9. fejezet

Lacey

A telefonomból áradó hangos zenére keltem, amit kábán kerestem meg, majd vettem fel. Csendben, közbeszólás nélkül hallgattam végig a főnökömet, hogy jó lenne, ha ma beugranék a klubba az egyik csaj helyett, aki lebetegedett. Egy zártkörű buliról lenne szó, amihez ugyan semmi kedvem nem volt, főleg mert tegnap éjjel is én dolgoztam, de mivel kellett a pénz, ezért elvállaltam. Miután a gyors telefonbeszélgetésnek vége szakadt, visszafeküdtem a meleg ágyamba, hogy tovább aludjak, ám ekkor megakadt a szemem az órán, ami már délután hármat mutatott. Nem csodálkoztam, hogy ilyen sokáig sikerült aludnom, mivel a múlt éjszaka kicsit pörgős volt, és mire elértem az ágyamhoz, már a szememet alig bírtam nyitva tartani, annyira fáradt voltam. Általában a lakótársam zajongására felszoktam ébredni hamarabb, de szerencsére ő most nincs itthon egész hétvégén. Szívesen aludtam volna még, de nem akartam az egész napomat elpazarolni, ezért nehézkesen ugyan, de felkeltem az ágyból. Miközben a fürdőszobába igyekeztem, hogy kicsit rendbe hozzam magam, azon gondolkodtam, mit csináljak estig, és végül úgy döntöttem, hogy elmegyek futni. Legalább egy kicsit felébredek tőle, és tudok majd gondolkodni is. A fürdőszobában gyorsan elkészültem, majd felvettem az egy rövidnadrágot és egy pólót, aztán késznek is nyilvánítottam magam. Előkerestem még a fülhallgatómat, aztán elindultam. Egy közeli parkban szoktam futni, de most nem arra felé tartottam, csak mentem, amerre a lábam vitt, és egyáltalán nem néztem, hogy melyik utcára kanyarodtam be. Szerettem, mert ilyenkor teljesen kizárom a külvilágot, csak a zene és én vagyok. Gondolkodhatok nyugodtan, anélkül, hogy bárki megzavarhatna. Az esti buli jutott az eszembe, kíváncsi voltam, hogy kik jönnek, mert a főnököm csak annyit említett, hogy fontos emberek lesznek jelen. Reméltem, hogy nem lesznek majd nagyon sokan, és nem csinálnak semmi balhét. Szerettem volna egy nyugodt estét, de szinte éreztem, hogy ebben feleslegesen reménykedek.
Kicsit azért bosszantott, hogy be kell mennem ma, miközben azt hittem, hogy végre lesz egy szabad estém, de nem panaszkodtam. Nem engedhettem meg magamnak, ha el szerettem volna érni az álmomat. Szükségem volt a pénzre, hogy fizetni tudjam majd a tanulmányaimat. Mindennél jobban szerettem volna bejutni a színművészetire, kiskorom óta ez volt az álmom, de egyenlőre nem állok úgy anyagilag. Reméltem, hogy egyszer majd lesz rá alkalmam, és nem feleslegesen dolgozok pincérnőként egy klubban már több mint egy éve.
Gondolataimból egy kisfiú szakított ki, amikor hirtelen elém szaladt, és így kénytelen voltam megállni. Ijedten rám nézett, majd minden szó nélkül tovább futott, én pedig megilletődve, pihegve néztem utána. Végül csak vállat vontam, majd felnéztem, hogy hol vagyok, ám megtorpantam, amikor megláttam az elém táruló ismerős utcát, ahol már nagyon sok ideje nem jártam. Mindig ügyesen elkerültem ezt a helyet, ám most véletlenül mégis itt voltam. Szemem azonnal a közelben lévő kicsi, egyszintes ház felé siklott, ami már máshogy nézett ki, mint amikor itt hagytam. A falak szép barackszínűre voltak festve, a kertben pedig színes virágok voltak. Néztem egy pillanatig, egyszerűen nem tudtam róla elkapni a tekintetemet, vártam, hátha meglátok valakit, csak akár egyetlen pillanatra is, de ez nem történt meg. Nem volt semmi mozgás, így inkább gyorsan megfordultam, és visszafelé sétáltam. Már nem volt kedvem futni, a szívemben keletkezett apró fájdalom megakadályozott ebben. Szerettem volna bemenni, hogy elmondjam mennyire sajnálom, és hiányoznak, de tudtam ezt nem tehetem. Valószínűleg már rég elfelejtettek, és senkit nem érdekel a bocsánatkérésem. Váratlanul ért ez a dolog, és azt sem gondoltam, hogy már csak az, hogy láttam a házat ilyen mélyen érinthet. Miközben hazafelé sétáltam, próbáltam elfelejteni az elmúlt pár percet, de mindig befurakodott a gondolat a fejembe, hogy milyen lenne, ha még mindig ott élhetnék. Szomorúan elmosolyodtam, amikor rájöttem, hogy ezen fölöslegesen merengek, hiszen ezt valószínűleg sosem fogom megtudni. Ha hiányoznék, legalább egy picikét, akkor biztos kerestek volna már, de mivel nem tették, egyértelmű jelnek vettem, hogy már nem tartozom hozzájuk. Kicsit szánalmasnak éreztem magam, ezért amikor otthon voltam, megpróbáltam nem keseregni tovább. Tudtam, hogy semmire sem megyek vele. Erőt vettem magamon, és eldöntöttem, hogy kicsit kitakarítom a lakást, mivel nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal estig. Mindenhol kitakarítottam, kivéve a lakótársam szobájába, ahová szinte sosem szoktam belépni. Nem igazán vagyunk barátnők, inkább csak eltűrjük egymást, mivel egyiken sem tudunk saját lakást bérelni, kénytelenek vagyunk. Ami azt illeti, nincs sok barátnőm, sőt.
