1. fejezet

http://youtu.be/nmjdaBaZe8Y

2013. február 5.

Idegesen pillantottam fel a könyvemből szinte percenként, hogy megnézzem mennyi az idő. Már eléggé későre járt, de Justin még mindig nem jött haza a stúdióból, pedig ilyenkor már itthon szokott lenni. Fogalmam sem volt, hogy mégis hol lehet. Nagyon aggódtam miatta, mivel az utóbbi időben kicsit furcsán viselkedett, amit nem tudtam megmagyarázni. Apróbb hangulatingadozásai voltak, valamikor szomorú volt és kedvetlen, de aztán meg újra vidám, mintha minden rendben lenne vele. Nem értettem, és igazán féltem, hogy esetleg valami baj van, de mindig elhessegettem ezeket, a rossz gondolatokat a fejemből. Elkönyveltem magamban, hogy biztos csak kimerült, és nagy rajta a nyomás az új album miatt.
Eszembe jutott, hogy talán újra fel kellene hívnom, de inkább elvetettem ezt az ötletet, mivel az előző hívásaimra sem válaszolt. Próbáltam magam győzködni, hogy biztos csak tovább dolgoznak ma, és nem hallotta, hogy hívtam. Tudtam, hogy mindig magánál tartja a telefonját, de ezzel győzködtem magam, hogy nincs semmi baj.
Ki akartam zárni a fejemből, mondván, hogy biztos jól van, és újra a könyvemnek szenteltem a figyelmemet, de hiába olvastam el egy mondatot már harmadszorra, akkor sem jutott el az agyamig a tartalma. Jobbnak láttam, ha inkább félreteszem most a könyvemet, ezért összecsaptam, és az asztalra csúsztattam. Sóhajtva feküdtem el a kanapén, amikor meghallottam a bejárat felől érkező zajt. Azonnal felpattantam, és kiszaladtam a nappaliból.  
- Végre. – sóhajtottam megkönnyebbülten, amikor megláttam őt.
- Szia. – suttogta, aztán rám vigyorgott, majd egy puszit nyomott az arcomra, és engem kikerülve, bement a konyhába. Tátott szájjal néztem utána.
- Justin, mégis hol voltál? – kérdeztem tőle, amikor felocsúdtam és utána mentem. Dühös voltam rá, amiért ilyen későn ért haza, és még csak nem is szólt, hogy késni fog, de a megkönnyebbülés felül kerekedett a haragom felett. – Aggódtam érted. – mondtam, és kicsit közelebb lépkedtem hozzá.
- Ne haragudj, találkoztam valakivel, elkezdtünk beszélgetni, és elszaladt az idő. – vont vállat, majd magához húzott, vigyorogva.
- Akkor is, legalább egy üzenetet írhattál volna. Nem tudtam, hogy mégis merre lehetsz. – néztem a szemébe összezavarodottan.
- Nyugi, már itt vagyok, nincs semmi bajom. – nevetett fel, aztán kicsit erősebben szorított magához, és hirtelen ajkait az enyémekre nyomta. Váratlanul ért, nem számítottam rá, hogy most meg fog csókolni, össze voltam zavarodva a viselkedésétől, ezért csak kis idő elteltével viszonoztam. Azt hittem, hogy csak egy rövid csók lesz, de amikor el akartam húzódni Justin nem engedte, csak még szorosabban vont magához. Szenvedélyes volt, vad, és talán kicsit erőszakos is, ahogy az alsó ajkamat tépte.
- Justin, ne…
 Hirtelen fordított rajtunk, figyelmen kívül hagyva a kérésemet, így én kerültem háttal a pultnak. Gondolkodni sem volt időm, amikor kezét a derekamról a fenekemre simította, belemarkolt, aztán felemelt és feltett a pultra. Akkor próbáltam eltolni magamtól újra, amikor a keze már a pólóm alá siklott, és megpróbálta feljebb húzni, de én nem hagytam. Nem törődött azzal, hogy tiltakozni próbáltam, tovább csókolt.
- Justin... – sóhajtottam, amikor letért a nyakamra, és a kezemet a mellkasára tettem, hogy kicsit távolabb menjen, de nem ment. – Kérlek... most ne.
- Miért? Jó lesz. – suttogta a fülembe, aztán újra birtokba vette a nyakamat, és apróbb puszikat adott rá.
- Ne, most nincs kedvem. – toltam el a kezét, amikor felhúzta a pólómat. – Justin, kérlek.
Nem hallgatott rám, hiába tiltakoztam, lehúzta rólam a pólómat, és a vállamat kezdte el kényeztetni, egyre lejjebb haladva.
- Justin, komolyan beszélek, hagyd abba. – mondtam, és ezúttal kicsit erősebb hangnemet ütöttem meg.  – Justin, elég!
- Jól van! – kiáltotta, aztán ellépett tőlem, és feltartotta a kezeit. Tekintete dühös volt, én pedig rémülten néztem rá. Ilyen még soha nem fordult elő, és nem értettem, hogy ez mégis mi volt. Justin mindig gyengéd és kedves volt velem, fogalmam sem volt, hogy most mi ütött belé. Egy pár pillanatig csak néztük egymást, majd ő megfordult, és már csak a szobánk ajtajának a csapódását hallottam.
