vagy - örült meg anya is Ushernek, majd mindannyian üdvözölték egymást.
- Srácok magunkra hagynátok egy kicsit? - fordult Scooter a stúdiósainkhoz, amitől biztos lehettem benne, hogy komoly beszélgetést terveznek, csak azt nem értettem, hogy mi rosszat tettem.
- Szóval mióta tértél át a zombi életmódra? - faggatott tovább Usher, mikor négyen maradtunk.
- Milyen életmódra? - nevettem fel. - Dolgozom. Máskor is előfordult már, hogy napokig a stúdióban voltam.
- Azt hiszem, nem látod a probléma forrását - rázta a fejét Scooter. - Dolgozol, de csak azért, hogy valamivel lekösd magad. Nem örömmel teszed, mint máskor. Nem szívből énekelsz.
- Mi a gond, Justin? - kapcsolódott be anya is. - Ha túl sok ez neked, akkor tarts egy kis szünetet. Senki nem hibáztatna érte.
Lehajtott fejjel ültem velük szemben, és egyre csak nemet intettem a fejemmel. Hogyan is érthetnénk?
- A fenébe is, kölyök - csattant fel Scooter. - Ha nem beszélsz velünk, mégis hogyan segíthetnénk? 
- Túl sok? - kérdeztem vissza továbbra is a padlót bámulva. - Tudjátok, mi a túl sok? Az, hogy egy lépést sem tehetek fotósok nélkül, és hogy a magánéletem nyitott könyv. Az, hogy Emma egyre nehezebben bírja a felhajtást, és hogy mindketten azon aggódunk, hogy mikor lesz elege a másiknak. Nem a munka, nem az éneklés - ráztam a fejem, és még halkabban beszéltem, mint eddig. - Ha ez nem lenne, megőrülnék. Igazad van, Scoo, azért csinálom, mert muszáj csinálnom valamit. Valami olyat, amit szeretek. Mert így élni egyre kevésbé szeretek már - mondtam ki végre.
Anya, Scooter és Usher is döbbenten nézett rám a kisebb kirohanásom után.
- Tehát marad a zene - vontam vállat, hogy élét vegyem kicsit az előbbi szavaimnak.
- Mire akarsz ezzel célozni? - vonta össze a szemöldökét menedzserem. - Ki akarsz szállni? Mert megteheted. Visszavonulhatsz a karriered csúcsán, amikor a legtöbbet érheted el, aztán amikor évek múlva rádöbbensz, hogy ez az igazi életed, már késő lesz visszakapaszkodnod.
Scooter, mint mindig most is hatásos volt, csak most éppen az ellenkező hatást érte el nálam. Ahelyett, hogy a szokásos módon egyetértettem volna vele, most dühített ez a hangnem.
- Nem szállok ki! Tudom, hogy miért dolgoztam eddig, és eszemben sincs eldobni ezt - mondtam határozottan, kicsit talán hangosabban, mint kellett volna. Anya a kezemre simította a sajátját megnyugtatásként. - De így talán... Pár év múlva arra döbbenek majd rá, hogy elrepült a fél életem egy csomó élménnyel, ami csak ránk tartozott volna.
- Tudtad, hogy mivel jár ez - vágta rá Usher is.
- Nem rólam van szó - túrtam idegesen a hajamba. - Nem értitek? Ez nem csak rólam szól. Van egy családom, barátaim, egy barátnőm... - halkítottam le a hangom a végére.
- Emma miatt aggódsz? - kérdezte anya nagyon halkan. - Ő jól viseli. Jobban, mint gondoltuk, miatta igazán nem kell aggódnod.
- Nem, egyáltalán nem viseli jól. Nem akar velem lenni - mondtam ki a félelmem, de egyből meg is bántam, mert szörnyen gyengének éreztem magam miatta.
- Justin - vett Scooter újra egy nagy levegőt. - Nem tudod megóvni őt a nyilvánosságtól. Éppen elégszer átbeszéltük ezt, amikor azt mondtátok, felvállaljátok a kapcsolatotokat. Emma akarta a legjobban, hogy megkönnyítse a helyzeteteket. Ő elfogadta, hogy az életed ezzel jár.
- Ez hülyeség. Másoknak miért működik a karrier és a magánélet együtt? Nekem miért nem?
