18. fejezet

Justin nyűgös hangjára ébredtem, még jóval az ébresztőórám csörgése előtt. Nem örültem neki, mivel tudtam, hogy ma be kell mennem az egyetemre és szerettem volna kihasználni azt a kevés alvásra maradt időmet, tekintve, hogy az éjszaka nagy részében sem ez volt az elsődleges elfoglaltságunk.
- Em - motyogott közvetlenül a fülem mellett Justin erőtlen, rekedtes hangon.
Rögtön felpattantak a szemeim, mert tudtam, hogy ez nem az általam annyira imádott reggeli rekedtség, és mikor ránéztem, beigazolódott a gyanúm. Justin rosszul nézett ki, a szeme karikás volt, az arca pedig túl piros.
- Justin, mi a baj? - hajoltam fölé és óvatos puszit nyomtam a homlokára. Egyből megéreztem, hogy szokatlanul forró a bőre.
- Nem érzem jól magam. Hoznál valamit inni?
- Persze - bólintottam, aztán percek múlva a kezébe adtam a gőzölgő teával teli bögrét. - Mid fáj?
- A torkom - válaszolta suttogva, aztán beleivott a teába. Láttam rajta, hogy nem igazán tudja ülőhelyzetbe tornázni magát, és a bögrét is bizonytalanul tartotta a kezében. Őszintén szólva, sosem láttam még ilyen gyengének.
Simogattam a haját, amikor visszafeküdt a párnára. Halványan elmosolyodott, lehunyta a szemeit, én meg azon kezdtem töprengeni, hogy mit tehetnék érte. Fél 6 volt, ilyen korán az orvos még szóba sem jöhetett. Amikor úgy tűnt, visszaaludt, kimentem a szobából és felhívtam Scootert. Morogva szólt bele a telefonba, de mikor felvázoltam neki a helyzetet, aggodalmaskodni kezdett, és mondta, hogy később átküldi Justin orvosát hozzánk.
- Hol voltál? - kérdezte Justin szinte hangtalanul, mikor visszafeküdtem mellé.
- Beszéltem Scooterrel, átküldi majd Dr. Collinst, és parancsba adta, hogy maradj ágyban - mosolyodtam el halványan, de aztán egyből el is komorultam. - Téged nézve ezt most nem lesz nehéz teljesítened.
- Idefekszel még? Fázom - emelte fel a takaróját, hogy bújjak oda.
- Inkább hozok egy lázmérőt és gyógyszert - javasoltam és a fürdőből behoztam az említett tárgyakat. Ahogy sejtettem is, Justin belázasodott. Mivel a torokfájáson és a lázon kívül nem volt más tünete, így csak lázcsillapítót adhattam neki. Justin grimaszolt, mikor a kezébe adtam a tablettát, de azért lenyelte.
- Utálom a gyógyszert - durcáskodott, a hangja elcsuklott közben.
- Shh. Ne beszélj - kértem, mire ő megint csak felemelte a takarót jelezve, hogy a némaságának ára az, hogy átöleljem. Ránéztem az órára és úgy döntöttem, van még fél órám mielőtt készülődni kezdek. Amúgy is túlságosan nehezemre esett itt hagyni őt, főleg ilyen állapotban, így ki nem hagytam volna az alkalmat, amíg még vele lehetek.
- Nem akarlak egyedül hagyni betegen - motyogtam a mellkasának. - De két nap múlva vizsgám lesz, muszáj bemennem az előadásra.
Tudtam, hogy nem fog válaszolni, mivel én kértem rá, ezért csak a karomat kezdte simogatni, amit úgy értelmeztem, hogy nem akarja, hogy aggódjak érte.
- Remélem, nincs semmi komoly bajod - néztem fel rá féltőn. Megrázta a fejét és a hajamba fúrta az arcát. Figyeltem a légzését, abban reménykedtem, hogy újra elalszik, de gyanítottam, hogy a torokfájása ezt nem hagyja, csak percekre.
Valószínűleg én is visszaaludhattam, mert következőleg Justin köhögésszerű hangjaira kaptam fel a fejem. Gyorsan az órára néztem, ami szerint a tervezett fél órám lejárt, úgyhogy kibújtam Justin karjai közül, aki erre kinyitotta a szemét.
- Készülnöm kell - magyaráztam neki.
Gyorsan felöltöztem, rendbe szedtem magam, összepakoltam a jegyzeteimet és minden szükséges holmit egy táskába. A telefonomat kétszer is megnéztem, hogy elraktam-e, mert mindenképpen tudni akartam, hogy mit mond Justinnak az orvos.
- Szükséged van valamire? - kérdeztem Justint, aki eddig csendesen figyelte a ténykedésem a szobában. - Enned kéne valamit, de nem tudom, mit szabad és mit nem - néztem rá tanácstalanul.
- Nincs étvágyam.
