16. fejezet

Emma

Reggel azzal a szokásos jó érzéssel keltem, amit az vált ki belőlem, hogy Justin ott fekszik mellettem és magához ölel. Pár másodpercig élveztem ezt, aztán kinyitottam a szemem, és rájöttem, hogy valami nem stimmel. Nem a saját szobánkban, hanem az én régi szobámban feküdtünk, és Justin egyáltalán nem volt még mellettem, mikor lefeküdtem. Óvatosan megfordultam a karjában, hogy szemben legyek vele, mire mocorogni kezdett ugyan, de nem ébredt fel. Az arcára fektettem a tenyeremet és a hüvelykujjammal finoman simogatni kezdtem, de még ekkor is mélyen aludt.
- Justin - ébresztgettem. A hangomtól kicsit összerezdült, aztán kinyitotta a szemét és rájött, hogy csak én vagyok.
- Em, hagyj még aludni - nyöszörögte, és jobban magához vont, majd az arcát is a hajamba fúrta.
- Mikor jöttél?
- Nem tudom - motyogta. - Anyukád engedett be.
- És hogyhogy eljöttél? - kérdeztem,  ő pedig a hátára fordult és álmosan pillantgatott felém.
- Hiányoztál - felelte végül. Elmosolyodtam a válaszán, és felé hajoltam, hogy megcsókolhassam.
- De édes vagy - súgtam neki, aztán megcsókoltam újból.
- Tudom - mormolta a számra, mire felnevettem és elhúzódtam tőle.
- Milyen volt a stúdiózás? Sok dalt felvettetek?
- Nem volt rossz, de most nem akarok a munkával foglalkozni - zárta le a témát.
- Hát akkor mit szeretnél? - mosolyogtam rá.
- Aludni - jelentette ki, aztán ránk húzta a takarót úgy, hogy még a fejünk se látszódjon. - Gyere, bújj ide - kérte, én meg szinte a mellkasához tapadtam, annyira öleltem.
- Sötét van - panaszkodtam.
- Nem baj. Majd megvédelek, ha félsz - motyogta, és szerintem máris félálomban volt újra.
- Justin - szólaltam meg néhány perc múlva.
- Hm?
- Ma nem mész be a stúdióba?
- Nem tudom.
- Hétvége van - közöltem vele.
- És?
- Semmi - mondtam, majd kis idő múlva felsóhajtottam. - Március 10-e.
- Emma, aludj már - szólt rám, és átfordult a másik oldalára.
Erre nem válaszoltam semmit, inkább csak felálltam és elővettem a zuhanyzáshoz szükséges holmimat.
- Most hova mész? - nézett rám a takaró alól Justin.
- A fürdőbe - mutattam az ajtóra, majd hátat fordítva el is indultam.
Beléptem a zuhany alá, és a hatalmába kerített a csalódottság érzése. Justinnak fogalma sem volt róla, hogy milyen nap van. Én hülye meg azt hittem, velem akarja tölteni ezt a napot és ezért jött utánam.
- Hé, bébi - hallottam a hangját váratlanul, aztán máris ott állt mellettem a zuhany alatt. - Miért hagytál ott?
- Azt hittem, piheni akarsz.
- Igen, de veled - válaszolta, és mindkét karjával magához ölelt.
- Velem? - kérdeztem vissza reménykedve, és közben a mellkasán lévő tetoválást rajzoltam körbe az ujjaimmal.
- Aha. Tudod, hogy imádom az ilyen napokat - súgta a fülembe, én pedig a szememet lehunyva elmosolyodtam. - Amikor csak a családunkkal vagyunk. Arra gondoltam, hogy itt maradhatnánk ebédre. 
- Ó, hát oké - egyeztem bele meglepetten. - És van még valami más terved is?
- Hm, nem tudom még - mosolygott csábítóan. - Egyelőre csak arra tudok gondolni, hogy mit teszek veled a következő percekben - mondta, aztán a hajamba túrva magához húzott és megcsókolt.

Szombaton délelőtt már apa is hazaért, és mivel mostanában nagyon ritkán volt alkalmunk arra, hogy együtt legyen a család, így a szüleim is örültek a közös ebéd ötletének.