Persze tudtam, hogy erre nem kapok választ egyiküktől sem, de éppen eléggé ki voltam borulva ahhoz, hogy feltegyem hangosan is ezt a kérdést, ami régóta rág már. Ők hárman értetlenül és egyben tanácstalanul bámultak hol rám, hol pedig egymásra. Sajnáltak, amit egyáltalán nem akartam látni rajtuk. Ez az egy, amit nem viselek jól. A kabátomért nyúltam, aztán anélkül, hogy rájuk néztem volna az ajtó felé indultam.
- Most hová mész? - érkezett a kérdés rögtön anyától és Ushertől is.
Visszafordultam és Scooterre néztem, tudtam, hogy dühös rám, mert egy ezerszer átbeszélt problémán nem tudok túllépni, és mert túl negatívan látom a dolgokat. Ahogy én is az voltam, amiért rám aggatták a depressziós jelzőt, anélkül, hogy tudnák, mi bajom.
Válasz nélkül hagytam őket, és becsaptam magam után az ajtót. Abban biztos voltam, hogy nem jönnek utánam, de azért amint a kocsimba ültem, egyből indítottam és elhajtottam a stúdió területéről. Nem figyeltem, hogy vártak-e rám odakint, de ha így is volt, nem követtek, mert pár utcával lejjebb beállhattam egy szinte üres parkolóban. Idegbeteg módjára túrtam fel a kocsit, majd végül megtaláltam, amit Mike legutóbb nálam hagyott. Még egyszer körülnéztem, mielőtt meggyújtottam, de mivel nem láttam senkit, így bátran szívtam be a megnyugtató füstöt. Legalábbis arra számítottam, hogy megnyugtató lesz, de undor fogott el már a második slukk után. A születésnapom óta nem volt fű a kezemben, és furcsa módon, eddig a pillanatig nem is éreztem, hogy szükségem volna rá. Komolyan rosszul voltam, de nem tudtam eldönteni, hogy mitől.  Eszembe jutott egy kissé gúnyos hang: "Bűntudat, eltaláltam?"
Hátradőltem az ülésben és lehunytam a szemem, próbáltam kitalálni, hogy mi tévő legyek, aztán hirtelen döntöttem. Még a saját fülem számára is túl hangosan hajtottam ki a parkolóból, egyenesen a klub felé. A hátsó bejárthoz parkoltam, ahol legutóbb a lépcsőn üldögéltem, remélve, hogy így elkerülhetem a feltűnést. Egy kisebb magyarázkodást követően átjutottam az itt lévő biztonsági emberen, aztán a fejemre húzva a kapucnimat a pulthoz sétáltam, ahol meg is szólítottam az ott lévő srácot.
- Hello - köszöntem, mert egyelőre nem tudtam, hogy kéne megkeresnem valakit, akit nem is ismerek.
- Segíthetek, haver? - kérdezte barátságosnak szánt mosollyal, ami gyanítom annak volt köszönhető, hogy felismert. 
- Igen, én... Lacey-t keresem.
- Lacey-t? - nézett rám kerek szemekkel.
- Dolgozik itt egy Lacey nevű lány, nem? - kezdtem idegessé válni.
- De... Csak nem igazán hiszem, hogy neked dolgod lenne vele.
- Idehívnád? - türelmetlenkedtem.
- Csak félóra múlva kezdődik a műszakja - válaszolta a srác, és a műmosoly eltűnt az arcáról.
- Megvárnám, és ha nem gond rendelnék is - vágtam rá, és ez alkalommal nem érdekelt, hogy igazi seggfejként viselkedem. Éppen elég volt azon törnöm a fejemet, hogy milyen szöveggel álljak elő, ha ez a bizonyos lány - akinek a nevét még csak nem is őmaga árulta el nekem - megérkezik.

13. fejezet

Kora délután végre sikerült kitápászkodnunk az ágyból. Justin elment a fürdőszobába, hogy kicsit összeszedje magát, én pedig ígéretemhez hűen felhívtam Alfredot, és elmondtam neki, hogy viszonylag minden rendben van. Miután sikerült őt megnyugtatnom, megemlítette, hogy a csapattal együtt ebédelnek, és szólt, hogyha esetleg lenne kedvünk, csatlakozzunk. Nem tudtam, hogy Justinnak mennyire van kedve társaságba menni, így nem mondtam biztosra, hogy ott leszünk. Elköszöntünk egymástól, aztán a fürdőszobába mentem, hogy megkérdezzem Justint, mit szól az ötlethez. Amikor beléptem a tükör előtt állt, és egy törölköző volt a dereka köré csavarva, miközben fogat mosott. A haja kócosan, össze-vissza állt, és a vízcseppek pedig lefolytak az izmos felsőtestén. Lassan odalépkedtem hozzá, aztán hátulról átöleltem.