Amikor a takarítást befejeztem, a korgó hasam ráébresztett, hogy ma még semmit nem ettem, ezért készülődés előtt még jól laktam, és csak aztán mentem a fürdőszobába, hogy lefürödjek. Legalább egy óráig áztattam magam a forró vízbe, majd amikor lehűlt, és kezdtem fázni gyorsan megmosakodtam, és kiszálltam a kádból. Törölközés után magamra kapkodtam a kiválasztott ruháimat, aztán a tükör elé álltam, és megszárítottam a hajamat. Kicsit gondolkodtam rajta, hogy mit kezdjek vele, de végül így hagytam, kicsit hullámosan. Amikor a sminkemmel is kész lettem, és ránéztem az órára, elégedetten vettem tudomásul, hogy akár indulhatok is. Gyalog mentem, mivel a klub nincs messze a lakásomtól, és így legalább pont időben érhettem ide. Mivel a buli csak 10 körül kezdődik, ezért még csak a dolgozók voltak itt, akik halkan üdvözöltek, amikor beléptem. Szerettem ezt a helyet, eléggé felkapott volt, és viszonylag nyugodt. Nem kellett részeg, alkoholista pasik miatt aggódni, akik tiszteletlenül viselkednek a dolgozókkal. Néha még élveztem is a munkámat, de az csak ritka alkalmakkor volt. Az utam hátra vezetett, a dolgozóknak fenntartott helyiségbe, hogy lepakoljam a holmimat. Azt hittem nem lesz ott senki, de beleütköztem az egyik munkatársamba, Vanessába.
- Szia. - köszönt nekem mosolyogva, amit én is viszonoztam. Vele elég gyakran szoktam beszélgetni, mivel általában egyszerre szoktunk itt lenni, de nem személyes dolgokról, csupán ilyen jelentéktelen apróságokról. - Azt hittem ma nem dolgozol.
- Én is, de behívtak. - motyogtam beletörődően, mire ő egy együtt érző mosolyt villantott felém. - Nem gond, kibírom. Úgysem csináltam volna semmit, szóval lényegtelen. - vontam vállat.
- Aha, na megyek, majd találkozunk. - mosolygott még rám, aztán már ott sem volt. Furcsálva néztem utána, nem tudtam mire vélni hirtelen távozását, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget.
Bíztam benne, hogy nyitásig már itt lehetek, de sajnos addig sem maradtam munka nélkül, azonnal rám szóltak, és asztalokat kellett törölgetnem, meg poharakat pakoltam elő. Utáltam ezt csinálni, ezért vártam már, hogy elkezdődjön a pörgés, és nagyon örültem, amikor az emberek elkezdtek szállingózni befelé. 10 órára már egy egész szép tömeg összegyűlt, időközben azt is megtudtam, hogy ki lesz az ünnepelt, és akkor már biztosra vettem, hogy egy perc nyugtom sem lesz, hiszen Justin Bieber szülinapja nem kis esemény. Ő még nem volt jelen, csupán a barátai, és, ha jól gondoltam, akkor a szülei. Egy fiatal nő, akit az anyukájának tippeltem egy hatalmas torta mellett állt, miközben jobbra-balra pillantgatott, és mivel elég gondterhelt arcot vágott, odamentem hozzá.
- Segíthetek? - kérdeztem kedvesen, mire ő azonnal rám nézett.
- Igen, azt megköszönném. - mondta kicsit kétségbeesetten. - Justin nemsokára megérkezik, de fogalmam sincs, hogy hol lenne a legjobb helye a tortának. Azt akarom, hogy mindjárt meglássa, amikor belép.
- Értem. - bólintottam, majd én is szétnéztem a teremben. - Szerintem toljuk oda, ahol ők állnak. - mutattam egy helyre, ahol pár srác beszélgetett. - Nincs pont szemben a bejárattal, de szerintem észre fogja venni.
- Aha, ez jó ötlet. - mosolygott rám. - Segítesz?
- Persze. - bólintottam, aztán odatoltuk a tortát.
- Ryan, vigyázzatok légy szíves. - szólította meg az ott beszélgető fiúkat, akik kicsit arrébb álltak, miközben a tortát figyelték. Én is azt néztem már egy ideje, és nagyon tetszett, érdekes volt. Volt rajta, egy kisebb gitár és autó figura, egy "Never say never" és "Believe" felirat, és a Youtube logó. Jól megvolt csinálva, és habár egyáltalán nem ismertem Justint, biztos voltam benne, hogy neki is fog tetszeni.
- Köszönöm a segítséget... - fordult felém, és kíváncsian nézett rám, ebből rájöttem, hogy a nevemre kíváncsi.
- Lacey. - mutatkoztam be.
- Szóval Lacey. - mosolygott. - Én Pattie vagyok, Justin anyukája.
- Nagyon örülök a találkozásnak, nekem viszont most mennem kell. - mondtam. - Ha esetleg bármiben segíthetek, akkor itt leszek.
- Köszönöm. - bólintott kedvesen, aztán ott hagytam, és odamentem Vanessa mellé a pulthoz.
- Szerinted mikor jön? - kérdezte, és azonnal tudtam, hogy kire gondol.
- Fogalmam sincs, az anyukája azt mondta, hogy bármelyik pillanatban itt lehet. - vontam meg a vállamat, és ekkor, szinte varázsszóra nyílt az ajtó, és Justin lépett be rajta, egy gyönyörű lánnyal az oldalán, aki biztos a barátnője volt. Nagyon szépen mutattak együtt. A közönség egyenként kiáltott fel, hogy "boldog születésnapot" majd páran oda is mentek hozzá, hogy puszival, vagy kézfogással üdvözöljék. Nem tűnt meglepettnek, ez nem egy meglepetés buli volt, nyilvánvalóan tudott róla, és nem a háta mögött szervezték. Mosolyogva néztem végig a jelenetet, amikor az anyukája, és a barátnője oldalán odament a tortához, ami szemmel láthatóan tetszett neki, ahogy azt gondoltam. Közben rengeteg ajándékot kapott, amiket most nem kezdett el egyenként kibontani, mindenki letette őket egy helyre, így egy elég nagy kupac gyűlt össze. Kíváncsi voltam, hogy ugyan ezekből az ajándékokból mennyinek fogja a hasznát venni.