- Tudom - nyomtam puszit az arcára, aztán odakészítettem az éjjeliszekrényre a teát, mert biztos voltam benne, hogy erre szüksége lesz. - Hívj fel, miután járt itt a doktor úr. Vagy tudod mit? Inkább írj.
Justin elmosolyodott - még a betegség ellenére is imádtam ezt a mosolyt -, aztán lehúzott az ágyra egy búcsúpusziért.
- Siess haza - kérte, mire csak mosolyogva még egy csókot nyomtam a szájára, aztán nehezen ugyan, de otthagytam.
Justin feltűnő autói mellett elhaladva, inkább az én egyszerűbb autómat szemeltem ki, és percek múltán máris az egyetemhez vezető úton haladtam. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy a fél napomat az előadásokon töltsem. Sokkal szívesebben lettem volna Justinnal, de mint kötelességtudó, felnőtt ember kénytelen voltam ezt tenni.
Majd' szívrohamot kaptam, mikor az első előadásom kezdetén megrezzent a táskámban a mobilom. Gyorsan előhalásztam, és láttam, hogy Justin írt.
Máris hiányzik az én gondoskodó nővérkém.
Elfojtottam egy nevetést, mire a mellettem ülő lány csúnya pillantásokkal jutalmazott.
Nővérke? - írtam vissza azonnal.
Igen, a nővérkék szexik, de az enyém a legszexibb.
Justin, Justin... Még betegen is imádnivaló vagy.
Remélem, azért az ügyvédi talárt is legalább olyan vonzónak tartod, mint a nővérke ruhát.  Nekem is hiányzol.
Tudtam, hogy erre szinte azonnal érkezik a válasz, ezért a telefont a kezembe szorongatva figyeltem tovább az előadást, és próbáltam mindent leírni.
A ma reggelből kiindulva lehet, pályát tévesztettél, kicsim.
Erre már nem válaszoltam rögtön az egyre sűrűbben felém pillantgató professzor miatt, csak az előadás végén.
Inkább hagyd a nővérkédet, hogy tanuljon, mert különben sosem diplomázik le. Pihenj!
Persze ez a figyelmeztetés Justint nem gátolta meg abban, hogy további üzeneteket küldjön. Nap végére, már szinte kételkedtem abban, hogy tényleg egy gégegyulladással szenvedő - időközben megírta azt is, hogy az orvos szerint ez a baja - Justint hagytam otthon. Az üzenetei vidám hangvételűek és flörtölősek voltak egészen délig. Onnantól nem érkezett több, így gondoltam, végre megfogadta a tanácsom, és pihen. Egészen délután háromig az egyetemen voltam, aztán az előadásaim végeztével, beugrottam a könyvtárba, hazafelé pedig bevásárolni.
A házunk udvarában ott parkolt Scooter kocsija. Sejthettem volna, hogy nem hagyja ki a látogatást.
A nappaliba belépve láttam, hogy Justin egy takaróval együtt átköltözött ide, Scooter pedig egy fotelben üldögélt, Justin másik oldalán meg Pattie volt. Az első dolgom az volt, hogy jól megnéztem Justint. Úgy tűnt, valamivel jobban nézett ki, mint reggel.
- Sziasztok - léptem be, a papírzacskókkal egyensúlyozva. Scooter szerencsére rögtön mellém lépett és segített lepakolni a konyhában. - Mi a helyzet Justinnal? - kérdeztem tőle, mert biztos voltam benne, hogy az említett beteg szépítve adná elő nekem a dolgokat.
- Gégegyulladás. Megerőltette a hangszálait a sok stúdiózás alatt, meg a tegnapi hangoskodás sem tett túl jót neki. Nem szabad beszélnie, és leginkább folyékony, vagy legalábbis könnyen nyelhető ételeket kell ennie. Túl komolytalanul veszi, szóval neked kell odafigyelned rá - mondta, mire én csak bólintottam. Scoo valószínűleg láthatta rajtam az aggodalmat, mert mosolyogva hozzátette. - Ne aggódj, egy hét alatt rendbe jön.
- Rendben. Készítek neki valami ételt.
Scooter visszament a nappaliba, de alig néhány percig maradtam csak egyedül, mert utána Pattie csatlakozott hozzám. A fáradt molyosából láttam, hogy legalább annyira aggódott egész nap Justinért, mint én.
- Segítsek valamit? - kérdezte, mire közöltem, hogy jó lenne, mert fogalmam sincs, mihez kezdjek. - Azt hiszem, nehéz hét elé nézel - mondta halvány mosolyal az arcán.
- Én is úgy gondolom, nem vagyok konyhatündér, de így még nehezebb dolgom van.
- Nem erre értettem. Justint rá kell venned, hogy pihenjen - nézett rám jelentőségteljesen. - Tudod, hogy nem tud sokáig egy helyben maradni - nevetett.
Ebben igaza volt, Justin még a pihenést sem tudja rendesen kiélvezni.