- Beszéltem Alfredoval. - mondtam halkan, és szavaim után nyomtam egy kisebb puszit a hátára.
- Miről? - kérdezte, de alig értettem, mivel fogkefe volt a szájában.
- Ő hozott haza tegnap, aggódott érted, szóval felhívtam, hogy minden rendben van, és mondta, hogy mennek kajálni, ha van kedvünk, mehetnénk mi is. Van kedved?
- Nem tudom, neked van? -kérdezett vissza, aztán miután befejezte a fogmosást hozzám fordult, és ő is átölelt.
- Igen. - bólintottam - Imádom az ilyen közös ebédeket.
- Rendben, ahogy akarod. - mondta.
- De biztos? Ha nincs kedved, nem muszáj, én kettesben is szívesen eltöltöm veled ezt a napot.
- Semmi gond, Emma. Menjünk. - mosolygott, aztán lehajolt hozzám, és megcsókolt. Éreztem a fogpaszta mentolos ízét a szájában, miközben lassan, mégis érzékien csókolt. Kezemet felvezettem a nyakán, és hátul a kissé még nyirkos hajába túrtam, miközben még jobban magamhoz húztam. Halkan felnyögtem, amikor belemarkolt a fenekembe, aztán megfordult velem, és felültetett a pultra. Két kezemmel teljesen átkaroltam a nyakánál, és úgy tartottam magamhoz, ő pedig a combomat és a derekamat simogatta a pólóm alatt.
- Emma - súgta a fülembe, és apró puszikkat adott a nyakamra, én pedig hátrahajtott fejjel élveztem a kényeztetését. Csak akkor állítottam meg, amikor leakarta rólam venni a felsőt. Tudtam, hogyha hagyom neki, akkor mi ma nem megyünk sehová.
- Justin,állj - kértem, de továbbra sem engedtem el. - Nincs most erre időnk, el kell készülnünk, bébi.
- Ne kérd tőlem, hogy álljak le, nem érzed, hogy mennyire kívánlak? - kérdezte, és közelebb húzott magához, így tökéletesen éreztem vágyának a jelét. Egy nyögés hagyta el a számat, és nehezen ugyan, de mégis eltoltam magamtól kicsit. Leugrottam a pultról, aztán megcsókoltam. Justin azt hitte, hogy már nyert ügye van, de végül elváltam tőle, és kicsúsztam a karjai közül.
- Fél óra múlva indulunk, addig készülj el. - mondtam egy mosollyal az arcomon, aztán rákacsintottam és ott hagytam a ledöbbent Justint. Még hallottam tőle valami morgást, amin csak elnevettem magam, aztán a ruháimhoz mentem, hogy keresek valami megfelelőt.
Már felöltöztem, amikor Justin is megjelent, kicsit haragos tekintettel az arcán. Tudtam, hogy nem haragszik igazából, így csak nevettem rajta.
- Ezt még visszakapod! - mondta nekem duzzogva, ezért odamentem hozzá és a nyakába csimpaszkodtam.
- Szeretlek. - mondtam neki kiengesztelés képpen, aztán adtam egy puszit a szájára, és hagytam, hogy csók legyen belőle.
- Megőrjítesz, remélem tudod. - suttogta, miután elváltak az ajkaink. Én csak jókedvűen megvontam a vállamat, aztán csak megcsóválta a fejét, majd hagyta, hogy bemenjek a fürdőszobába készülődni.
Fura, nem gondoltam volna, hogy a tegnap este után ez a nap ilyen jól fog sikerülni, de nagyon örültem neki. Persze még mindig ott volt az a kis titok, de nem erőltettem. Tudtam, hogyha kész lesz rá, akkor majd beavat. Legalábbis ezzel nyugtattam magam. Bíztam benne, hogy majd egyszer elmondja, és aztán megoldódik minden problémánk.