A buli csak ezután vette kezdetét, és megérkezett a pörgés, amire már érkezésem óta vártam. Egy percre nem tudtam leülni, ide-oda kellett rohangálnom, különböző italokkal a kezemben. Nem volt fárasztó, hozzá voltam már szokva, de néha jól jött volna egy kis pihenő, legalább pár percre, ám ezt most nem kaptam meg.
Ami viszont feltűnt, hogy Justin sorra kérte az erősebbnél erősebb italokat, és ahhoz képest, hogy amikor megérkeztek, milyen jókedvűnek tűnt, most egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha ez lenne élete legjobb bulija. A barátnőjével egész este el sem szakadtak egymástól, de néha észrevettem, hogy a lány is aggódóan méregeti, de Justin szavai, amiket néha a fülébe súgott, mintha megnyugtatták volna. Legalább is a mosolygásából ezt szűrtem le.
Amikor aztán a forgalom még nagyobb lett, és úgy éreztem, hogy már tényleg nem bírom tovább, kértem egy kis szünetet, mondván, hogy friss levegőre van szükségem. A hátsóbejáraton keresztül mentem ki a helységből, minél gyorsabban mert úgy éreztem, hogy megfulladok, ha továbbra akár még egy percre ott maradok bent. Megkönnyebbülten nyitottam ki az ajtót és léptem ki végre, ám amit kint láttam az nagyon meglepett. Először értetlenül bámultam az előttem álló személyre, ám amikor rájöttem, hogy mit tart a kezében, majdnem leesett az állam. Nem akartam elhinni, amit látok, szinte biztos voltam benne, hogy csak a képzeletem játszik velem, de aztán rájöttem, hogy nem. Ő is meglepettnek, és talán dühösnek látszott, nyilván egyáltalán nem számított társaságra, ám most mégis itt álltunk egymással szemben. Végül én voltam az, aki elsőnek összeszedte magát, aztán megszólaltam.
- Meg sem kínálsz? - kérdeztem kihívóan, de választ csak pillanatokkal később kaptam.

8. fejezet

Ha azt mondom, hogy az utóbbi 4 nap csodás volt, akkor az még közel sem fejezi ki a valóságot. Justin hirtelen újra olyan édes, bolondos 18 - már majdnem 19 - éves srác lett, mint azelőtt. Három nap volt hátra Justin szülinapjáig, de Pattievel szerencsére már mindent elrendeztünk. Justinnak csak annyi lesz a dolga, hogy jól érezze magát.
Teljesen meglepett az erős karok ölelése hátulról, és csak ekkor vettem észre, hogy tulajdonképpen a kezemben tartott könyvvel semmit nem haladtam. Pedig azzal a szándékkal vonultam félre, hogy kicsit tanuljak.
- Szia - suttogott a fülembe Justin. - Mit csinálsz?
- Tanulni próbálok - húztam el a számat és letettem magam mellé a könyvet.
- Zavarlak?- húzódott kicsit távolabb tőlem.
- Dehogyis. El ne menj - kértem, majd kicsit oldalra fordítottam a fejem és felvezettem a kezemet az arcára, hogy kényelmesen megcsókolhassam. Olyannyira belemerültem az édes ajkak ízlelésébe, hogy azt is elfelejtettem, hogy hol vagyunk.
- Justin - hallottuk a gyerekhangot, és mire hátra néztünk Jaxon már ott is állt az ajtóban. Azt hiszem nem sikerült olyan gyorsan elhúzódnunk egymástól, mint szerettünk volna, mert Justin kisöccse szégyenlősen elszaladt.
- Öö - ez volt minden, amit ki tudtam nyögni plusz egy tanácstalan pillantás, amit Justinra, majd az ajtóra vetettem.
- Utána megyek - mondta nevetve, aztán egy puszit nyomott a hajamra. Persze, hogy ő nem jött zavarba, csak én. Jellemző.
Fogtam a könyvem és utánuk mentem, de mikor beértem a nappaliba, csak azt láttam, hogy Justin az ölében lévő Jaxon fülébe sugdos valamit, amire a kissrác nagyon koncentrál.
- Mi újság? - álltam meg előttük.
- Csak meglepődött - mondta Justin mosolyogva. - Ugye, öcsi?
Jaxon erre vigyorogva bólintott, majd magyarázni kezdett Justinnak a játékról, ami a kezében volt. Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatott neki Justin, de bevált, és ez a lényeg.
Nem sokkal később Erin és Jazzy lépkedtek le a lépcsőn.
- Nem lenne gond, ha kicsit négyesben hagynálak titeket? - kérdezte Erin. - Van egy kis dolgom a városban, de Jeremy is nem sokára hazaér.
- Menj csak nyugodtan - mondtam neki. - Elleszünk.
- Biztos?
- Persze - válaszolt Justin. - Kibírják nélkületek azt a néhány órát.
- Nem is attól félek, hogy ők nem bírják ki - nevetett Erin. - Hanem inkább ti.
- Nem lesz gond. Igaz, srácok? -nézett a tesóira Justin, csakhogy ők nem igazán figyeltek rá. Jazzy éppen Jaxont kergette azzal a szándékkal, hogy levágja a haját, mert ő fodrász. Erin inkább nem szólt semmit, hanem amilyen gyorsan csak lehetett eltűnt a szobából.
- Hé, nem akartok társasozni? - kaptam fel az ölembe Jaxont, megmenekítve ezzel a nővére kezei közül.
- Én fodrászosat akarok játszani - hajtogatta Jazzy továbbra is.