Mikor félórával később visszamentünk a fiúkhoz, Justin szeme egyből felcsillant. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon a kajának örül-e ennyire, vagy nekem, de amikor magához húzott és jól összepuszilgatott, biztos lettem benne, hogy nekem. 
 - Justin, kérlek egyél egy kicsit - kérlelte Pattie, miután már percek óta csak turkálta az ölében lévő ételt.
Justin csak rázta a fejét, én meg nem bírtam ki mosolygás nélkül a jelenetet. Azt hittem, nem lehet már ennél édesebb, de mégis. Kezébe vette a telefonját és gyorsan pötyögött rajta, majd odaadta Pattienek.
- Tudom, hogy nincs étvágyad, de muszáj enned - válaszolta Pattie. Ó, szóval Justinnak ez az új kommunikációs eszköze.
A tv felé fordította a tekintetét, és úgy tűnt, megmakacsolta magát, hogy márpedig ő nem eszik. Pattie sóhajtva, Scooter meg szem forgatva figyelte őt.
Justin füléhez hajoltam, és suttogni kezdtem, hogy csak ő hallja.
- Nagyon aggódtam miattad egész nap, és fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék érted. Kérlek egyél, úgy örültem, amikor készítettem, hogy legalább így gondoskodhatok rólad.
Felvont szemöldökkel nézett rám, és én próbáltam nagyon komoly lenni, hogy ő is komolyan vegye a szavaim. Felsóhajtott, aztán belekanalazott az ételbe. Pattie elégedetten rám mosolygott.
- Emmára jobban hallgatsz, mint ránk, kölyök, úgyhogy magatokra is hagyunk benneteket - állt fel Scooter. - De azért holnap is jövök, ne hidd, hogy megúszod a rutin ellenőrzést.
Justin csak megforgatta a szemét erre, de biztos voltam benne, hogy örült neki, hogy nem hagyták egész nap egyedül unatkozni. Miután kikísértem Pattiet és Scootert, visszamentem Justinhoz, aki addigra majdnem mindent megevett, ami a tányérján volt. Bementem a szobánkba, hogy átöltözzek, aztán kivittem Justin tányérját a mosogatóba. Türelmetlenül nézett rám, ahogy jöttem-mentem a házban.
- Mi az, Justin?
Ő csak intett, hogy menjek oda hozzá, megint felemelte a takaróját és a mellkasára vonva átölelt. Kicsit le volt gyengülve még mindig, de szerencsére nem volt láza. Újra előkapta a telefonját, így tudtam, hogy mondanivalója van.
Milyen volt az egyetemen?
 Hát, persze, beszélgetni akar - mosolyodtam el magamban.
- A szokásos, azt leszámítva, hogy valaki nagyon jól elszórakoztatott az üzeneteivel - nevettem.
Nocsak, ki üzenget neked, Em?
Pontosan eltudtam képzelni, ahogy ezt mondaná, és ekkor döbbentem rá, hogy mennyire fog hiányozni napokon keresztül a hangja.
- Valaki, aki szexi nővérkékről ábrándozik, míg a barátnője tanul.
Nagyon szemtelen pasi lehet. Én biztosan nem cserélnék le egy okos és gyönyörű jogász lányt ezer nővérkére sem.
 - Ez a szerencséd - mondtam és megpusziltam az arcát. - Jobban érzed magad?
Persze. El sem tudod képzelni, hányszor hallottam ma már ezt a kérdést - írta, és közben látványosan felsóhajtott.
- Bocsánat - mosolyogtam rá. - Akkor többet nem teszem fel.
Meg fogok őrülni, amíg nem beszélhetek...
- Dehogyis. Nézhetnénk valami filmet - javasoltam, mire mosolyogva felvonta a szemöldökét, aztán gyorsan újra írni kezdett.
Az orvosom azt mondta, nem fertőző a betegségem.
- És? - kíváncsiskodtam, mert nem tudtam, hova akar kilyukadni.
Eldobta a telefont, aztán a hajamba túrva a száját az enyémre nyomta. Nem engedtem, hogy elmélyítse a csókot, mivel úgy gondoltam, nem helyénvaló, amit tervez.
- Nem is tűnsz annyira betegnek - szakadtam el tőle, hogy ránézhessek. Ő csak elvigyorodott és újra megcsókolt. - Justin, pihenned kell - figyelmeztettem, mire türelmetlenül a telefonjáért nyúlt.
Hiányoztál. Csak egy kicsit legyél engedékenyebb. Ígérem, jó leszek.