- Em, kész vagy? - jelent meg Justin az ajtóban, teljes felszerelésben. A haja tökéletesen belőve, fehér póló a nyakláncával, egy farmer, ami természetesen félig letolva lógott rajta, és egy supra cipő. Még az utolsó simításokat elvégeztem, aztán bólintottam, és mondtam, hogy mehetünk. Az étterem nem volt messze, de mivel nem akartunk most sem rajongókba, sem fotósokba botlani, ezért úgy döntöttünk, hogy autóval megyünk, így szinte pár perc alatt odaértünk. Gyakran járunk erre a helyre, és  mindig ugyanoda szoktunk ülni, ezért könnyen megtaláltuk őket. Egy eldugott boxban ültek, Alfredo, Dan, Scotter, Carin, Pattie, Kenny és a két Ryan. Örültek amikor megláttak minket, és helyet szorítottak nekünk, de előbb mindenkit megöleltem, Justinnal pedig kezet ráztak a fiúk. Justin és Pattie közé kerültem.
- Justin arcából ítélve úgy látom, hogy nektek már jól kezdődött a mai nap. - szólalt meg hirtelen Ryan, egy vigyorral az arcán. - Csak nem rosszalkodtatok?
Justin csak nevetett, de én természetesen fülig pirultam. Nem szerettem a szexuális életemről beszélni mások előtt, főleg nem a barátom anyja előtt. Amikor Justin észrevette, hogy milyen vörös lettem, csak magához húzott, és adott egy puszit az arcomra.
- Fogd be, Ryan. - intézte barátja felé a szavakat, de az arca semmi komolyságot nem tükrözött. A többiek nevetve csóválták a fejüket, én pedig inkább az étlapba temetkeztem, és azon gondolkodtam, hogy mit rendeljek. Végül Justin leadta mindkettőnk rendelését, aztán mi is bekapcsolódtunk a beszélgetésbe.
- Egyébként Chaz hol van? - kérdeztem, amikor körül néztem, és észrevettem, hogy ő hiányzik.
Ryan elnevette magát a kérdésemre, mintha valami vicces jutott volna az eszébe, majd végül Fredotól kaptam választ.
- Valószínűleg még alszik, vagy pedig a másnapossággal küzd. Eléggé kiütötte magát tegnap. - mondta. - Látnotok kellett volna, nagyon vicces volt. - rázta a fejét, majd végül ő is elnevette magát.
- Miért, mit csinált? - kérdezte Justin jókedvűen, aztán mivel tudtam, hogy náluk még egy ideig ez lesz a téma, én inkább Pattiehez fordultam. Együtt beszélgettünk, míg aztán megzavartak minket, mivel megérkezett a rendelésünk, és elkezdtünk enni. Természetesen a fiúk evés közben sem voltak képesek abbahagyni a beszélgetést, be nem állt a szájuk.
- Láttátok azt a pincér csajt? - kérdezte Ryan a fiúkat, de már én és Pattie is odafigyeltünk, miután befejeztük az evést. - Nagyon dögös volt!
- Melyik? - ráncolta Fredo a homlokát.
- Olyan alacsony, vékony, barna hajú. Annyira jól nézett ki, de szinte egy percre sem tudtam vele beszélni. - válaszolta kicsit csalódottan.
- Arra gondolsz aki segített nekem Justin tortájával? - szólalt meg Pattie, mire Ryan hevesen bólogatni kezdett, de nekem a figyelmemet mégis Justin keltette fel, aki furcsán megfeszült mellettem - Laceynek hívják. Nagyon aranyos lány, sokat segített.
- Igen, valóban az. Ryan, miért nem szólítottad meg, ha ennyire tetszett neked? - kérdeztem tőle.
- Nem tudom, pedig meg kellett volna. - húzta el a száját.
- Ugyan már, annyira nem volt szép, amúgy is csak egy pincérnő. - vont vállat Justin és közben a szemét is megforgatta. Az asztal elhalkult egy pillanatra, és érdeklődve néztük Justint, akinek az előbbi jó hangulata már eltűnt.
- Haver, mi van veled? - bökte meg Scooter.
- Semmi. - rázta meg a fejét. - Nekem nem tetszett, olyan túl okosnak tűnt. - fintorgott, aztán beleivott az előtte lévő kólába.
- Ezt mégis, hogy érted? - néztem rá furcsán.