- Kirakós? - dobta fel az ötletet Justin, de a gyerekek csak rázták a fejüket. - Akkor mit szeretnétek?
- Levághatom a hajad? - csillant fel a kishúga szeme.
- Nem - nevette el magát Justin. - Valami mást találj ki, édes.
- Játsszál velem - kérte Jaxon, és tőlem rögtön átkéredzkedett a bátyjához.
- Mit?
- Azon - mutatott a nappali közepére kiterített autópályára. Úgy tűnt ez az ötlet Justinnak is jóval szimpatikusabb, mint az hogy megfosszák imádott hajától, úgyhogy örömmel vetette bele magát az autózás rejtelmeibe. De komolyan. Mintha csak egy 5 éves gyereket láttam volna Jaxon mellett. Megmosolyogtatott a látvány, de aztán észrevettem, hogy Jazzy milyen csalódottan pillantgat feléjük és majd' a szívem szakadt meg olyan aranyos arcot vágott hozzá.
- Gyere, én játszom veled fodrászosat - mondtam, és a kezem nyújtottam felé, amit immár boldog mosollyal el is fogadott. - De nem vághatsz bele! - figyelmeztettem, mire ő bólogatva odaültetett a kanapéra.
- Em, jól meggondoltad ezt? - nézett rám Justin aggódóan.
- Persze - bólintottam, de a hangom nem volt valami határozott. - Milyen hajat álmodtál meg nekem? - néztem a kislányra, aki már millió eszközzel készült, amivel megtéphet.
- Szép leszel - biztosított, aztán már meg is éreztem, ahogy apró kezeivel a hajamat kezdte rendezgetni. 
Nekem annyi volt a dolgom, hogy nyugton maradjak és Justinékat figyeljem, miközben játszanak. Justin egész szép kis akadálypályát épített ki - szerintem nem csak Jaxon, de a saját örömére is - amivel teljesen lekötötte az öccse figyelmét. Hihetetlenül aranyosak voltak, ahogy ott hasaltak a szőnyegen. Mikor már az ezredik hajdísz került a hajamba, elgondolkoztam azon, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet önként vállalkozni erre, főleg nem Justin előtt. Nem volt a közelben tükör, úgyhogy csak reménykedtem, hogy Jazzy nem készít ki annyira, hogy a bátyja szakítani akarjon velem.
Néha felém pillantgatott, és ilyenkor láttam, hogy erősen küzd a nevetéssel, de nem szólt semmit.
Jazzy elmélyülten mutogatta nekem, hogy éppen mi kerül a hajamba, de egy idő után úgy döntött, hogy teljesen a kezébe veszi a dolgokat, így nekem volt időm újra a vizsgáimra készülni.
Mikor Jeremy hazaért eléggé meglepődött, hogy a két kisgyerek helyett, akiket reggel itt hagyott, most négy fogadja, de aztán egy szó nélkül kapcsolódott be ő is a fiúk játékába.
- Emma, egyébként te hova is készülsz? - kérdezte egy idő után.
- Miért?
- Csak azért kérdezem, mert nem szoktam hozzá, hogy egy profi fodrász ügyeskedjen a nappalink közepén.
Elnevettem magam, Justin meg összevont szemöldökkel nézett rám.
- Nagyon szörnyű? - tátogtam felé, hogy Jazzy ne hallja. Erre csak egy vigyort kaptam válaszul, de az olyan volt, hogy abból rájöttem, nevetségesen nézhetek ki.
- Most kisminkellek - állt meg előttem az én mesterfodrászom. Jaj ne!
- Hát... Azt majd inkább máskor, jó? Anya nem sokára hazaér és vacsizunk - próbáltam valami kifogást találni.
- Ne már, Em - szólt közbe Justin. - Nem ülhetsz smink nélkül asztalhoz.
Megforgattam a szemem.
-Még megkérhetem Jazzyt, hogy a te hajaddal is kezdjen valamit.
- Kizárt! - nevetett fel, majd visszafordult Jaxonhoz.
Jazzy nem sokkal később kitalálta, hogy akkor inkább a babáját varázsolja hercegnővé, de ehhez szüksége volt a hajcsatokra, így azok kikerültek a hajamból mire Erin hazaért.
- Anya - rohant hozzá Jaxon, amint meglátta.
- Szia, drágám - kapta fel az ölébe. - Mit csináltatok?
Jaxon rögtön mesélni kezdett, de közben Jazzy is odarohant az anyukájához.
- Mit hoztál nekem, anya?
- Ó, azt csak vacsora után kapjátok meg - mosolyodott el Erin. - Segítetek nekem?
Ettől persze, azonnal lehervadt a gyerekek izgatott mosolya. Jaxon vissza is ült inkább a bátyja mellé játszani.
- Én szívesen segítek - ajánlottam, nem csak az illem kedvéért, hanem mert szerettem Erinnel beszélgetni.
- Megköszönném - mosolygott rám.
Miközben előkészítettük a húst és a köretet is, Erin mesélni kezdett arról, hogy milyen napja volt. Azt mondta, alig van ideje például a barátnőivel tölteni az időt, vagy bármi más egyéb szórakozásra.
- Persze nem panaszkodom - nézett rám. - Ne gondold, hogy nem imádok anya lenni - mosolyodott el. - Csak néha kicsit sok.
Megértően bólogattam, holott fogalmam sem volt, hogy milyen lehet ez, de afelől kétségem sem lehetett, hogy nagyon szereti a gyerekeit.
- Elintézted a fontos dolgaidat? - lépett be váratlanul Jeremy a konyhába. Nem hagyhattam figyelmen kívül azt a hangsúlyt, amivel a fontos szót mondta.
- Tudod jól, hogy hol voltam - válaszolta Erin nyugodtan. - Ne kezd újra! - nézett Jeremyre, majd rám jelezve, hogy nincsenek kettesben.
- Ez csak egy ártatlan kérdés volt - vont vállat Jeremy, és a hűtőhöz ment.