Apa és Justin a nappaliban beszélgettek, amíg én segítettem anyának a főzésben. Bár volt bejárónőnk, anya imádott főzni, és ragaszkodott hozzá, hogy ma az ő főztje kerüljön az asztalra, amit mi nem is bántunk, mert isteni ételeket készített.
Nagyon felemás érzéseim voltak a reggellel kapcsolatban. Justin édes volt és titokzatos. Nagyon reménykedtem benne, hogy csak meglepetést akar szerezni nekem, és igazából nem is feledkezett meg a mai napról.
- Emma, bánt valami? - nézett rám a konyhapult túloldaláról anya.
- Nem, dehogy - ráztam a fejem. - Csak elgondolkodtam.
- És min? - mosolygott kedvesen.
- Hát, tudod, tavaly ilyenkor volt az a kiborulásom. Miután hivatalossá vált, hogy együtt vagyunk, és nem volt nyugtunk a média felhajtás miatt. Féltem, hogy rámegy az egész kapcsolatunk.
- Az egy nagyon nehéz időszak volt - bólogatott megértően.
- Aztán Justin ezen a napon valahogy elintézte, hogy szinte teljesen átlagos párként együtt töltsük az egész napot - folytattam. - Végre nem kellett a négy fal között bujkálnunk, elmehettünk egy étterembe, sétálhattunk, és bár megbámultak minket, nem kellett egy fotóstól sem tartanunk. Szigorú biztonsági intézkedésekre volt szükség, de nekünk nagyon sokat jelentett az a nap, és mivel Justin tudta ezt, megígérte, hogy bármi lesz is, ezen a napon teljesen kizárjuk a médiát, és ez a mi napunk marad.
- Ó, ez nagyon aranyos - mondta anya.
- Igen, de nem vagyok biztos benne, hogy emlékszik az egyezségünkre - sóhajtottam fel.
- Lehet, hogy van valami meglepetése a számodra - biztatott anya, az örök optimista.
Én csak megvontam a vállam, mert nem akartam beleélni magam semmibe, és másra tereltem a témát.
- Megtaníthatnád nekem annak a finom barackos pitének a receptjét. Az Justin kedvence.
- Igazán? Akkor akár elkészíthetjük most is.
- Az jó lenne. Apa és Justin imádni fogják - mosolyogtam.
Anya nagyon szeret precíz lenni mindenben, és ez most sem volt másképpen. Pontban délkor asztalhoz ülhettünk, és anya úgy szolgált ki minket, mintha csak egy étteremben lennénk. Egyszerűen nem engedte, hogy bármiben segítsünk neki.
- Justin, hogy vannak Jeremyék? Olyan régen láttam őket - kezdett anya beszélgetést.
- Jól vannak. Jazzy imádja a sulit. Jaxon meg ugyanolyan kis rosszaság, mint volt - nevetett Justin.
- Arra jól emlékszem - szólt közbe apa is nevetve. - Nem mertem lerakni sem a telefonom, sem a kulcsaim, mert fél percen belül eltüntette őket a kölyök.
- Jó lenne újra egy közös nyaralás, nem? - néztem Justinra.
- Majd meglátjuk, hogy mit hoz a nyár - mosolygott vissza.
- Szerintem is nagyon jó lenne - szólt közbe anya. - Imádtam látni, ahogy a kicsikkel bántatok. Meg persze én is szerettem velük lenni, alig várom, hogy ebben a házban is újra gyerekek szaladgáljanak - mondta, Justin és én pedig félrenyeltük a leveset ettől a kijelentésétől.
Hosszas köhögések után egymásra néztünk Justinnal, és láttam rajta, hogy ő is ugyanolyan zavarban van, mint én. Apa szerencsére megmentett minket.
- Szóval, Justin, hogy alakul az új albumod?
Tudtam, hogy ma nem akart a munkával foglalkozni, de abban is biztos voltam, hogy ezerszer szívesebben beszél erről, mint anya elképzeléséről a jövőbeli családunkról.
Miközben Justin egyre többet mesélt és mesélt, csakhogy oldja a feszültséget, és ne kerüljön elő újabb kínos téma, én próbáltam elkapni anya pillantását, hogy üzenjek neki, ezt igazán nem kellett volna, de úgy tűnt, tudja magától is, mert az ebéd további részében nem nézett rám.