Felnevettem az édes megfogalmazáson, amit ő rögtön ki is használt. Ledöntött maga mellé a kanapéra, átölelt és újabb csókot kezdeményezett. Finomabban, mint az imént, így rájöttem, hogy tulajdonképpen nem akar továbblépni. Az pedig, hogy ölelkezzünk és csókolózzunk egyáltalán nem volt ellenemre. Rég volt már ilyen, hogy anélkül lettünk volna ilyen közel egymáshoz, hogy ne a szex járt volna mindkettőnk fejében végső célként. Justin nem próbált vetkőztetni, az ujjai csak néha siklottak be a felsőm alá, hogy finoman simogassák a bőröm, és én is csak amiatt tértem vissza újra és újra a mellkasára, mert egyszerűen szerettem érezni a feszes bőrét és izmait a kezem alatt. A szobában csak a csókjaink hangjait lehetett hallani, emiatt úgy éreztem magam, mint a kapcsolatunk első pár hetében, amikor még bizonytalanul, de annál nagyobb vággyal értünk egymáshoz, de valahogy végül mégis mindig megálltunk, és ez a várakozás izgalmas volt.
- Nagyon szeretlek - suttogtam neki, amikor hosszú percek, vagy talán órák után elhúzódtunk egymástól.
- Én is téged - suttogta  válaszul, és bár nem akartam, hogy beszéljen, mégis örültem, hogy ezt nem írásban viszonozta. Bármilyen formában imádom, mikor biztosít az érzéseiről, de annál semmi sem jobb, mint mikor hallom tőle.
- Jöhet a film? - mosolyogtam rá, mire bólintott, én pedig kerestem valamit azok közül, amit tudom, hogy szeret. Miután elindítottam, visszamásztam mellé a kanapéra, ahol elnyújtózott. Háttal feküdtem neki, ő pedig ránk borította a takarót és újra átölelt. Éreztem a lélegzetvételeit a nyakamnál, amelyek alig 10 perc múlva egyenletessé váltak, és felváltotta őket Justin édes szuszogása. Én is nyugodtan hunytam le a szemem, mert rájöttem, valójában nagyon könnyű dolgom lesz, ha Justint ágyban akarom tartani. Egyszerűen csak csatlakoznom kell hozzá.

17. fejezet

A tegnapi kosármeccs a vártnál sokkal jobban sikerült. Az elején kicsit bántott a dolog, hogy Justin elfeledkezett a közös napunkról, de nem számított, hiszen így is együtt voltunk és remekül éreztük magunkat. Nagyon jól szórakoztunk, Fredo jelenléte sem zavart, szeretek vele lógni. A játék után meghívott minket kajálni, de mi azt elutasítottuk. Vagyis inkább Justin, mondván, hogyha már elfelejtette a mai napot, akkor megpróbál kiengesztelni azzal, hogy legalább az este további része csak a miénk. Noha én már többször is biztosítottam róla, hogy semmi baj, nem tiltakoztam a dolog ellen, így miután hazavittük Fredot, mi is hazamentünk. Imádtam ezt a napot, így utólag belegondolva jobban nem is  telhetett volna. Voltunk a szüleimnél, szórakoztunk kicsit, aztán otthon végigszeretkeztük az éjszakát.
Reggel mosollyal az arcomon ébredtem, és amikor megéreztem a a derekam köré fonódó karokat, a mosolyom még szélesebb lett. Óvatosan fordultam meg, hogy ne ébresszem fel a még alvó Justint. Annyira nyugodtnak tűnt az arca, mint amilyennek már tényleg régen láttam. Figyeltem őt pár percig, gyönyörködtem benne, aztán kiügyeskedtem magam a szorításából. Amikor megmozdult megálltam egy pillanatra, de szerencére nem ébredt fel, csak átfordult a másik oldalára. Halkan felkeltem az ágyról és magamra kaptam Justin tegnapi pólóját, ami a földön hevert, aztán gyorsan kiiszkoltam a szobából. Egyenesen a konyhába mentem, mivel nagyon éhes voltam, és úgy döntöttem, hogy meglepem Justint.  Gondolkodtam, hogy mit csináljak, végül a palacsinta mellett döntöttem. Miközben a reggelit készítettem halkan énekeltem a rádióval együtt, és már majdnem kész voltam, amikor megéreztem, hogy két kar fonódik a derekam köré, és nem sokkal utána egy puszit is kaptam a nyakamra. Először megijedtem, és majdnem elejtettem a kezemben lévő tálat, de aztán rájöttem, hogy csak Justin az, így csak elmosolyodtam.
- Jó reggelt. - suttogta a fülembe, nekem pedig azonnal megfeszült a testem rekedtes, érzéki  hangjától, amilyen az ébredés után szokott neki lenni. - Miért keltél fel ilyen hamar? Tudod, hogy szeretek melletted éredni.
- Nem tudtam már aludni, és nem akartalak felébreszteni, ezért kijöttem, hogy csináljak reggelit. - mondtam, és közben megfordultam, hogy szemben legyek vele. Ő hátrapillantott a vállam felett, és azonnal felcsillant a szeme.
- Palacsinta? - kérdezte, mire én vigyorogva bólogattam - Mondtam már, hogy mennyire szeretlek?