- Persze - hagyta rá Erin.
Jeremy látszólag nyugodtan a konyhapultnak dőlt és összefonta a karjait maga előtt. Az arckifejezése meglepően hasonlított ahhoz, amilyen Justinnak szokott lenni, mielőtt valami olyat mond, amiből később veszekedés lesz. Úgy éreztem itt kell lelépnem. Visszamentem a nappaliba, de a konyhában rám ragadt a feszültség. Elhűltem azon, hogy valóban veszekednek. Sosem hallottam őket még csak hangosabban beszélni sem.
- Mi  az? Jól vagy, Em? - nézett rám Justin, aki már a tesóival nézte a mesét.
- Aha - mondtam, de nem is figyeltem szinte. Leültem mellé, és a vállára döntöttem a fejem. Köztünk most minden olyan nyugodt volt, hogy az már szinte mesébe illő lett volna.
- Erin elbocsátotta a legjobb kuktáját? - kérdezte, és a hangján hallottam, hogy mosolyog.
- Nem, csak Jeremy meg ő... beszélgetnek - mondtam, mivel a gyerekek előtt mégsem mondhattam, hogy valójában miért hagytam őket kettesben.
Justin persze nem hülye. Az összevont szemöldöke azt jelentette, tudja, hogy nem ezt akartam mondani.
Ha jobban belegondoltam rájöttem, hogy egyáltalán nem furcsa, hogy Jeremy és Erin vitatkoznak. Ahogy az sem az, amikor Justin és én összekapunk valamin. Az előtt sosem volt ilyen hosszú kapcsolatom, mit is tudhatnék a kapcsolatokról?! Justin tanított meg mindenre, és jelenesetben a konfliktuskezelés is egy olyan dolog, amit meg kell tanulnom. Illetve amit kettőnknek, együtt kell megtanulnunk.
- Eddig nem mondtad, hogy ennyire szereted a meséket - mondta halkan Justin, miközben a hajamat simogatta. - Ha tudtam volna, elviszlek minden premierre.
Ekkor jöttem csak rá, hogy mennyire elgondolkoztam és ezt ő valószínűleg úgy értelmezte, hogy ennyire leköt a mese.
- Szerinted megfelelő randi lett volna? Egy mozi? Neked? - néztem fel rá mosolyogva.
- Igazad van - mondta elgondolkodva. - De azért megoldottuk volna.
- Én szerettem a randijainkat így is.
- Igen? Például melyiket? - csillant fel a szeme.
- Például amikor elvittél Usher koncertjére - hoztam fel a sok közül egy alkalmat. - Vagy amikor lovagolni mentünk, mert tudtad, hogy szeretem.
- És jól lealáztál - tette hozzá nevetve, majd a fülemhez hajolt. - Meglepően jól ment neked, Em. Nem tudom kiverni a fejemből a képet.
Kuncogtam és a vállába fúrtam az arcomat, mert tudtam, hogy már is más felé járnak a gondolatai, de Jeremy viharos léptei az emelet felé, félbe szakították a jó kedvemet. 
Justinnal tanácstalanul néztünk össze, majd mielőtt bármit léphettünk volna Erin lépett elő, arcán kényszeredett mosollyal.
- Gyertek vacsorázni - invitált minket, mire a gyerekek felpattantak, és mi is követtük őket.
- Minden rendben? - súgta oda Justin Erinnek, aki bólintott. - Beszéljek apával? - erre csak egy fejrázást kapott válszul, úgyhogy Jeremy nélkül ültünk le vacsorázni.
- Apa mikor jön? - kérdezte Jazzy másodszorra.
- Mindjárt - válaszolta neki Justin, majd felállt az asztaltól.
Erinre pillantottam, de ő fel sem nézett a tányérjából. Elképzelni sem tudtam, hogy mi lehet a gond, de volt egy olyan sejtésem, hogy nem is tartozik ránk.
Pár perc múlva Justin visszatért apjával együtt, de a vacsora továbbra is csendesen és feszülten telt. Csak a gyerekek beszéltek, de ők sem annyit, mint általában.
- Ehetek jégkrémet? - állt fel Jazzy asztaltól, miután Erin már elpakolt mindent.
- Nem - válaszolt neki. - Hallottam, hogy még mindig köhögsz.
- Nem is igaz - ellenkezett. - Csak egy kicsit - könyörgött, és most Jeremyre nézett.
- Jazzy - figyelmeztette Erin.
- De csak egy egészen kicsit - mondta neki Jeremy, figyelmen kívül hagyva, hogy a felesége mit mondott.
Erin erre dühösen bevágta a szekrény ajtaját, de különösebb jelét nem adta annak, hogy mérges. Pedig az volt, ebben biztos vagyok.
- Hé, hercegnőm - hívta magához Justin a húgát. - Mit szólnál, ha valami mást adnék neked a jégkrém helyett?
- Játékot? - kérdezte arra gyanakodva, hogy Justin át akarja verni.
- Nem - nevetett. - Csinálok neked forrócsokit, jó? Tudod, azt szoktuk inni régen is - magyarázta neki, mire Jazzy arca felragyogott, és beleegyezett.
Elkaptam Erin megenyhült pillantását és Jeremy értetlenkedő arcát.
Justin megígérte a gyerekeknek, hogy a nappaliba hozza a forrócsokit, úgyhogy mi bementünk, és Jazzy rávett, hogy rajzoljak neki, amit aztán ő majd kiszínez. Hát az én rajz tudományommal nem kaptak túl nehéz rajzokat. Arra gondoltam, mennyivel jobban járnának Ellával. Biztos voltam benne, hogy Justin most megpróbál Erin és Jeremy lelkére beszélni, úgyhogy mindent megtettem annak érdekében, hogy lefoglaljam a tesóit.