- Úgy örülök, hogy itt voltatok - ölelt meg anya, mikor menni készültünk.
- Biztos nem maradtok még egy kicsit? - kérdezte apa Justintól.
- Nem lehet - rázta a fejét. - Terveim vannak még mára - nézett rám féloldalas mosolyával, amitől én is egyből elmosolyodtam. Ezek a célozgatások nem lehetnek véletlenek - gondoltam.
Elköszöntünk a szüleimtől, aztán máris hazafelé tartottunk. Justinnak kifejezetten jó kedve volt. Végig együtt énekelt az előadókkal, akiket éppen hallgattunk, én meg igyekeztem nem túl feltűnően bámulni, de párszor még így is rajta kapott. Ilyenkor csak elmosolyodott és a térdemre simította a kezét egy rövid időre. Hiába próbálkoztam tenni ellene, mire hazaértünk, szinte teljesen beleéltem magam abba, hogy Justin készül valamire.
- Végre itthon - lépett be Justin az ajtón egy nagy sóhajtás kíséretében.
- Hiányzott az otthonunk? - mosolyogtam, mire ő hozzám lépett és átölelte a derekam.
- Igen. Sokkal jobban szeretek itt élni, mióta ez a te otthonod is.
- Nekem a ház mindegy, a lényeg az, hogy melletted ébredek reggelente - válaszoltam, mire Justin elmosolyodott és puszit nyomott a számra. - Elárulod, hogy mik azok a bizonyos tervek? - kérdeztem halkan, néhány centire az ajkától.
- Nem árulhatom el.
- Miért? Meglepetés? - kérdeztem izgatottan.
- Hát vehetjük annak is - engedett el nevetve, majd a szobánkba indult.
- Mondd el, kérlek - indultam utána én is.
- Nem tehetem, bébi - szórakozott jól továbbra is, miközben kibújt a pólójából.
- Várj. Le kell vetkőzni hozzá? - húztam egy kisebb vigyorra a szám.
- Most, hogy mondod, ez sem egy rossz ötlet - töprengett Justin és megnyalta az ajkát, csakhogy még elképesztőbben nézzen ki. - De nem, ehhez jó lenne, ha lenne rajtad ruha. Akármilyen gyönyörű vagy, örülök, hogy bizonyos helyzetekben csak én látlak, és ez maradjon is így, oké? - vigyorgott.
- De akkor mit vegyek fel? - türelmetlenkedtem.
- Bármit. Valami egyszerű ruha pont elég lesz. Fél óra múlva indulunk.
Mialatt próbáltam eldönteni, hogy mit vegyek fel, továbbra is faggattam Justin a terveiről, de persze sikertelenül. Induláskor megállapítottam, hogy Justin sem öltözött ki, szóval biztosan nem valami elegáns helyre megyünk.
Az autóban sem adtam fel, és egészen addig, míg meg nem szólalt Justin telefonja, én fáradhatatlanul kérdezgettem őt. Justin kihangosította a telefont, így egyből hallhattam, hogy Fredo hívta.
- Hol vagytok már, haver? Ezer éve rátok várok - szólt bele köszönés nélkül.
- Mindjárt odaérünk hozzád.
Fredohoz? Mégis mit csinálunk mi Fredonál?
- A hajadat csináltad eddig vagy mi? Biztos, hogy lemaradtunk a meccs kezdésről - morgolódott a vonal másik végén levő srác. Miféle meccs?
- Oké, nyugi - nevetett Justin. - Még 5 perc - bontotta a vonalat.
- Milyen meccsről beszélt Fredo? - fordultam felé. - Miért megyünk hozzá? És egyáltalán miért megyünk mi meccsre?
- Kosár meccs, Fredot fel kell vennünk, és azért megyünk, mert az egyik kedvenc csapatunk játszik.
- Kinek a kedvenc csapata? - kérdeztem vissza gorombán. - Mert nekem aztán biztos, hogy nem.
- Most mi a baj, bébi? - lassította le Justin egy kicsit az autót, és rám nézett egy másodpercre.
- Nem értem, hogy miért megyünk mi éppen ma meccsre - sóhajtottam fel ingerülten.
- Most mondtam. Fredo és én szeretjük a csapatot, és eddig úgy tudtam, hogy te szeretsz velem meccsekre járni.
