4. fejezet

Néha komolyan nem értem, miért várom az emberektől, hogy ne úgy nézzenek rám, mint egy naiv kislányra... Hiszen pontosan úgy viselkedem. Arra ébredtem, hogy Justin a nyakamat csókolgatta, a keze a csípőmön és a hasamon járt fel és alá, elég volt egy másodpercre belefeledkeznem az érintésébe és máris ott találtam magam, ahonnan nem tudtam és nem is akartam visszafordulni. Fél órával később már ott pihegtem a karjaiban boldogan, kielégülten és nagyon szerelmesen. A karján - amit átvetett a mellkasomon - lévő tetoválást rajzoltam körbe az ujjaimmal, és mosolyognom kellett, amikor megéreztem a csiklandozó légzését a vállamon. Elég volt kicsit oldalra fordítanom a fejemet, ahhoz, hogy az arcára nézhessek. A szeme csillogott, az ajkai kissé elnyíltak és a haja nedvesen tapadt a homlokára.
- Szeretlek - súgtam neki.
- Én is téged - viszonozta, aztán hosszan a vállamra szorította az ajkait, miközben még mindig a szemembe nézett és mosolygott.
Szerettem az ilyen pillanatokat. Amikor Justin csak rám figyelt, ilyenkor éreztem magamhoz a legközelebb őt. Nem voltak titkaink egymás előtt, mert mindketten ugyanolyan jól ismertük a másik testét. Régen a hálószobán kívül is ezt éreztem, és szerettem volna újra visszahozni.
- Ma nem kelhetsz fel - rázta a fejét, amikor kibújtam a karja alól, de ő gyorsabb volt, és elkapta a csuklóm.
Egy pillanatig csak bámultam az ujjait, amikkel fogvatartott, aztán kihívó pillantással hátradőltem.
- Oké, várom a reggelimet.
- Tessék? - nevette el magát Justin.
- Nem érdemlek meg egy reggelit az ágyban? - incselkedtem vele.
- Sokkal többet is - csókolt meg. - De tudod, hogy rosszul járnál, ha én főznék.
- Na, ezért kell felkelnem - nevettem, aztán visszalöktem Justint a párnára, de megint túl gyors volt, elkapta derekam és addig csikizett, míg nevetéstől fulladozva a mellkasára dőltem.
- Már fél tizenegy van. Mit szólnál, ha reggelire inkább engem kapnál és utána rendelnénk valamit? - súgta a fülembe a nagyon is csábító ajánlatot nagyon is csábító hangján. Természetesen örömmel megadtam magam.

- Justin, kinyitod? - kiabáltam ki a fürdőből, amikor meghallottam a csengőt. Gyorsan szárazra töröltem a hajam, belebújtam egy melegítőbe és egy atlétába, aztán kimentem. Justin éppen akkor csukta be az ajtót és nála volt a rendelt étel.
- Hozok tányért - mondtam.
- Csak evőeszközöket hozz, nem kell tányér - szólt utánam, én meg felnevettem. - Gyere - ütögette meg maga mellett a helyet.
Már elindított valami filmet, úgyhogy az oldalához bújva kezdtem nézni, és enni. Justin belemerült a filmbe, és néha hozzám fordult, hogy "Láttad ezt, Em?" ilyenkor csak mosolyogva bólogattam, holott engem egyáltalán nem a film hozott ennyire jó hangulatba. Csak örültem, hogy végre egész nap kettesben lehetünk.
Ezt az álmomat néhány perc múlva le is rombolta Justin telefonjának a csörgése. Már éppen fel akartam állni, hogy a konyhába vigyem a maradékot, de Justin elkapta a karom és visszahúzott magához, fél karjával átölelt, miközben felvette a telefont. Ó, szóval többé nem titkosak a hívásai? Nem sokára kiderült, hogy Ryannel beszél, és már nem is bántam annyira, hogy oda a kettesben töltött napunk, amikor azt hallottam, hogy Ryan éppen hozzánk tart. Kedveltem őt és tudtam, hogy Justinnak is fontos, hogy együtt töltsenek egy kis időt, ráadásul, amikor ők ketten egy helyen voltak az mindig vicces volt.