Egy fél óra elteltével Justin jelent meg egy tálcával, amin négy bögre volt, mögötte pedig Jeremyék jöttek. Jazzy és Jaxon azonnal abbahagyták a veszekedést, ami egy színes ceruza miatt robbant ki, és megragadtak egy-egy bögrét.
- Én is kapok? - néztem rá meglepetten, amikor felém nyújtott egyet.
- Persze. Ez majdnem olyan édes, mint te - mondta észvesztő mosollyal, én pedig felnevettem.
- Ez volt a legnyálasabb szöveg, amit valaha hallottam tőled - mondtam neki.
- De azért tetszett, nem? - vigyorgott ő is.
- Javíthatatlan vagy, fiam - rázta a fejét nevetve Jeremy is.
Erin előszedte közben a játékokat, amit ma délután vett a gyerekeknek, és ők ezzel egészen lefekvésig el is szórakoztatták magukat. Érezhetően engedett a feszültség, és biztos voltam benne, hogy ez Justinnak köszönhető, de az, hogy valójában mit csinált még akkor sem derült ki, amikor mi is lefeküdtünk.
- Csak beszélgettem velük - mondta, amikor feltettem ez irányú kérdésemet.
- Szóval úgy tűnik, hogy jó vagy a konfliktuskezelésben - állapítottam meg.
- Úgy tűnik - hagyta rám. - Miért?
- Csak pont ilyesmiken gondolkoztam ma, amikor láttam, hogy apukádék veszekednek.
- Konkrétabban? - kérdezett rá, és mellkasára vont, én meg örömmel bújtam hozzá.
- Szerintem sokat számít, hogy jól kezeljük a vitákat, mert... Hát, ugye nekünk is akadt néhány mostanában.
- És szerinted jól kezeljük? - mosoly bujkált a hangjában, amitől nekem is mosolyogni támadt kedvem.
- Hát egy közepest megérdemlünk. Úgy szeretném, ha minden napunk ilyen lenne, mint ez a néhány - sóhajtottam fel.
- Én is szeretném - suttogta, és puszit nyomott a hajamra. - Hidd el, annyi mindent megváltoztatnék, ha tehetném.
- Miért mondod ezt? - néztem fel rá.
- Csak mert tudom, hogy jobbat érdemelsz - simított el egy tincset az arcomból. - Sok minden jár azzal, hogy az én barátnőm vagy, és iszonyúan jól viseled.
- Jól visellek téged - mondtam viccelődve.
- Igen - bólintott komolyan. - Meg sem érdemellek.
- Ne mondj ilyeneket. Inkább most mondj te egy kedvenc randit - kértem, hogy újra felvidítsam kicsit.
- Nekem az összes a kedvencem volt. Nem tudok egyet sem kiemelni.
- Akkor talán el kéne mennünk egy újra, hátha éppen az lenne a kedvenced.
- Mindenképpen - mondta mosolyogva, aztán megcsókolt és hozzátette: - Most álmodd meg a helyszínt, hogy majd reggel elmondhasd nekem.
- Lehet nagyon romantikus is? - kérdeztem félálomba.
- Amit csak akarsz - ígérte.- Jó éjt, bébi.
- Neked is - válaszoltam, majd mielőtt teljesen elmerültem volna az álmomban még szorosabban átöleltem.

7. fejezet

Az éjszakáig tartó bulizás ellenére nem okozott nehézséget a korán kelés. Még 6 óra sem volt, amikor már lezuhanyozva pakolgattam egy táskába, amit magammal készültem vinni Kanadába. Justin természetesen még mélyen aludt, szerintem semmivel nem lehetett volna felébreszteni, ezért nem is próbáltam meg csendes lenni. Vagy... talán nem is akartam. Titkon abban reménykedtem, hogy sikerül őt felzavarnom az álmából, mivel kicsit dühös voltam rá. Nagyon sokat ivott tegnap, annak ellenére, hogy többször megkértem őt, hogy ne tegye, de nem hallgatott rám. Nem vesztünk össze, csupán nem szóltam hozzá, amikor észrevettem, hogy egyáltalán nem veszi tudomásul amire kértem. Természetesen ő próbált kedves lenni a hazaúton, és elismerem, párszor sikerült még meg is nevettetnie, de ettől függetlenül tudtam, hogy nem szabad hagynom magam.
Mivel tudtam, hogy szörnyen másnapos lesz mikor felébred, és még egyetlen egy ruhadarabot sem pakolt be magának, ezért az ő holmiját is elkészítettem. Persze nem szívességből, hanem mert nem akartam elkésni. Mire végeztem már negyed 7 volt, ezért odasétáltam mellé, hogy felébresszem.
 - Justin. - szóltam, és végigsimítottam a csupasz hátán, de ő meg sem mozdult. - Justin, ébresztő. - próbálkoztam újból, ezúttal kicsit hangosabban.
- Em... ne... - nyöszörgött, de csupán csak ezt a két szót sikerült kivennem abból amit mondani akart, ugyanis az arcát a párnába nyomta, így szinte lehetetlen volt, hogy megértsem.
- Figyelj, megígérted az apukádnak és a tesódinak, szóval most azonnal kelj ki az ágyból és szedd össze magad, különben elfogunk késni! - szóltam rá újból, mire megmozdult, és a fejét felém fordította.
- Nem mehetnénk valami későbbi géppel? - kérdezte nagy nehezen, de úgy látszott, hogy még ezt a pár szót is csak nagy nehézségek árán szedte össze, mintha legalább egy töbszörösen összetett mondatot kellett volna elmondania.
- Nem! Mondtam neked tegnap, de te egyáltalán nem figyeltél rám, hát sajnálom. Kelj fel, megyek és csinálok neked egy kávét. - mondtam dühösen, miközben felálltam mellőle. A konyhába indultam, amikor meghallottam egy újabb nyögést tőle, ezért az ajtóból még visszanéztem, és nem úgy nézett ki, mint aki kiakarna kelni az ágyból.  - Justin! Nem akarlak az ágyban találni mire visszajövök! - intéztem felé ezeket a szavakat, majd kimentem a szobából. Amint hátat fordítottam neki egy apró mosoly kúszott az arcomra, ugyanis azon kívül, hogy dühített, kicsit azért szórakoztatott is a másnapos Justin látványa, és az, hogy így szenved.