- Akkor muszáj volt elhitetni velem, hogy valami meglepetésre készülsz?
- Ez tulajdonképpen meglepetés, nem?
- Hát abban biztos lehetsz, hogy meglepődtem - morogtam az ablaknak.
Justin hirtelen félrehúzódott, és elkapta a karomat, hogy ránézzek.
- Elmondanád, hogy mi ez az egész? Nem igazán értem a hisztid okát - mondta mindenféle él nélkül, amiből tudtam, hogy valóban nem érti. Valóban fogalma sem volt a mai nap jelentőségéről.
- Justin - néztem a szemébe komolyan, és halkan folytattam. - Tényleg egyáltalán nem jut eszedbe semmi a március 10-ről? Semmi, ami kettőnkkel kapcsolatos? Semmi ígéret?
Egy pillanatra összevonta a szemöldökét, aztán szinte láttam, hogy hogyan kattan a helyére minden a fejében.
- Úgy sajnálom, Em - húzott magához váratlanul, és a nyakamba fúrta az arcát . - Hihetetlen, hogy ezt elfelejtettem. Megígértem, hogy ez mindig a mi napunk lesz, és alig voltunk kettesben ma. Ráadásul elrángattalak volna egy meccsre, ahol nyilván nem hagytak volna békén minket - mondta, aztán rám nézett és a két kezével végigsimított az arcomon. - Szörnyen érzem magam. Tudom, hogy már elcsesztem, de természetesen nem megyünk a meccsre. Csak mondd, hogy mit szeretnél, oké?
Lehunytam a szemem, és csak hagytam, hogy Justin újra magához öleljen. Nem tudtam válaszolni, mert nem volt semmi konkrét tervem. Csak azt akartam, hogy legyen egy olyan jó napunk, mint múlt évben.
- Nagyon dühös vagy? - suttogott, és közben a hajamat simogatta. - Kiment a fejemből, Em. Nincs mentségem, egyszerűen csak elvesztettem az időérzékem a stúdióban. Tudom, hogy éppen attól féltél, hogy a munkám miatt nem lesz időnk egymásra, ezért tettem azt az ígéretet, és utálom magam, hogy nem tudtam betartani.
- Talán túlreagáltam - szólaltam meg halkan. - Igen,  örültem volna, ha nem felejted el, és szerettem volna egy olyan remek napot, mint egy évvel ezelőtt, de összességében nem ez a lényeg - elhúzódtam tőle, hogy újra a szemébe nézzek. - Az a fontos, hogy együtt vagyunk, és azóta sem hagytuk, hogy a hírneved közénk álljon.
- Sosem hagynám, Em. Nagyon szeretlek, tudod?
- És te tudod, hogy én is? - mosolyodtam el, mire ő lassan felém hajolt és édesen megcsókolt. Éreztem rajta, hogy bűntudata van, és nem akartam, hogy így érezzen. - Menjünk, nem akarok lemaradni egy pontszerzésről sem.
- Tessék? - nézett rám meglepetten. - Te el akarsz menni a meccsre?
- Tudod, hogy szeretek meccsre járni veled - vontam vállat, és az utolsó szót kicsit jobban kihangsúlyoztam, hogy érezze mi a fontos az egészben.
- Meg sem érdemlek egy ilyen tökéletes barátnőt, mint te - motyogta, mielőtt újra megcsókolt volna.
- Egy feltételem van - mondtam, mikor újra elindította a kocsit. - Te ülsz Fredo mellett, mert én nem bírom elviselni még egyszer az üvöltését.
Justin nevetve beleegyezett, aztán tovább vezetett. Tudtam, hogy még mindig rosszul érzi magát, amiatt, hogy elfeledkezett a napunkról, de én képtelen voltam neheztelni rá. Eldöntöttem, hogy akármi is lesz, jól fogjuk érezni magunkat ma este, és egy percre sem hagyom, hogy bűntudatos legyen. Olyan természetesnek vettem, hogy Justinnak meg kell lepnie engem, hogy elfelejtettem, hogy nem is ez a lényeg egy kapcsolatban. Egyszerűen csak értékelnünk kell, hogy itt vagyunk egymásnak, és élvezni minden együtt töltött percet.