- Mindegy, nem lényeges.  - legyintett, aztán, hogy megnyugtasson egy mosolyt varázsolt az arcára és adott egy puszit. Nem akartam tovább feszegetni ezt a témát, lehet, hogy tényleg nincs semmi jelentősége annak amit mondott, így csak visszamosolyogtam rá, majd a többiek elterelték a témát.
Nem maradtunk már sokáig, miután mindenki befejezte az evést beszélgettünk még kicsit, majd mindenki ment a saját dolgára. Scooter szabad napot adott mára Justinnak, de sajnos holnap már a stúdióban kell lennie.
Jókedvűen, nevetgélve mentünk ki az étteremből Scooterrel és Kennyvel, mivel a többiek kicsit hamarabb távoztak, ám a bejáratnál kellemetlen meglepetés fogadott minket. Sok fotós állt kint, és pár rajongó is, akik szinte azonnal megőrültek, amikor megláttak minket kijönni. Meglepődtünk, hiszen a személyzet általában szólni szokott nekünk, ha hasonló helyzet áll fenn, de most nem kaptunk semmilyen figyelmeztetést. Kenny szinte azonnal elénk állt, Justin pedig megragadta a kezemet, és úgy próbáltunk magunknak utat törni az autóhoz, de nagyon nehézkesen és lassan tudtunk előre jutni. Miközben előre araszoltunk különféle kérdésekkel bombáztak minket, de mi lehajtott fejjel mentünk, és nem szóltunk egy szót sem vissza. Elég sokan voltak, lökdöstek, és az egyik nagyobb lökésnél elszakadtam Justintól. Sikítottam egyet, ő hátrafordult, majd gyorsan újra megfogta a felé nyújtott kezemet, és úgy mentünk tovább, míg végül odaértünk az autóhoz. Scooter és Kenny együtt jöttek, így az autóban már ketten voltunk, Kenny pedig próbálta a tömeget távol tartani tőlünk, ami nehezen és lassan, de sikerült, és így eltudtunk indulni.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltott fel Justin, amikor kikerültünk a fotósok közül, és már nyugodtan tudott vezetni, nem kellett attól félnie, hogy elgázol valakit. Dühös volt, láttam az arcán, összeszorította a száját és szinte markolta a kormányt, ujjai kifehéredtek ahogy szorította. Nem próbáltam meg megnyugtatni, hiszen ugyanúgy éreztem magam, ahogy ő. Nekem is teljesen elment ettől a kedvem, utálom az ilyen eseteket, nem bírom elviselni a kamerákat az arcomban, a kérdéseket a magánéletemről, hogy mindent tudni akarnak, amikhez az égvilágon semmi közük nincs. Rosszul vagyok tőlük, mintha szándékosan próbálnák tönkretenni az életünket a jelenlétükkel.
Amikor Justin végre leparkolt a házunk előtt, szinte azonnal kiszálltam, és gyorsan bementem a házba, de a nappali közepén utolért, magához fordított, és szorosan megölelt. Szerettem, amikor szavak nélkül tudta, hogy mire van szükségem, és nem kezdte el mondani, hogy semmi baj, és a többi fölösleges hülyeséget.
- Annyira utálom őket, Justin. Nagyon. - mormoltam, és szorosan átöleltem a derekát, az arcomat pedig a nyakához szorítottam.
- Sajnálom, kicsim. Én is utálom őket, de nem tehetek semmit. Ez velem jár. - mondta halkan, én pedig bólogattam. Nem szerettem előtte kiborulni, mert tisztában voltam vele, hogy nem tehet erről, és nem akartam neki lelkiismeretfurdalást okozni.
- Lényegtelen. Talán már rég meg kellett volna szoknom, de annyira idegesítőek, nem tehetek róla.
- Nem hiszem, hogy ezeket meg lehet szokni. - sóhajtott. - Sajnálom, hogy elrontották a napunkat. - mondta szomorúan, és erre felkaptam a fejemet.
- Nem számít, nem rontottak el semmit, ettől függetlenül jól éreztem magam veled és a többiekkel. Örülök, hogy végre sikerült egy egész napot együtt töltenünk, és még közel sincs vége. - mosolyogtam, és közben a kezemet átkulcsoltam a nyakánál.
- Annyira szeretlek, Emma. Végtelenül hálás vagyok, amiért ilyen megértő vagy, és elviselsz minden idegesítő dolgot, ami hozzám tartozik.
- Azért mert szeretlek, és semmi más nem számít. - mondtam, majd kicsit felágaskodtam, és megcsókoltam.