Amikor a kávét elkészítettem és visszamentem szinte biztos voltam benne, hogy meg sem mozdult, de nagy meglepetésemre már nem volt az ágyban, és a fürdőszobából vízcsobogást hallottam, biztos zuhanyzott. Bementem hozzá, hogy ameddig zuhanyozik kisminkeljem magam, és így reggelizés után eltudjunk indulni. Szinte majdnem egyszerre végeztünk, és csak a tükörből néztem rá, miközben megtörölközött, majd magára kapkodta a ruháit. Nem úgy tűnt mint akinek a legjobb kedve van, a szemeit összehúzta, és eléggé mogorva arcot vágott, nyilván fájt a feje. Nem szóltam semmit, csak elvégeztem magamon az utolsó simításokat, és pont végeztem amikor Justin odajött hozzám. Mellém állt, kezeit átfonta a derekamon, a fejét pedig a vállamhoz döntötte.
- Em.. - motyogta.
- Igen? - kérdeztem kíváncsian, és bíztam benne, hogy esetleg bocsánatot akar kérni, de sajnos nem.
- Fáradt vagyok.
- Majd alszol a gépen, most gyere, készítettem reggelit és kávét. Nemsokára indulnunk kell. - mondtam, kicsit csalódottan, aztán lefejtettem az ölelő karjait a derekamról, majd a konyhába siettem. Hallottam a lépteit, ebből tudtam, hogy követ, de nem szólt egy szót sem. Halkan leültünk az asztalhoz, és míg én enni kezdtem, ő magához húzta a kávéját.
- Nem eszel? - kérdeztem pár perc elteltével, amikor szinte már az asztalon feküdt.
- Nincs étvágyam.
Nem mondtam semmit erre, ráhagytam inkább. Miután végeztem elpakoltam az asztalról, összeszedtem még pár dolgot, és szóltam Justinnak, hogy jó lenne, ha felemelné végre a seggét a konyhaasztaltól és elindulnánk. Szó nélkül teljesítette a kérésemet, aztán felkapta az egyik nagyobb táskát, amit az ajtóhoz készítettem és kiment. Még egyszer körülnéztem, és a fontosabb dolgokat gyorsan átfuttattam az agyamon, remélve, hogy mindent betettem, majd követtem Justin. Először csodálkoztam, hogy az én autómba pakolt, de aztán rájöttem, hogy nyilván semmi kedve nem volt vezetni. Nem kérdeztem semmit, csak beültem mellé, aztán elindultunk.
- Emma, most mi bajod van egész reggel? - fordult hirtelen felém, mikor már vagy 5 perce úton voltunk, és pont megálltunk egy pirosat jelző közlekedési lámpánál.
- Semmi. - feleltem közömbösséget színlelve.
- De látom rajtad, hogy valamiért neheztelsz rám. Nem elég, hogy a fejem majd szétrobban még azon is gondolkozzak, hogy mitől vagy megsértődve.
-Tudhatnád, mellesleg ha nem ittál volna annyit, akkor nem lenne most semmi bajod. - mondtam, és tudtam, hogy ebből azonnal rájön, miért haragszok.
- Gondolhattam volna, hogy ez a bajod. - sóhajtott, és közben fejét hátravetette. Nem láttam, de szinte biztos voltam benne, hogy megforgatta a szemét. - Bocsánat, hogy jól éreztem magam, nem tudtam, hogy nekem már ezt sem szabad.
- Én nem ezt mondtam, Justin, és ezt te is tudod, szóval ne forgasd ki a szavaimat! - néztem rá dühösen, és a hangom akaratom ellenére felemelkedett. - Jazzy biztos örülni fog, ha hozzád sem lehet majd szólni.
- Könyörgöm ne kiabálj, Emma. - kért, és összeszorította a szemeit, mintha ezzel elérhetné, hogy ne halljon semmit.
- Mindegy, hagyjuk inkább. Nem akarok veled összeveszni.
- Úgy látszik mégis sikerült. - motyogta, én pedig inkább úgy csináltam, mintha meg sem hallottam volna. Egy pillanatra átvillant a fejemen, hogy talán túlreagálom, de amilyen gyorsan csak tudtam inkább elhessegettem ezeket a gondolatokat. Az igazat megvallva nem haragudtam rá annyira, csupán egy bocsánat kérésre vártam.
Az út további részben egyikünk sem szólt semmit, csak a rádióból szóló zene miatt nem érezte egyikünk sem kínosnak ezt a csendet. Szerencsére nem késve értünk oda Pattiehoz, ugyanis volt még 5 perc 7-ig, aminek nagyon örültem. Utáltam késni, de Justin miatt elég gyakran előfordul, ha együtt kell megjelennünk valahol.
Kopogás nélkül léptünk be Pattie lakásába.
- Sziasztok. - jött ki a konyhából, hatalmas mosollyal az arcán, miután bezártuk az ajtót, ezzel kisebb zajt csapva.
- Szia. - üdvözöltem, majd adtam neki egy puszit, és megöleltem.
- Örülök, hogy nem késtetek el.  Nem gondoltam, hogy ideértek időőben. - nevetett, aztán elengedett, és Justinhoz fordult.
- Szépen nézel ki, kisfiam. - mondta kicsit dorgálóan, de nem dühösen, majd őt is megölelte. Gondolom, mire értette Pattie. Justin kialvatlan volt, szinte látványosan szenvedett. Másnak talán úgy tűnhet, hogy beteg vagy csak szimplán fáradt, de mi tökéletesen tisztában voltunk vele, hogy mi a baja.