- Hm, ma még nem. - vontam vállat, és úgy csináltam, mintha gondolkodtam volna a válaszon, aztán elnevettem magam, és a nyaka köré fontam a kezemet. Nem mondott már semmit, csak lehajolt, és hosszan, szerelmesen megcsókolt. - Jó reggelt. - köszöntem neki én is utólag, miután elváltunk egymástól. - Éhes vagy?
- Nagyon. - bólogatott, aztán újra megcsókolt, ám ezúttal rövidebb ideig tartott, de nem távolodott el tőlem, hanem helyette elkezdte puszilgatni a nyakamat, mire én halkan felsóhajtottam. A csípőmnél fogva közelebb húzott magához, aztán egyik kezével benyúlt a pólója alá, amit viseltem, felvezette kezét a hasamon, majd belemarkolt a mellembe, másik kezét pedig lesimította a fenekemre, én egy újabb sóhajjal reagáltam, és kissé hátrahajtottam a fejemet, hogy jobban hozzáférhessen a nyakamhoz. Olyan hirtelen történt az egész, hogy szinte észre sem vettem, egyik pillanatban még szorosan előttem állt, aztán kezei eltűntek rólam, már nem éreztem ajkait a nyakamon, és ő sem volt ott.
- Mikor eszünk? - kérdezte, én pedig hitetlenkedve nyitottam ki a szememet, és akkor láttam, hogy már az asztalnál ül, kaján vigyorral az arcán. Gonoszan, kicsit fenyegetőan néztem rá, amikor rájöttem, hogy ezt pont így tervezte, mire ő csak megrántotta a vállát. - Éhes vagyok, bébi.
Bólintottam egyet, és biztos voltam benne, hogy ezt még visszakapja.
- Mit csinálsz ma? - kérdeztem tőle, miközben már mindketten az asztalnál ültünk, és reggeliztünk.
- Nem tudom, Scooter azt mondta, hogy majd felhív. Te?
- Tanulást terveztem délutánra, de ha itthon leszel, akkor átteszem holnapra.
- Édes vagy, de két szabadnap nekem egymás után? - felvont szemöldökkel nézett rám, aztán megrázta a fejét. - Ugyan.
Már válaszolni akartam, amikor megszólalt Justin telefonja.
- Ez biztos ő lesz. - mondta, miközben a zsebébe nyúlt, hogy kivegye onnan a telefont. Jó volt a megérzése, valóban Scooter hívta.
- Igen? - szólt bele, és próbáltam figyelni, de semmit nem hallottam abból, hogy mit mondott a másik fél, így csak Justin szavaiból próbáltam kivenni, hogy mit akar. - Ma? Komolyan? Rendben, persze én benne vagyok. Azt hittem, hogy a stúdióban kell szenvednem ma egész nap, úgyhogy nem utasíthatom ezt el. - nevetett. - Persze, megkérdezem Emmát, de biztos lesz kedve.  - itt kérdőn néztem rá, de ő csak egy mosollyal válaszolt és megfogta a kezemet. - Jól van, felhívom Ryant is, azt hiszem LA-ben van a barátnőjénél. Jól van, majd hívlak.
- Mi az? - kérdeztem kíváncsian miután Justin elköszönt, és letette a telefont.
- Képzeld, Scooter kitalálta, hogy menjünk ma valami hajóra, kicsit lazulni.
- Lazulni? - vontam fel a szemöldökömet zavartan. - Tegnap nem kellett dolgoznod, ma pedig lazulni akar? Mi van vele?
- Fogalmam nincs, de ne akadékoskodjunk inkább. Én benne vagyok, te? - kérdezte.
- Persze. - bólogattam. - Elhívhatnánk Ellát is. Szerinted lehet?
- Aha, Scootert nem hiszem, hogy zavarni fogja, Fredo pedig biztos örülni fog neki. - mondta, és felnevetett.
- Ezt, hogy érted? Fredo mondott valamit Elláról?
- Lényegtelen kicsim. - rázta meg a fejét, majd adott egy puszit a homlokomra és felállt.
- De... - kezdtem, ám mivel tudtam, hogy nem fog mondani semmit, ezért nem fejeztem be a mondatot. - Mikor kell mennünk?
- Majd még beszélek Scooterrel, de szerintem olyan 2-3 körül. Addig menj, és tanulj kicsit, jó? Nem akarom, hogy miattam elhanyagold a sulit. Majd én itt elpakolok, és a szobánkban is.
- Komolyan? - néztem rá hálás szemekkel, ő pedig csak bólintott. - Köszönöm, szeretlek. - mondtam, majd megcsókoltam, és mosolyogva engedtem el, aztán hagytam ott. Szeretem amikor ilyen édes és figyelmes. Végül a könyvtárban telepedtem le a könyveimmel és a füzeteimmel. Semmi kedvem nem volt ezekhez a jogi dolgokhoz most, főleg, hogy tudtam nemsokára egy csodás hajón lehetünk, de igaza volt Justinnak. Nem hanyagolhatom el a tanulást. Végül, hogy még egy kicsit húzhassam a dolgot, felhívtam Ellát, aki örömmel mondott igent a meghívásra, és a rövid beszélgetésünk után bele is fogtam a tanulásba.