Még így több mint egy év után is felzaklatnak az ilyen esetek, de szerencsére Justin már tudja, hogyan nyugtasson le, és ez most is sikerült neki. A csók közben szinte minden dühöm azonnal elszállt, tudtam, hogy fölöslegesen idegeskedek rajta, attól nem fog változni semmi, csak ténylegesen elrontom a mai napunkat, és ezt nem akartam.

12. fejezet

Másnap reggel, mikor felébredtem, Justin helyett csak az összegyűrt takaróját találtam. Azonnal megnéztem az időt, és rá kellett jönnöm, hogy nem is annyira reggel, mint inkább délelőtt 11 óra van. Justin tegnapi állapotát figyelembe véve, még ez is nagyon korai időpont volt ahhoz, hogy csak úgy felkeljen. Sóhajtva dőltem vissza a párnámra, igazság szerint túl fáradt voltam egy újabb aggódáshoz. Na, meg abban is biztos voltam, hogy valahol a házban lehet, és majd  visszajön. Már éppen visszaaludtam volna, amikor végül meghallottam az ajtó nyitódását. Nagyon óvatosan lépkedhetett az ágy felé, mert nem hallottam semmiféle zajt, a csukott szemeimből nyilván arra gondolt, hogy még alszom. Mikor éreztem, hogy újra visszafeküdt mellém, felnyitottam a szemem, és egyenesen az ő arcával találtam szembe magam.
- Felébresztettelek? - suttogott, amúgy is halk, rekedtes hangján.
- Nem, már ébren voltam. Te hol voltál?
- Eszembe jutott, hogy mára találkozót beszéltem meg Usherrel, de muszáj volt lemondanom.
- Nem vagy jól, igaz? - néztem a fáradt szemeibe.
- Fáradtság, kicsi másnaposság - sorolta, aztán felsóhajtott. - Sajnálom az éjszakát.
Örültem, hogy ezt mondta, mert ezek szerint tudta, hogy mennyire aggódtam. Viszont megsajnáltam a hangjából kicsengő bűntudat miatt.
- Hol voltál éjjel?
- Ki kellett szellőztetnem a fejem - mondta egy kis gondolkodás után.
- Igazán szólhattál volna - mondtam szemrehányóbban, mint terveztem. - Tudod, hogy mindig aggódok, amikor Mike-kal vagy, mert...
- Nem vele voltam - szakított félbe.
- Akkor kivel?
- Egyedül.
- De miért? - értetlenkedtem. - A születésnapod volt, élvezned kellett volna.
Justin erre nem válaszolt, a plafon felé fordította a tekintetét, ahelyett, hogy rám nézett volna.
- Justin, kérlek ne csináld ezt. Beszélgess velem, és ne tegyél úgy, mintha nem lenne valami nagy baj.
- De nem tudok, Emma - kapta rám a tekintetét újra, és mélyen a szemembe nézett.
- Ne mondasd ki velem, amit egyikünk sem akar - kértem halkan.
- Mit?
- Ha titkolózol, ez így nem fog működni. Nem bízol bennem, így nincs értelme.
- Nem, nem, nem! Ne mondj ilyeneket, kérlek - nézett rám rémülten, és magához húzott egy ölelésbe. Átöleltem a nyakát, és mélyeket lélegeztem. Nem tudtam elképzelni már az életemet nélküle.
- Szeretlek - suttogott a fülembe. - Elhiszed nekem, ugye? Annyira szeretlek - ismételte, és puszikat nyomott közben az arcomra.
Kicsit távolabb akartam húzódni tőle, de nem engedett el, így mikor visszadőltem a párnámra, ő fölém került, és ekkor láttam, milyen kétségbeesett pillantással néz rám. Megsimogattam az arcát, ő pedig szinte belesimult a tenyerembe. Majd' megszakadt a szívem, hogy így látom őt. Elhomályosult a látásom néhány könnycsepptől, és bármennyire igyekeztem visszatartani őket, Justin észrevette.
- Ne sírj, kicsim - suttogott újra, és ő is simogatni kezdte az arcomat, majd nem sokkal később a száját éreztem meg az ujjai helyén. - Engedd, hogy megmutassam, mennyire szeretlek - kérte, és ekkor ajkai már az enyémen voltak.