- Ryan mindjárt itt lesz - mosolygott rám, amikor letette a telefont.
- Nem is tudtam, hogy a városban van.
- Én sem, de régen találkoztam már vele - vont vállat. - Nem baj, ugye? - ölelt szorosabban, és orrát a hajamba fúrta.
- Dehogy - biztosítottam. - Örülök, hogy átjön. Viszont akkor nem ártana felöltöznöd - böktem a mellkasára.
Végignézett magán, aztán olyan fejet vágott, mintha megbántottam volna.
- Nem tetszem neked boxerben, póló nélkül?
- Nem-e? - kérdeztem vissza nevetve, majd a füléhez hajoltam. - De ezt a különszámot tartsd meg csak nekem, oké? - pusziltam a nyakába.
 Justin bement a szobába, én meg a konyhába mentem elpakolni, de néhány perc múlva már hallottam is ismét a csengőt és nem sokkal később Ryan hangját, amint üdvözölték egymást. Gyorsan kimentem hozzájuk én is, Ryan meg szinte fellökött olyan erővel ölelt meg.
- Szia, Em - nyomott egy puszit az arcomra.
- Szia - mosolyogtam rá. - Mi ez a borosta meg a kialvatlan fej már megint? - csíptem meg az arcát.
- Áh, nem volt időm semmire - nevette el magát.
- Az új barátnőd, mi? - lökte meg Justin, mikor leültek mindketten a kanapéra.
- Új barátnő? Én erről miért nem tudok? - lepődtem meg, majd kiszemeltem a Justin melletti fotelt.
- Talán mert nem lehet elérni téged? - kérdezett vissza ironikusan Ryan. - Bocs, Ryan, de most meg kell tanulnom a jövőévi tananyagot is előre - próbálta utánozni a hangom.
- Nem is így beszélek - dobtam meg egy párnával nevetve. - Szóval?
- Itt él L.A.-ben a lány, ugye? - kérdezte Justin, aki eddig csak jót nevetett a szópárbajunkon.
- Aha, tőle jöttem - vigyorgott.
- Mit gondolsz, nem látszik azon az önelégült képeden? - nevettet fel Justin.
- Erre most csak azért nem mondok semmit, mert Emmát nem akarom zavarba hozni.
- Hé, nem kell engem félteni. Nem vagyok olyan szégyenlős.
- Nem, dehogy, Em - mosolygott rám Justin, aztán magához húzott és puszit nyomott a számra.
- Igaz, végül is csak úgy nézel ki most is, mintha a paradicsom lenne a legközelebbi ősöd - mondta Ryan.
- És ezt a színt még egy év után is bármikor el tudom érni nála - vigyorgott önelégülten Justin.
- Na, jó mi lenne ha leszállnánk a témáról?- kértem, és szerencsére a telefonom megmentett a további beégéstől. - Egy perc - mondtam a fiúknak, aztán kimentem az erkélyre a konyhán keresztül. - Szia, Ella - köszöntem barátnőmnek.
- Emma, mikor tudnál átjönni? Képzeld, kész lettem a képpel - mesélte nagy lelkesedéssel.
- De jó, nagyon kíváncsi vagyok már rá.
- Ja, csak Justinnak ne áruld el - nevetett. - Nem díjazná, hogy miket mutatok neked.
- Nem kell neki mindent tudnia - mosolyodtam el. - És amúgy is, ez művészet. Szerintem holnap délután jó lenne.
- Akkor holnap várlak - mondta, aztán elköszöntünk.
Már fordultam is vissza, mert elég hideg volt az erkélyen, és szinte rohantam befelé, de az aztán meghallottam Ryan hangját, és megtorpantam.
- Mi a gond ezzel? Em imád téged - válaszolt valamire Justinnak.
- Persze, én is őt. De el tudsz engem képzelni vőlegényként? 18 évesen? Kizárt!
- Oké, oké. Igazad van. Pattie mit szólt hozzá?