Ahhoz képest, hogy nem volt hozzá kedvem az elején, mégis sikerült belemerülnöm, észre sem vettem, hogy elszaladt az idő, csak amikor Justin bejött szólni.
- Édes, már fél 2. Nem mész készülődni? Nemsokára indulhatunk - mondta.
- De, persze.- bólintottam, aztán felálltam és kinyújtottam a végtagjaimat, majd köröztem egyet a fejemmel. - Úgy belemerültem, hogy észre sem vettem, mennyi az idő.
- Azt észrevettem. - kuncogott. - Beszéltél Ellával?
- Igen, mondtam, hogy majd elugrunk érte. Nem gond?
- Dehogyis. - rázta a fejét, majd átkarolta a nyakamat és magához húzott.
- Te így jössz? - kérdeztem.
- Aha, miért? Ez így nem oké? - nézett le magára, mire felnevettem.
- Tökéletes. - nyugtattam meg, aztán lábujhegyre álltam és adtam egy puszit az ajkaira.
Mivel Justin már kész volt, nem akartam őt megvárakoztatni, ezért zuhanyzás után csak felkaptam egy kis nyári ruhát, és a sminkelést sem vittem túlzásba, a hajamat pedig hagytam leengedve miután végig szaladtam rajta egy fésűvel. Nem tudtam, hogy fogunk-e fürödni, de a biztonság kedvéért betettem egy fürdőruhát a táskámba. Justin megdicsért amiért ilyen gyorsan elkészültem, és azt is hozzátette, hogy tetszik neki az eredmény, aztán végre elindultunk. Ella már kész volt amikor odaértünk, így szerencsére nem várakoztatott meg minket, ami mondjuk meglepő, mert ha valaki nem a pontosság mintaképe, akkor az ő.
Jókedvűnek tűnt, látszólag teljesen fel volt pörögve és már alig várta, hogy odaérjünk. Kérdezősködött, hogy hová megyünk, kik lesznek ott, Justin pedig készségesen felelt a kérdéseire, ám amikor kimondta, hogy Mike is a meghívottak között van kissé meglepődve és feszülten fordultam felé. Eszembe sem jutott, hogy esetleg ők is ott lehetnek majd. Azután a múltkori után egyáltalán nem akartam velük többet találkozni.
- Mike? Mike is ott lesz, és a többiek? - kérdeztem.
- Igen, miért? - nézett rám furcsán.
- Erről nem volt szó, a múltkor olyan bunkón viselkedtek, egyáltalán nincs hozzájuk kedvem.
- Kicsim, kérlek.
- Nem értem, azt hittem, hogy csak mi páran leszünk ott.
- Mike hívott fel, hogy este bulizni mennek, és nincs-e kedvem csatlakozni, de mondtam, hogy már van programunk és akkor meghívtam én.
- De...
- Édes, ne csináld. Nem muszáj vele jóba lenned, én nem kérem, hogy legyetek barátok, csak kérlek ne veszekedjetek, jó? Ő sem fog bunkón viselkedni, megígérte nekem. Kérlek. 
Olyan szemekkel nézett rám, hogy nem mondhattam mást, így kelletlenül ugyan, de beleegyeztem.
- Rendben. - sóhajtottam.
- Köszönöm. - mondta, és  közelebb hajolt, hogy adjon egy puszit az arcomra.
Ella csendben hallgatta végig a beszélgetésünket, majd amikor hátrapillantottam rá, ő összevont szemöldökkel, kicsit aggódva nézett, mire én csak megrántottam a vállamat, és újra előre figyeltem. Így, hogy tudtam, hogy ők is ott lesznek, kicsit elment a kedvem az egésztől, de aztán mosolyt erőltettem az arcomra, és próbáltam pozitívan gondolni a mai napra. Lehet, nem lesz olyan rossz, és lehet, hogy tényleg jó fejek. Ha pedig nem, akkor lesz még rajtuk kívül elég ember azon a hajón, nem kell velük foglalkoznom. De azért reménykedtem benne, hogy most kicsit jobb lesz, mint a múltkor abban a klubban. Szerettem volna jóban lenni Justin barátaival, hiszen ahogy mondta is, neki ez fontos.
Gondoltam, hogy a hajó amire hivatalosak voltunk nem lesz kicsi és csúnya, de ez felülmúlta a számításaimat. Gyönyörű volt, és fehér. Szájtátva bámultam rá, majd vigyorogva Justin felé fordultam, aki mosolyogva nézett engem.
- Húha. - állt meg mellettünk Ella, amikor ő is kipattant az autóból. - Nem semmi.
- Nem bizony. Na gyertek. - mondta Justin, aztán nekem megfogta a kezemet, Ellát pedig átkarolta a nyakánál, és magához szorította, de ő kelletlenül felmordult és ellökte magától, mi pedig csak kinevettük. Nem mi érkeztünk elsőnek, sőt, szinte már tele volt a hajó mire mi ideértünk.