Hosszú idő óta nem csókolt már így. Ilyen gyengéden, de mégis szenvedélyesen és csábítóan. Teljesen belefeledkeztem az ízébe, a nyelve ügyes mozgásába, és a puha érintésébe az arcomon. 
Áttért a nyakamra, és én még szorosabban öleltem magamhoz, mint eddig. Könnyen megszabadított a hosszú pólótól, amit hálóingként viseltem, ujjai hamar rátaláltak a mellemre és finom kényeztetésbe kezdtek, aztán ajkával is lefelé haladt. Imádtam az érintését, és én is nagyon akartam érinteni őt, ezért a hajába túrva visszahúztam magamhoz, hogy megcsókolhassam, majd a nyakától indulva levezettem a kezem egészen a derekáig, ahol aztán egy mozdulattal lehúzhattam az alsóját. Az ő keze ugyanúgy rátalált a bugyimra, attól is megszabadított, és a pólómhoz hasonlóan az ágy mellé dobta. Szabadon érinthetett bárhol, és nem is késlekedett ezt megtenni. Finom, de annál izgatóbb mozdulatait hamarosan a legérzékenyebb pontomon éreztem meg. A ténykedése halk sóhajokat csalt elő belőlem, de mivel Justin nagyon is ismerte a testem, és azt, hogy hol kell megérintenie, ezek a sóhajok gyorsan nyögésekké változtak. Lázasan öleltem és simogattam én is őt, aztán egyszerre már nem tudtam másra koncentrálni, mint a forróságra és az élvezetre, ami elöntötte a testem. Lehunyt szemmel feküdtem néhány másodpercig, aztán mikor felnyitottam pilláim, Justin ezerféle érzelmet tükröző arcát láttam magam előtt. Úgy tűnt rengeteg mondanivalója lenne, de nem tudja szavakba foglalni. Megcsókoltam, ezzel jelezve, hogy semmi szükség szavakra, a testünk elég jól kifejezi, hogy mit érzünk a másik iránt. Csókunk közben teljesen hozzám simult, így megéreztem, hogy legalább annyira kíván engem, mint én őt. Végigsimítottam a mellkasán, majd hasán, míg el nem értem a testének azon részéhez, amire már annyira vágytam. Gyengéd mozdulatokkal kezdtem kényeztetni, de alig néhány pillanat múlva felnyögött, és elszakította száját az enyémtől. Szemembe nézett, majd egyik kezét eltüntette közöttünk, és az enyémre simította, miközben a másikkal továbbra is a fejem mellett támasztotta magát. Hagyta, hogy még néhányszor végighúzzam a kezem rajta, aztán ő vette át az irányítást, és óvatos mozdulattal belém csusszant. Lehunyta a szemeit, várt, miközben még mindkettőnk keze őt markolta. Pár másodperc múltán elhúzta a kezem és a vállára rakta, jelezve ezzel, hogy öleljem át, majd csak ezután kezdett lassan, ütemesen mozogni. Tökéletesen éreztem, hogy kitölt, és ahogy ő, úgy én is élveztem, hogy ennyire közel van hozzám. Justin ezután vált csak igazán hevessé. A szája mohón kereste az enyémet, és olyan érzelemmel teli csókkal ajándékozott meg, hogy szinte már fájt. Remegtem. A Justin iránti érzelmektől és a kéjtől egyaránt. Az egész szobában csak a simogatások által kiváltott sóhajokat, a csókokat és a testünk összefonódásának hangjait lehetett hallani. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy Justin nélkül egyszerűen megszűnne a világom. Nem csupán a testi vágyakról szólt a szeretkezésünk, sokkal inkább az érzésekről. Justin már-már görcsösen szorította magához a felsőtestemet, miközben a csípője továbbra is fáradhatatlanul mozgott, egyre közelebb sodorva ezzel mindkettőnket a kielégülés felé. A lökéseivel szemben kezdtem mozgatni a csípőmet én is, és miután az arca arról árulkodott, hogy ez tetszik neki, elégedetten lehunytam a szemem. Csak a kettőnk által felvett ritmusra koncentráltam, és az ajkaira, amelyek időről időre elárasztották a bőröm finom csókokkal. Én még sokáig szerettem volna ebben az izgató, várakozással teli tempóban maradni, amit együtt diktáltunk, Justin azonban másként gondolta. Erősebbé és gyorsabbá vált minden lökése, és ezzel egy időben a légzése is felgyorsult. A vállamra hajtotta a fejét, én pedig körülfontam a lábaimat a csípőjén, hogy még közelebb érezhessem magamhoz. Alig néhány további csípőmozgás után újra remegni és zihálni kezdtem, aztán egy az előbbinél sokkal intenzívebb élvezet magával ragadott. Felnyögtem, a kezeimmel erősen Justin vállát markoltam, és elvesztettem minden önkontrollom. Aztán egyszerre alább hagyott a forróság, a helyét pedig átvette a kellemes zsibbadtság a testem minden pontján, miközben Justin továbbra is felettem mozgott.