Döbbenten ültem még mindig a pulton, Justin hirtelen kirohanása miatt. Még soha nem történt ilyen, egyszerűen nem tudtam felfogni az előbb történteket. Nem tudom mennyi idő telhetett el, amikor újra megjelent. Levette a pólóját, és csak a farmer volt rajta. Próbált figyelmen kívül hagyni, és a hűtőszekrényhez ment, ahonnan kivette a narancslevet.
- Arrébb mennél, Emma? - szólt hozzám kimérten, hűvösen. Először nem értettem, hogy mit akar, és kérdőn néztem rá, de aztán rájöttem, hogy a szekrény előtt ülök, amikben a poharak vannak.
- Persze... – motyogtam az orrom alatt, aztán leugrottam a pultról, és ekkor vettem észre, hogy melltartóban állok előtte, ezért felvettem a földre dobott pólómat, majd belebújtam. – Justin, elárulod, hogy mi volt ez az előbb?
- Nem értem, mit nem értesz. – mondta, de nem nézett rám. – Szerintem elég nyilvánvaló volt, hogy mik voltak a szándékaim.
- Igen, és nem akarsz bocsánatot kérni, esetleg?
- Bocsánatot? – emelte rám a tekintetét, és felhúzta a szemöldökét. – Ugyan miért kellene bocsánatot kérnem? Mert a barátnőmmel szerettem volna lenni? Nem, egyáltalán nem akarok bocsánatot kérni. – rázta meg a fejét. Nem akartam elhinni, hogy még ő volt megsértődve rám. Nem ismertem rá. Ő nem ilyen.
- Rendben, ahogy gondolod. – bólintottam, és ezúttal én hagytam ott őt. Nem akartam veszekedést, és biztos voltam benne, hogyha visszaszóltam volna neki, akkor csakis az lett volna belőle. Fáradt voltam az egész napos tanulás után, semmi kedvem, és erőm nem volt még ahhoz, hogy vele veszekedjek. Megdöbbentett a viselkedése, és csak remélni mertem, hogy reggelre magába néz egy kicsit, és rájön, hogy miért kellett volna bocsánatot kérnie.
A közös szobánkba mentem, onnan pedig a fürdőbe, miközben a járt a fejemben, ami az előbb történt a konyhában. Nem voltam dühös, sokkal inkább csalódott. Tény, hogy Justin furcsa volt az elmúlt hetekben, de eddig ilyet soha nem csinált. Nem értettem, hogy most mégis mi történt vele mostanában. Mitől változott meg? Hiszen régen annyira más volt minden. Amikor megismerkedtünk, Justin hihetetlenül édes volt, a tenyerén hordozott, éreztette velem, hogy fontos vagyok számára, és boldoggá tett. Mindig szakított rám időt, az utóbbi időben viszont eléggé keveset voltunk már együtt. Justin megváltozott, és mára már nem ugyanaz az életvidám, mindig vicces fiú, akit megismertem. Mintha sok lenne neki ez, ami körülveszi őt. Már nem ültünk le csak úgy beszélgetni a tv elé, nem jártunk el sehová, szinte minden idejét a stúdióban töltötte. Tanácstalan voltam, nem tudtam, hogy mégis mit kellene tennem, hogy minden visszaálljon, a régi kerékvágásba. Azt szerettem volna, ha újra ugyanaz a boldog pár lettünk volna, akik régen voltunk. Szerettem őt, az érzéseim nem változtak iránta, de féltem, hogy ő már nem azt érezte, amit az elején. Féltem, hogy elveszítem, és a legrosszabb, hogy nem értettem miért történik ez. Kétségbe voltam esve. Talán velem van a baj? Én rontottam el valamit? Magamban kezdtem el keresni a hibákat, mivel máshol nem találtam. Tény, hogy nekem is sokat kellett tanulnom, de nem éreztem úgy, hogy talán elhanyagoltam volna őt. Bárcsak tudtam volna, hogy mi történik vele, bárcsak tudtam volna segíteni. Akkor helyrehozhattuk volna a kapcsolatunkat, mert én bíztam benne, hogy még helyrehozhatjuk.
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben szálltam ki a zuhany alól, majd megtörölköztem, és felvettem a pizsamámat. Kicsit félve mentem vissza a szobánkba, ám nagy meglepetésemre Justin nem volt ott. Ezúttal nem törődtem vele, nem indultam a keresésére, inkább bebújtam a takaró alá, és próbáltam minél hamarabb elaludni, de nem ment olyan könnyen, mint ahogy azt én szerettem volna. Csak forgolódtam, gondolkodtam, többnyire Justinon és a kapcsolatunkon. Nem akartam, hogy vége legyen, szerettem őt, és bíztam benne, hogy együtt túlvészeljük majd ezt az időszakot. Semmi mást nem szerettem volna jobban, csak azt, hogy újra minden a régi legyen. Hogy visszakapjam a régi, boldog Justint, akibe kicsit több mint 1 évvel ezelőtt beleszerettem.