- Justin!
Scooter kiáltott oda nekünk, majd vadul integetett, így odamentünk hozzá.
- Sziasztok, örülök, hogy idetaláltatok végre. - mondta, aztán Justinnal lekezelt, minket pedig egy puszival üdvözölt. - Nemsokára megyünk, megvárjuk Ryant és még Alfredo sincs itt.
- Ö, meghívtam Mike-ot és a többieket. Nem gond, ugye? Csak jó lenne őket is megvárni.
- Nem, dehogyis. - rázta a fejét. - Majd szólj, ha indulhatunk.
- Rendben. - bólintott.
- Megjött Fredo. - mondta Ella egy vigyorral az arcán, és igaza volt. Tényleg megérkezett, és éppen felénk tartott. Üdvözölt minket, és úgy gondoltam, hogy talán Justinnal beszélgetésbe elegyednek, de a figyelmét azonnal Ella felé fordította, majd rövid időn belül el is mentek mellőlünk. Ez végül is nem volt meglepő, hiszen ha együtt vagyunk ők ketten végül mindig elvonulnak. Többször rákérdeztem már Ellánál, hogy mi ez, de mindig azt mondta, hogy csak barátok. Az igazat megvallva tényleg csak beszélgetnek, szóval nem mondhatok semmit.
Gondolataimból végül Justin keze rángatott ki, amit megéreztem a derekamon, így kérdőn néztem fel rá.
- Ott van Ryan és a barátnője. Köszönünk nekik? - kérdezte, én pedig bőszen bólogattam. Már nagyon kíváncsi voltam a lányra. Miközben közeledtünk feléjük sikerült szemügyre vennem. Félénk mosollyal az arcán nézett minket, miközben feléjük közeledtünk, és jobbjával Ryan kezét szorongatta. Egy kék, pántnélküli ruha volt rajta, ami különösen jól állt neki. Szép volt, ránézésre illett Ryanhez. Amikor odaértünk hozzájuk, Ryan kezet fogott Justinnal, engem pedig megölelt, és csak aztán mutatta be nekünk a barátnőjét, aki eddig kicsit idegesen ácsorgott ott.
- Srácok, ő itt Chloe, a barátnőm. Kicsim, ők pedig Justin és Emma.
- Szia. Örülünk, hogy végre megismerhetünk. - mosolyogtam rá, üdvözöltük őt egy puszival, és a lehető legbarátságosabban néztem rá.
- Én is, örülök, hogy itt lehetek és végre találkozhatok Ryan barátaival. Már rengeteget mesélt rólatok. - mondta kedvesen, és felnézett a barátjára, aki kicsit közelebb húzta őt magához és adott egy puszit a homlokára. Chloe nagyon aranyosnak tűnt, és az is tisztán látszott rajtuk, hogy oda vannak egymásért.
- Ryan is sokat mesélt rólad. - vigyorgott Justin. 
- Tényleg? - kérdezte csillogó szemekkel, Ryan pedig elpirult.
- Igen, ezért is vártam már, hogy találkozzunk. Kíváncsi voltam, ki vette el ennyire az eszét.
- Fogd be. - nevetett Ryan, aztán gyengén vállba ütötte Justint.
- Na, ne legyél zavarba, ez édes. - nyugtatta meg Chloe, aztán megpuszilta az arcát. Máris imádtam őket együtt.
 - Helló, egy kis figyelmet kérek. - szólalt fel Scooter kis idő után, miután mindenki megérkezett, és végre elindulhattunk. - Szóval, örülök, hogy mind eltudtatok jönni, hogy velünk töltsétek a mai napot. A fő ok amiért megszerveztem ezt, az Justin. - mondta, és felénk mutatott. Justin értetlenkedve nézett rá vissza, nem értette, és én sem. - Ti talán nem tudjátok, de én igen, hogy milyen keményen dolgozott az utóbbi hetekben, nem egy éjszakát töltött a stúdióban, ezért úgy gondoltam, hogy megérdemel egy kis pihenést a barátai társaságában.
Így már minden világossá vált számomra, és még hálásabb voltam ezért a napért Scooternek, hogy tudtam az okát. Igaza volt, Justinra ráfért a pihenés.
- Köszönöm, haver. - mondta Justin, és felemelte a poharát Scooter felé, aki ugyanígy tett a sajátjával.
- Nincs mit, megérdemled.
- Látod, mégsem olyan kőszívű. Ez igazán kedves volt tőle. - mondtam Justinnak nevetve, aztán kézen fogtam és lehúztam őt a hajó széléhez, hogy helyet foglaljunk. Krémszínű bőr ülőhelyek voltak mindenhol, asztalok rengeteg ennivalóval. Scooter elég jól összehozta ezt az egészet.