- Emma - morogta szinte artikulálatlanul a bőrömbe, aztán folytatta is hosszú egymásutánban, míg nem őt is utolérte az orgazmus, és fáradtan rám borult. Mikor a légzése újra lecsillapodott, legördült rólam, de továbbra sem engedett el, hanem a karjába vont, úgy, hogy közben a szemembe tudjon nézni. Sosem éreztem még olyan értékesnek magam, mint mikor megláttam, hogy milyen kétségbeesett pillantással figyel.
- Nem akarlak elveszíteni, Em - súgta közel az arcomhoz.
Felemeltem a kezem és nedves hajába túrtam, majd egy apró csókot nyomtam a szájára.
- Nem fogsz.
A mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig közben a hajamat simogatta, majd mikor ujjai rátaláltak a tarkóm csiklandós részére, önkénytelenül nevetni kezdtem. Justin keze hirtelen megállt, majd mikor elhalt a nevetésem, újra cirógatni kezdett, belőlem pedig ugyanazt a hangot sikerült előcsalnia másodszor is. Felnéztem rá, és láttam, hogy nyoma sincs annak a cseppnyi félelemnek, amit az imént véltem felfedezni az arcán. Mosolygott, méghozzá elképesztően édesen.
- Imádom hallani, ahogy kuncogsz - súgta a fülembe, és puszit nyomott a hajamra. - Ahogy az illatodat is imádom érezni - jólesett ezt hallani tőle, ezért újra visszafeküdtem a mellkasára és szorosan átöleltem. - És azt is szeretem, ahogy hozzám bújsz - nevetett halkan.
- Tudod, én mit szeretek? - néztem fel rá. Kíváncsi tekintetet kaptam válaszul. - Téged. Mindennél jobban, úgy ahogy vagy. A titkaiddal együtt.
Elkomorult az arca, ahogy ezt kimondtam, nekem pedig ez egyáltalán nem tetszett. Feljebb csúsztam hozzá, mélyen a szemébe néztem, és mindkét kezemet rásimítottam az arcára. 
- Tudom, hogy sosem fogod ezt elhinni nekem, de nem tudsz olyat tenni, amivel elijesztenél magadtól. Annál sokkal jobban szeretlek. Nem fogom hagyni, hogy magadba zárkózz - mondtam komolyan, és ő ugyanolyan komolyan nézett vissza rám, majd a hajamba túrt és heves szenvedéllyel megcsókolt.
Az ajka keményen feszült az enyémnek, én mégis nagyon mámorítónak éreztem a csókját. Végül elváltunk, de még mindig csak pár centire volt tőlem, mikor megszólalt.
- Köszönöm.
- Kérlek, ígérd meg, hogy segítesz nekem. Hogy kicsit jobban megnyílsz felém újra, úgy mint régen - suttogtam halkan, szinte könyörögve.
- Felborítottam az életedet - motyogta erre szinte magában, de a közben engem nézett. - Mindig attól félek, hogy nem vagy elég erős, ahhoz, ami körülvesz minket. A média, a sok újságcikk... Közben pedig én vagyok az, aki nem elég erős - mosolyodott el szomorúan.
Azon a reggelen már másodszor tört meg Justin szomorúságának a látványa, de ezúttal nem hagytam, hogy ő észrevegyen bármit is. A nyakába fúrtam az arcomat, és azon gondolkodtam vajon ez-e a valódi oka, annak, hogy Justin ilyenné vált. Az, hogy befurakodnak az életébe, és az a sok hamis vádaskodás róla? Akár így volt, akár nem, arra rájöttem, hogy Justinnak igaza van. Egyedül talán nem vagyunk elég erősek ehhez, de nekem egyáltalán nem állt szándékomban magára hagyni őt.