- Anya, ne kezd te is jó? Épp elég Emmát hallgatni.
Dühösen néztem rá, de inkább szó nélkül hagytam, mint ma már olyan sok mindent, pedig még csak reggel hét óra volt. Dühöngve mentem be a konyhába, ott hagyva őket, és inkább ittam egy pohár narancslevet. Komolyan, nem akartam elhinni, hogy még ő van megsértődve. Miért nem képes egyszerűen csak bocsánatot kérni, aztán túl is juthatnánk az egészen. Tökéletes lesz ez az utazás.
- Emma, akkor indulnánk. - jött be Pattie egyedül. - Justin még elment a mosdóba, mindjárt jön.
- Rendben, tőlem mehetünk. - bólintottam.
- Összevesztetek? - halkította le kicsit a hangját.
- Nem... vagyis kicsit inkább csak összeszólalkoztunk. Tudod, rengetegszer megkértem, hogy ne igyon, és ő teljesen figyelmen kívül hagyta a kérésemet. Ez feldühít. Tudtam, hogy másnapos lesz, és nem akartam, hogy így menjünk Kanadába. Egyszerűen csak azt szeretném, hogy kérjen bocsánatot, de csak azt értem el, hogy most már ő is haragszik rám, mert szerinte én nem hagyom őt szórakozni, de ez nincs így. - hadartam el neki gyorsan, és kihallatszott a hangomból az elkeseredettség.
- Figyelj, ne szólj hozzá, és akkor majd rájön, hogy mit akarsz. Most hagyd, a repülőn elalszik, aztán mire felébred remélhetőleg nem lesz ilyen nyűgös.
- Reméljük. - bólogattam reménykedve. Több szót már nem váltottunk ezzel a témával kapcsolatban, mert megjelent Justin, így elindultunk a reptérre.
Nem akartunk magángéppel menni, így egy utasszállító első osztályán utaztunk. Ahogy azt Pattievel előre láttuk, Justinnak 10 perc sem kellet és már aludt is, így mi ketten halkan beszélgettünk.
Nagyon vártam már, hogy odaérjünk, imádok ott lenni. Jazzy és Jaxo egyszerűen fantasztikusak, ahogy Jeremy és Erin is.
Az út felénél Justin felébredt, ami meglepetésként ért, azt hittem, hogy leszálláskor kell majd őt ébresztgetni. Először nem szólt semmit, majd pár perc elteltével észrevettem,  hogy figyel, de nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget.
- Emma. - hallottam meg hirtelen, egész közelről a hangját, aztán megéreztem a fejét a vállamon.
- Igen? - kérdeztem egy kicsit kedvesebben, mint ahogy eddig a nap folyamán hozzászóltam.
- Ne haragudj rám. - suttogta a fülembe, azon az aranyos, rekedtes hangján, amilyen ébredés után szokott neki lenni. Sikerült elfojtanom egy mosolyt, de azért ráemeltem a tekintetemet. - Tudom, hogy egy idióta voltam, és nem hallgattam rád. Sajnálom.
Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy hagyom erőlködni még egy kicsit, de aztán ahogy megláttam kérlelő, és még mindig fáradt szemeit, megenyhültem. Meg azt sem akartam, hogy így menjünk az apjához.
- Felejtsük el, oké? - ajánlottam, mire nagy szemekkel nézett rám, de azért lelkesen bólogatott.
- Szeretlek, Em. Te vagy nekem a legfontosabb, nem akarok veszekedni veled.
- Én is szeretlek. - mosolyogtam rá. Szeretem amikor ilyeneket mond nekem, ezek nagyon jól esnek, és ilyenkor mindig átfut a testemen valami fura, de kellemes érzés, amitől soha nem akarok megszabadulni.
Ő is elmosolyodott, majd adott egy kisebb puszit, amiből végül egy csók lett, de szerintem egyikünk sem bánta. Ezután Justin már nem aludt vissza, és felesleges is lett volna. Láttam rajta, hogy még mindig nem érzi olyan jól magát, de nem tette szóvá. Az út további részében halkan beszélgettünk, néha-néha Pattie is becsatlakozott, de ő inkább egy könyvet olvasott. Mindhárman nagyon vártuk már, hogy megkérkezzünk, főleg Justin. Leszálltunk, és már bent voltunk a repülőtéren, én pont Justinra pillantottam, amikor egy óriási vigyor terült el az arcán, aztán a kezemet elengedve legugolt, széttárta a karjait, és Jazzy szaladt az ölébe hangosan kacagva. Kis kezeit átfonta Justin nyakán, és szorosan hozzábújt. Ez a látvány megmosolyogtatott, majd felpillantottam és megláttam a vigyorgó Jeremyt, Jaxonnal a karjaiban.
- Sziasztok. - köszöntem, és Jeremytől kaptam egy puszit is, aztán Jaxo felé fordultam. - Szia, kérhetek tőled is egy puszit? - kérdeztem, ő pedig bőszen bólogatva közelebb tolta hozzám a fejét, én pedig odatartottam az arcomat, egy nagy cuppanós puszira.
- Szerintem menjünk, így is szerencsénk van, hogy eddig nem szúrtak ki minket. - mondta Jeremy, miután üdvözölte Justint, és Pattiet is, mi pedig egyetértve vele, elindultunk. Jazzyt szinte el sem lehetett szakítani Justintól, hatalmas lelkesedéssel mesélte, hogy már mennyire várta az érkezésünket, és hogy Erinnel milyen meglepetést csináltak nekünk. Mindannyian mosolyogva hallgattuk, nekünk meg sem kellett szólalnunk, egész úton elszórakoztatta a társaságot. Néha a tekintetem összeakadt Justinéval, akit már régóta nem láttam ennyire boldognak, mint most, és ez megnyugvással töltött el. Örültem, hogy sikerült kibékülnünk, így már tudtam, hogy csodás pár napnak nézünk elébe.