- Valóban. Igazából én csak annak örülök, hogy még egy napot együtt tölthetünk.
- Igen, annak én is. - bólintottam.
- Remélem, jól fogod magad érezni.
- Veled leszek, szóval biztosan. - mosolyogtam, ő pedig mióta itt vagyunk, most először végre megcsókolt.
- Haver, végre meg vagy. - zavart meg minket Mike, így kelletlenül ugyan, de elhúzódtam Justintól.
- Szia. - köszönt, aztán felállt, és kezet rázott vele. Én nem mozdultam a helyemről, csupán intettem neki miután észrevette, hogy én is itt vagyok.
- Szia, Emma. Hogy vagy? - kérdezte tőlem.
- Köszönöm jól, és te?
Igazából nem nagyon érdekelt, hogy van, de Justin kedvéért próbáltam úgy csinálni, mintha nem kívánnám őt a hátam közepére, és kedvesen szóltam hozza.
- Én is, és köszönjük a meghívást. - intézte ezúttal a szavait Justin felé, aki már újra visszaült mellém, de sajnos Mike is követte a példáját, és ő is helyet foglalt. Méghozzá pont mellettem. - Figyelj, Emma. Tudom, hogy a múltkor kicsit bunkón viselkedtem. Szeretnék elnézést kérni.
Bevallom, ezzel kicsit, sőt inkább nagyon meglepett, és szinte biztos voltam benne, hogy azért kért bocsánatot mert Justin megkérte rá, de nem törődtem vele. Rámosolyogtam, majd megnyugtattam, hogy semmi baj. Tudtam, hogy barátok soha nem leszünk, én legalábbis nem szeretnék barátkozni vele, de azt hiszem, hogy elviselni azért el tudom. Justin kedvéért.
- Hagylak is titeket, csak köszönni akartam. Majd még beszélünk. - mondta, aztán felállt, és távozott.
- Kibírtad?
- Ne gúnyolódj. - forgattam a szemem, mire ő nevetve az ölébe húzott.
- Mit is szakított félbe Mike?
- Nem is  tudom. Ezt? - pár pillanatig gondolkodó arcot vágtam, aztán ezúttal én csókoltam meg őt.
A nap további része igazán kellemesen telt. Justin szinte egy percre sem mozdult el mellőlem, végig nagyon édesen viselkedett, amitől sikerült teljesen boldoggá tennie. A legjobb az volt, amikor naplementekor Justin a hajó orrába vezetett, és onnan néztük meg együtt. Szeretem amikor ilyen romantikus és figyelmes. Még akkor sem engedte el a kezem, amikor teljesen másokkal beszélgettünk, így tényleg nem volt rá semmi panasz, sőt még Mike és a többiek is egész elviselhetőek voltak. Este aztán, amikor besötétedett az elfogyasztott alkoholoknak hála kicsit bulisabbá vált a hangulat, Fredo például nagyon vicces volt, amikor elénekelte a Boyfriend felét és próbálta leutánozni Justint. Természetesen kevés sikerrel, de mindenki nagyon jól szórakozott rajta, még ő maga is. Chloeról kiderült, hogy tényleg nagyon aranyos, pont Ryanhez való, még Ellának is szimpatikus volt, de ő szinte mindenkit szeretett ma, Fredoval nem kevés alkoholt elfogyasztottak együtt. Nem tudom pontosan hánykor, de valamikor az éjszaka közepén kötöttünk aztán ki, és miután hosszas ölelések és puszilkodások után elköszöntünk egymástól mindenki elindult hazafelé. Mivel Justin is ivott kicsit, ezért hazafelé én vezettem, ő pedig folyamatosan beszélt nekem, hogy mennyire jól érezte magát, és, hogy gyakrabban kellene ilyen napokat tartanunk. Egyet kellett vele értenem, hiszen valóban csodás volt. Rengeteget nevettünk, és olyanokkal is beszélgettem végre akikkel már nagyon régen találkoztam. Szóval megérte eljönni, és én is bíztam benne, hogy a mai után Scooter szervez majd még nekünk pár ilyet.
- Te is jól érezted magad, ugye? - kérdezte tőlem Justin amikor már otthon voltunk a szobánkban.
- Nagyon. - bólintottam és közelebb mentem hozzá.
- Akkor jó, örülök neki. Tudod... egyedül azt sajnálom, hogy nem láttalak abban a nagyon szexi új fürdőruhádban. - mondta, és úgy nézett rajtam végig, mint aki mindjárt felfal a szeméve. - Vagy akár nélküle.
- Tudod, ahhoz, hogy úgy láss, nem kell egy hajón lennünk. - mondtam, majd kicsit meglöktem a mellkasát, mire ő lehuppant az ágyra, én pedig az ölébe másztam. Először meglepődve nézett rám, ám amikor lerántottam róla a pólóját rögtön rájött, hogy mik a terveim, és szinte azonnal átakarta venni az irányítást, de nem hagytam. Ezúttal én irányítottam.