- Leginkább hallgatott. Nem hinném, hogy el volt ragadtatva az ötlettől.
- És Emma? - kérdezte Ryan majdnem olyan kíváncsian, mint amennyire én is az voltam.
- Nem tudom, de akármit is szól, kizárt, hogy a közel jövőben itt esküvő legyen. Mostanában annyit veszekszünk, hogy amúgy sem lenne valami okos döntés.
- Nem is beszéltetek róla?
- Nem igazán, nem akarom megbántani őt - mondta komoran Justin.
Komolyan ennyire kiakadt ezen Justin? Én már el is felejtettem anya ötletét, ami egyébként szerintem is abszurd, de nem esett valami jól, hogy ő ennyire ellene van. Mostanában annyit veszekszünk? De hát... Jó, ez igaz, nem tudok belekötni.
Hangosan lépkedve mentem vissza, hogy ne jöjjenek rá, hogy hallgatóztam - jaj, bár ne tettem volna - és mire beértem a nappaliba, már valami meccsről kezdtek beszélgetni.
- Ki volt az, kicsim? - kérdezte Justin. Na, persze neki tudnia kell, hogy kivel beszélek.
- Ella - válaszoltam szűkszavúan.
- Baj van?
- Nem, nincs - ráztam a fejem, és még egy mosolyt is összehoztam a kedvükért.
Felhúzott lábakkal ültem a fotelben és hallgattam, ahogy a fiúk továbbra is egymást ugratják. Most éreztem csak igazán naivnak magam. Ha Justin nem meri elmondani nekem, hogy mennyire zavarja ez az eljegyzés dolog, akkor valami nagyon nagy probléma van a kapcsolatunkban. Én abban a hitben éltem, hogy mindent megbeszélünk egymással. Bármilyen dologról legyen is szó. Hát tévedtem, még hozzá nagyot.
Justin folyton felém pillantgatott, még akkor is amikor újra bekapcsolódtam a beszélgetésbe, és úgy éreztem, átlát rajtam. Mintha tudná, hogy mennyi minden emészt belülről. A kezemért nyúlt, a szájához emelte és könnyű kis csókot nyomott rá, miközben Ryannel nevettem valamin. Rákaptam a tekintetem, mire egy édes mosoly villant fel az arcán. Nem, nem tudom elhinni, hogy valami komoly baj lenne velünk, amikor így néz rám, és amikor még mindig elolvadok egyetlen pillantásától.
Ryan késő estig maradt, nekem pedig addig milliónyiszor változott a véleményem arról, hogy vajon elmondjam-e Justinnak, hogy hallottam őket.
Végül még akkor sem tudtam, mit fogok tenni, amikor leült mellém, miután kikísérte Ryant.
- Örülök, hogy itt volt Ry, de azért jó, hogy megint ketten vagyunk - súgta, ahogy magához húzott.
- Jó volt vele beszélgetni, nem? Legközelebb majd úgy ütemezzük ezt, hogy nélkülem is tudjatok nyugodtan beszélgetni - mondtam. Ennél burkoltabb célzást nem is mondhattam volna.
- Ne viccelj! Ez éppen így volt jó.
- Biztosan vannak dolgok, amik nem tartoznak rám.
Fogd be, Emma! Nem kell a veszekedés.
- Nem, nem igazán - nevetett, és megpuszilt. - Ella valami rossz hírt mondott? Olyan más lettél utána.
- Csak megbeszéltük, hogy holnap átmegyek hozzá.
- De azért a koncertre jössz velem, ugye?
- Persze - simogattam meg az arcát. Még mindig hezitáltam, hogy felhozzam-e a témát. Az utalásokból úgy tűnt, nem jött rá.
- Jó, mert te vagy a szerencsehozóm - kuncogott a fülembe. - Veled minden sokkal jobb.
- Nem foglak cserben hagyni - suttogtam neki, majd megcsókoltam.
Képtelen lettem volna problémákról beszélni vele, amikor ilyen édes volt, így inkább elhatároztam, hogy minden mást félrerakok és élvezem, hogy vannak még ilyen szerelmes pillanataink is.